Vackor a budai hegyekben

Héjj! Hajj! Hóóóóóóóó! Mörrenmorcogi Micónak, a macska-mesemondónak hálás szívvel szól a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kismackó. – Micó, te Micó! Te szív-viditó! Köszönöm tréfás mesédet, így már rózsásabb az élet: már nem is fáj úgy a torkom, s nem zsibog-viszked folyton se a fülem, se az orrom, nem csapzott láztól bozontom – fogadd hálám érte hát! Iszik még egy korty teát, s boglyos bozontját megrázva, dunyháját a földre hányja, s ugrik ki az ágyból akkor és brummogván brummog Vackor: – Brumma, brumma, hajajaj! Az ágy – őszintén beszélek – nem nekem való talaj! Nem feküdni jöttem Pestre, kalandvágyó kicsi medve, hanem látni, hajahaj! Aludtam eleget tétlen egész hosszúságos télen mackómódra én tavaly! S ágyából kiugrana, ha már ki nem ugrott volna, s szólna, ha már nem szólt volna: – Brumma, brumma, hajhaja! Félre tőlem, nyavalya! Egy magamfajta mackónak (mégha csak ilyen aprónak) egy kis téltől, annak veszett hidegétől nem lehet kutyabaja! S: szabad? nem szabad? mindjárt kiszalad az udvarra nagy hevesen, onnét az utcára megyen, Málna utcán lohol végig, s mert az utca hegynek szalad, utcán Vackor, vesd el magad, talán meg sem áll az égig. De az utca véget ér, és túl az utolsó házon (már igazi hegyi tájon) hirtelen meg kell hogy álljon ámuldozni a világon, mert amerre néz: fehér. Hó! Hó! Hó! Mindenfele hó! Körül a hegyen fehéren, körül ím a mindenségen: fehér takaró. Fákon, bokrokon, a hegyormokon, fenn a budai hegyekben, éppúgy, mint odalenn Pesten – hó nem tündökölhet szebben, meg is bámulja esetlen az én pisze Vackorom, az én boglyosom. Áll egy fa alatt, nézi a havat, s azt gondolja: Budapestre jó, hogy feljött, kicsi medve, ő a mackók egyetlenje, aki télen nem horkolász otthon tétlen, mert ha mostan horkolászna, ilyen gyönyörűt nem látna ezen a havas vidéken. És nagyot kiált: – Brumma, brumma, hejjha, héjjha! De kár, hogy nem látja néha (mikor ilyen jó a kedve) az az öreg Mackor medve A Vackor fiát! S ezen úgy nevet, hogy a nap megáll az égen, ő pediglen örömében átölelné, át a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó a havas hegyet.