A zsiráfnyakú cicaHol volt, hol nem, volt egy Színpompánia nevezetű ország, ahol minden olyan szivárványosan ragyogott, hogy káprázott az ember szeme, akárhová nézett. Tengerkék és tűzpiros, fűzöld és aranysárga tündöklött szerte, házfalakon és tetőkön, s még a szemeteskocsik is cinóberpirosak voltak, mint a paradicsommadár szárnya. Hosszú zsinór függött keresztben az ország fölött: egyik végén a Nap lebegett, másikon a Hold. Egy világlustája gépész kezelte a Napkeltő és a Holdébresztő masinát, ezért sokszor megesett, hogy egyszerre sütött a Nap és ragyogott a Hold Színpompánia fölött. De ennél nagyobb csudák is megestek Színpompániában! Jött egyszer egy koromfekete éjszaka: Nap se sütött, Hold se ragyogott! A miniszteri palotában álmosan sétikált az éjjeliőr, s egyszer csak egy csukott ajtó mögül kaparászást hallott. Benyit: egy furcsa állatkát talál. Cicához hasonlít, de a nyaka pöttyös és létrahosszú, mint a zsiráfé, lábacskái vastag elefántlábak, háta pedig éppen olyan, mint a kétpúpú tevéé. – Prücsök vagyok! – szólalt meg a furcsa csöppség. – A Varázspapírból szabtak, és a Tündérfestékből festettek. Elcsudálkozott az őr, és jelentette a dolgot a Főminiszternek. Az pedig a furcsa kiscicát a lányának, Pirosnak ajándékozta, hadd legyen játszótársa. Prücsök otthona a palota lett, ott játszadozik Pirossal a kislány szobájában; hol egy pöttyös labdával dobálóznak, hol Piros meséit hallgatja. Piros elmeséli, hogy Színpompánia legnagyobb ellenségei a Felhőkatonák, mert ha esővel támadják az ország határait, eláznak a határok, a víz befolyik az országba, s elmossa Színpompánia tündöklő színeit. Ezen a szomorú mesén elsírja magát Prücsök, s Piros alig tudja megvigasztalni. – Inkább labdázzunk! – javasolja neki, s amikor Prücsök ügyetlenül orron találja, akkorát nevet, hogy belécsendülnek a falak.
Még meg se melegedett Prücsök a palotában, kitudódott, hogy az udvari postás: Expressz unokája, Gyurka festette őt, s Gyurka szabta Varázspapírból. Ez a Gyurka gyerek annyira búsult a festett kiscica után, hogy kézen fogta az öreg Expressz, s vitte a Főminiszter elé, kérve Színpompánia urát, adná a gyereknek Prücsköt. – No, jól van – mondta a Főminiszter –, legyen a tied Prücsök! De néha engedd vele játszani Pirost. Nagyot füttyentett örömében Expressz, s vitték haza Gyurkával a furcsa kiscicát, át a város zegzugos, színekben pompázó utcáin. Útközben láttak egy Asztalost, támaszkodott az ablakában. Azzal egy kiságyat csináltatott Prücsöknek az öreg Expressz. Láttak egy Mázolómestert is, amint az utcán térdepelve mázolta a falakat, nagy zöld vödörben kevervén a lilát. Attól vidám falakat rendelt az öreg postás, hogy vígan érezze magát Prücsök a postaládikó házikóban! Végre hazaértek! A postaláda házikó ajtajában Trombita várta őket, a híres zenebohóc. Az ablakban, nagy köcsögkalappal a fején Ugrondi bámészkodott. Betoppantak a postaládába, s leültek körben, Prücsök mellé Gyurka. Olyan pisze orra volt, hogy szinte beléesett az eső, s égnek álló piros szalmahaja, mint valami lángoló boglya. Expressz egy mélységes mély fotelba ült, közel a telefonhoz, hogyha Prücsöknek szüksége lenne valamire, azonnal telefonálhasson érte. – Én majd trombitálok neked – mondta Trombita –, mivel még soha nem láttam zsiráfnyakú cicát. – Én majd megtanítalak kötélen táncolni – mondta Ugrondi –, mert nincs annál a világon semmi jobb. – Én majd bemutatlak Paletta barátomnak, a híres festőnek – mondta Gyurka –, mert ő tanított meg engem festeni. Igen ám! De Paletta éppen az utcán kószált, azt remélve, hogy találkozik Pirossal, akibe fenemód szerelmes volt. Nagy szerencséjére arra biciklizett Piros, csak úgy lobogott utána hosszú aranyszőke haja. Még a Napnak is annyira tetszett, hogy lesütötte két nagy izzó szemét, s csak azt hallgatta, hogyan surrog a szélben Piros biciklije. Paletta bátran Piros szemébe nézett. – Szeretsz-e, Piros, édes egyetlenem? – Szeretlek, Paletta – sóhajtott Piros. – Akkor jó! Akkor megkérlek apádtól, a Főminisztertől, lesz, ami lesz. Tündöklő szívvel járt-kelt Paletta az utcákon. Az se bántotta, hogy a Felhőkatonák vezére, Gonosztódor döngette az eget, egymagában úgyse árthatott Színpompániának. Egyszer csak díszes kompániával találkozott a Tündérparkban: elöl ment Prücsök Gyurkával, mögöttük trombitált Trombita, ugrándozott a két kezén Ugrondi, s vígan szaporázta lépteit Expressz, az öreg postás. Éppen az Állatkertbe igyekeztek, s velük ment Paletta is, úgyis régen látta utoljára a színpompániai állatseregletet. Ó, az a csudás Állatkert! Gyurka és a zsiráfnyakú kiscica bújócskát játszott a bokrok között, Trombita egy kicsi gügye dalra fakadt, Ugrondi hamisan kontrázott neki:
Ezen aztán nagyokat nevettek, s ide-oda kalandoztak a ketrecek, fák, bokrok közt, meg-megszólítva az állatokat. Prücsök mindegyik állatban a testvérét látta, s úgy kezdte szólítgatni őket: – Édes-kedves Elefántom! Nem vagy te a testvérem? – Én ugyan nem, kis Prücsköm – sajnálkozott az Elefánt –, hiába olyanok a lábaid, mint az enyém, te akkor se vagy elefánt. – Édes-kedves Zsiráfom! Nem vagy te a testvérem? – Én ugyan nem – szánakozott a Zsiráf –, hiába van zsiráfnyakad, te akkor se vagy zsiráf. Végezetül a Tevéhez fordult Prücsök nagy esengve: – Édes-kedves Puputevém! Te se vagy a testvérem? – Sajnos, én se – rázta meg fejét a Teve –, hiába van olyan púpod, mint nekem, te akkor se vagy teve. Elszomorodott ezen Prücsök, lehorgasztotta a fejét, s hátra se nézve, otthagyta az Állatkertet. Az Elefánt, a Zsiráf meg a Teve közrefogták, és elkísérték a kapuig. Ott azt mondták neki: – Sose búsulj, Prücsök! Szép kis festett cica vagy, jobb neked így! – Azzal elbúcsúztak tőle. Nem akaródzott hazamenni a postaláda házikóba, de sétálni se volt kedve Prücsöknek, annyira elszontyolodott. Gyurka fagylalttal kínálta, hiába; Paletta perecet vett neki, rá se nézett. – Menjünk haza! – kérlelte szomorúan a barátait. Csak akkor vigasztalódott meg, amikor Trombita hirtelen kézenállást csinált, méghozzá különlegeset: csak az egyik kezén tartotta magát, a lábait meg összefonta a magasban. Ugrondi pedig az orrán egyensúlyozott Trombita hangszerével, tánclépésben ugrándozván, mialatt hét kék labdával játszadozott, dobálva a labdákat a trombita körül. Aztán hazaértek, Expressz finom vacsorát főzött. – Gyere, kis zsiráfnyakúm – hívta enni Prücsköt. Ő meg elfelejtette a nagy bánatát. Másnap reggel Paletta indult a palotába, egyenest a Főminiszter elé, hogy megkérje tőle Piros kezét. Csudálatos kék nefelejcset tartott maga elé, ahogy lépegetett fölfelé a palota kanyargós lépcsőjén. Piros a lépcső tetején várta szívrepesve, s még a Nap is elsápadt az irigységtől, amikor látta, hogy Piros kiállt a lépcsőre szíve szerelme elé. Hanem hajaj! A Napnál is jobban irigykedett Színpompánia két főintrikusa, a zöld Ceremóniamester és szemüveges áspis felesége, Lilamorc! Ha a Ceremóniamesterné nem lett volna amúgy is lila, azt gondolhatnánk, hogy az irigységtől változott el a színe. Mivelhogy azt hitte, hogy egy szép napon majd a Ceremóniamester ül a főminiszteri székbe, s mellé páváskodni ő: Lilamorc. Most meg ez a jöttment Paletta keresztülhúzza a számításaikat! Paletta fölért a palotába, egy tisztelettudó inas bejelentette a Főminiszternek. Az szívesen fogadta Palettát, mert tetszett neki a csinos fiatalember, s látta, ahogy Pirosnak még jobban tetszik. Csak azt kötötte ki, hosszú töprengés után, hogy előbb fesse meg a főminiszteri családfát, mert a Felhőkatonák elleni háborúkban elázott a nevezetes családfa. Azzal útjára bocsátotta a fiút. Alig szusszant egyet a Főminiszter, megint előtte állt Paletta, kezében a szépen megfestett családfa. Zöld mezőben egy tündöklő fehér lombú fát festett, minden egyes ágán ragyogó levelekkel, a leveleken megtalálhatta a Főminiszter az őseit: apját, nagyapját, dédapját, ükapját, valamint anyját, nagyanyját, dédanyját, ükanyját, visszafelé az időben. Az alsó ágon egy kicsi levelecske ábrázolta Pirost. Nézte, nézegette a Főminiszter a csudálatos képet, s csak ennyit mondott Palettának: – Ügyes gyerek vagy, fiam. Több se kellett a Ceremóniamesternek és Lilamorcnak! Dühödten látták az erkélyről, amint Piros és Paletta sétálgat a palotakertben. Főtt a fejük, mitévők legyenek. Végezetül azt sütötték ki, hogy elkocsikáznak az udvari hintón a Felhőkatonákhoz, s megkérik Gonosztódort (aki mellesleg Lilamorc édesbátyja volt), hogy rontassa össze nagy égzengéssel Színpompánia határait, hadd ázzanak tönkre a házak, a tetők, az utcák, mázolódjanak szét az ország csudálatos tündöklő színei. Egy tüzes táltost gyorsan hintóba fogtak, s elindultak a koromfekete éjszakában, lopva, hogy senki ne lássa őket. A Ceremóniamester ült a bakon, Lilamorc a hintóban. Veszettül hajtottak az éjszakában, fölöttük egy világcsúfja varjú károgott, mutatva az árulóknak az utat Gonosztódor csapatai felé. Igen ám! Csakhogy a settenkedőket meglátta Prücsök, ahogy bámészan a surrogó hintó után nézett. Prücsköt se látták, Palettát se. A fiú a palotakertben bolyongott, Pirosra gondolva, s egy verset fabrikált a Holdtól kérdezgetve, hogy elég jó-e. A vers így hangzott:
Hanem hopp! Meglátta a hintót s a galád Ceremóniamestert Lilamorccal. Mindjárt tudta, hogy baj van. Gyorsan a barátaihoz! Trombita aludt már, Ugrondi fújta meg a vésztrombitát, hogy fölriassza Színpompánia lakóit. Addigra Prücsök fölmászott a Nap meg a Hold zsinórjára, s az ég tetején fogta föl a hátával Gonosztódor támadását. A vízoltók hosszú létrákra másztak, fejük fölé zöld ernyőket tartva, az utcákon rajzott Színpompánia minden lakója, s biztatták a vízoltókat, hogy verjék vissza Gonosztódor támadását. Nem is sikerült neki eláztatni az eget Színpompánia fölött, fejvesztve vonult vissza csapataival. Tehát megbukott a Ceremóniamester és Lilamorc galád terve! Eltakarodott a katonáival Gonosztódor, hazamentek a vízoltók, mindenki nyugovóra tért, Ugrondi is lefeküdt Trombita mellé a postaládikó házikóban. Csak Prücsök és a Hold maradt ébren, és Paletta, aki még mindig ott a palotakertben bolyongott, Piros ablakára lesve. Hát a Ceremóniamester és Lilamorc? Ők lassan lopakodtak haza, de nyomukba eredtek az udvari darabontok, s hogy nagy bűnükért vezekeljenek, az udvari becsületbíróság elé állították őket. A Főminiszter vezette a tárgyalást. Prücsök volt a Vád Tanúja. Megállt egyenesen a bírói pulpitus előtt, s elmondott mindent, amit látott.
Zúgott a terem, mindenki azt kívánta, hogy büntessék meg a Ceremóniamestert és Lilamorcot, mivel Színpompánia vesztét akarták. A két árulót bilincsben vitte börtönbe a porkoláb, az utcán egy kicsi dühös kutya még meg is ugatta őket, s csak vonszolták magukat lehajtott fejjel. A Ceremóniamester még zöldebb lett, mint volt, Lilamorc pedig még lilább. Reggel Piros és Paletta összetalálkoztak a palotakertben, fogták egymás kezét, s csak nézték egymást hosszan, szerelmesen. Piros két szép orcája ragyogott, Paletta meg boldogan simogatta szépséges szerelme aranyszőke haját. És mi lett Prücsökkel? Belőle igazándi igazi cica lett, mert a Gonosztódor elleni küzdelemben leolvadt a hátáról a két púp, elefántlábacskái helyett rendes cicalábai lettek, és a zsiráfnyaka is odalett. Attól kezdve egész nap csak Gyurkával játszadozott, néhanapján meg Pirossal. Este a postaláda házikóban üldögéltek, a híres zenebohóc Trombita trombitált neki, a még híresebb kötéltáncos Ugrondi ugrált, Expressz bácsi meg vacsorát főzött. Ott élnek ma is, vidám barátságban. Ha Színpompániában jártok, nézzetek be hozzájuk! |