A szőre-veres, orra-hegyes róka

Hol volt, hol nem, volt egy róka. Szőre veres, orra hegyes, boglyos farka szál-egyenes, maga híres, nevezetes, igen eszes, csupa furfang, csupa móka. Haj-haj, hajjaja! Ennek a híres rókának egy szép napon sétálgatván, haj, de meggyűlt a baja! Baj, baj, de milyen? Fent nevezett szőre-veres, orra-hegyes, boglyos farka szál-egyenes, maga híres, nevezetes, igen eszes, csupa furfang, csupa móka, erdőn sétálgató róka egy farkasverembe pottyant, hogy a feje belekoppant, a dereka beleroppant, maga döngve beleroggyant, és elnyúlt nagykeservesen farkasverem mélyiben. Tápászkodik nehezen. Körül járkál a veremben, onnét nézi, mi van fennen, s mivel olyan szőre-veres, orra-hegyes, boglyos farka szál-egyenes, maga híres, nevezetes, csupa furfang, csupa móka, és beretva-eszű róka, azon töpreng, hogy a veremből magasba, föl az előbbi szabadba, ugyan mimódon megyen. Hoppsza! Micsinál? Leül a sötét veremben, leül ama szőre-veres, orra-hegyes, furfangra született róka, és éneket fabrikál. Lekottázza sebtiben, aztán énekelni kezdi, hangját fennen kiereszti emígyen: „Kincsem, kincsem, ami nincsen, el nem lophat senki innen!” És íme a szőre-veres, orra-hegyes, boglyos farka szál-egyenes, maga híres, nevezetes, villám-eszű róka hangja a farkast közelbe csalja. Ül a veremhez közel, és az énekre fülel. Lenn a róka újra kezdi, hangját fennen kiereszti: „Kincsem, kincsem, ami nincsen, el nem lophat senki innen!” Közelebb ül a veremhez, verem szélihez a farkas, és az énekre figyelmez. Harmadszor is újra kezdi, köszörül torkán a róka, s hangját fennen kiereszti: „Kincsem, kincsem, ami nincsen, el nem lophat senki innen!” Zsuppsz! Hoppsz! Haja-hej! Valaki egy nagyot nyekken, de mekkorát a veremben; huppan egy igazit: hupp! nyikkan egy igazit: nyikk! roppan egy igazit: ropp! roggyan egy igazit: roggy! koppan egy igazit: kopp! Kopp – a fej! No, ki az? Hát a farkas, a csikasz! Kincsért ugrott akkorát, de még milyen jókorát! Ahogy feltápászkoda, emígy szól a szőre-veres, orra-hegyes, boglyos farka szál-egyenes, híres-neves, hét-arasz-eszes rókához, emígyen farkas koma: „Hallod-e, te, hol a kincs?” Felel rá a szőre-veres, orra-hegyes, boglyos farka szál-egyenes, híres-neves és csavaros eszű róka: „Komám! Nincs! Kinyitottad füledet? Hallottad énekemet? »Kincsem, kincsem, ami nincsen, el nem lophat senki innen!« Ez a kincs biza nincs!” Fáj a farkasnak a móka, hogy így rászedte a róka. Hanem most már mi legyen? Abból a komisz veremből hogyan jut onnét magasba, föl az előbbi szabadba, ugyan mimódon megyen? Szól a róka: „Haja-héj! Segítek én rajtad, pajtás, sose félj!” Tekeri nyakát a farkas: „De hogyan?” Felel a furfangos róka: „Majd csak lesz valahogyan! Állj két hátsó lábadra, én fölugrok hátadra, ugrok onnét a fejedre, onnét pedig a magasba, föl az előbbi szabadba, szál-egyenes boglyos farkam hozzád visszaeresztve! Azt jól kapd meg – rántok egyet! S ne lássuk többet e vermet!” A farkas két lábra áll – Aztán az a szőre-veres, orra-hegyes, boglyos farka szál-egyenes, maga híres, nevezetes, fő-fő eszes, furfangba siketült róka hátán végigsántikál, ama ostoba vén farkas hátán végigsétikál. Ugrik a fejére: kopp! Onnét pedig a magasba, föl az előbbi szabadba, hoppsza-hopp! Nem sokat hálálkodik, onnét eliramodik: „Ott vagy farkas jó helyen, tied lehet a verem!”