Vackor beteg

Héjj!

Hajj!

Hóóóóóóóó!

Városligeti Műjégen

jó középen

mondhatom, igencsak szépen

korcsolyázott az a boglyos,

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kismackó.

Hanem hajjájaj!

Hová lett a pisze sálja,

hová a svájcisapkája?

Őrzi a korcsolyapálya,

ahol őkelme elhányta,

s lett belőle baj.

Héjj!

Hajj!

Hóóóóóóóó!

Hazamenet sálja nélkül,

csöpp svájcisapkája nélkül,

a hidegben zöldül-kékűl

s minden percben trüsszög végűl,

trüsszög az a kismackó.

Alig ér haza,

pirosan lángol a torka,

zsiborogni kezd a füle,

viszketni a pisze orra,

csapzott a láztól bozontja,

betegség eleven szobra

Vackorunk maga.

Mondja Jolán néni:

– Ej!

De butácska az a fej!

Mondja Zsuzsi neki:

– Ó!

Látod, látod, te bohó!

Mörrenmorcogi Micó szól:

– Kismackók fázékonyak.

Forró tejet kéne innod,

jobb, mint bármilyen konyak!

Bendeguz is rá iáz:

– Engemet hínak szamárnak,

aztán Vackor nem vigyáz!

Gerzson is közbemekeg:

– Nem szokott ez sapkát, sálat,

s hiába mondtam: vigyázat!

Most aztán tessék: beteg!

Beteg, s még milyen!

Málna utca huszonhétben

ül a kályha közelében,

ül Vackor egy kicsi széken,

füle,

torka,

és a piszén pisze orra,

és az a boglyos bozontja,

és az a loncsos lobonca,

és még sorolhatnánk sorra,

fáj igen!

Ó, a kis bohó!

Lázas, vacogó;

Málna utca huszonhétben

ül a kályha közelében,

ül egy háromlábú széken,

s csak ezt nyögi:

– Óóóóóóóó!

Jolán néni így szól akkor:

– Feküdj hamar ágyba, Vackor,

feküdjél tehát!

Főzök gyógyító teát;

hársvirág,

cickafark,

nárcisz,

kakukktorma,

borsfű,

ánizs,

macskaménta,

medvehagyma,

csillaghúr,

szömörce,

planta,

pipitér,

bajúszfű,

zsálya –

ennyi fű elég is mára.

Felel Vackor csöndesen:

– Bármi tea jó nekem,

csak ne kelljen ágyat nyomnom

ilyen lázas betegen.

Bendeguz azt mondja akkor:

– Jó barátod vagyok, Vackor,

hát fogadd tanácsomat:

ne izegj-mozogj sokat,

aztán ki se takaróddzál,

az ágyba se ugrándozzál,

mert különben megpattintom

azt a pisze orrodat!

Felel Vackor csöndesen:

– Mire volna ugrándoznom,

amíg az ágyat kell nyomnom

ilyen lázas betegen.

Gerzson azt kérdezi akkor:

– Megnevettesselek, Vackor?

Tudok egy-két éneket,

fölségesen szépeket. –

Azzal rágyújt nagy mekegve

egy víg énekre a kecske:

– Három szabólegények,

mek-mek-mek,

elindultak szegények,

mek-mek-mek,

egyikük ment szamáron,

másik kettő két lábon,

mek-mek-mek-mek,

mek-mek-mek.

Gyalog szabólegények,

mek-mek-mek,

elfáradtak szegények,

mek-mek-mek,

s társuk mögé sorjába

fölültek a szamárra,

mek-mek-mek-mek,

mek-mek-mek.

A szamárnak, szegénynek,

mek-mek-mek,

nehezek a legények,

mek-mek-mek,

farát tehát megrázta,

s magáról mind lehányta,

mek-mek-mek-mek,

mek-mek-mek.

Felel Vackor csöndesen:

– Ez igazán kedves ének,

tetszik a mackók fülének,

csak nem ilyen betegen.

Zsuzsika azt mondja akkor:

– Olvassak egy verset, Vackor?

S ott a nyitott könyv előtte,

könyvben ott Petőfi, Goethe.

Felel Vackor csöndesen:

– Én a verset szeretem,

s éjjel-nappal elhallgatnám,

de nem ilyen betegen.

Héjj!

Hajj!

Hóóóóóóóó!

Fölösleges minden próba,

tea, tanács, vers és nóta,

nem derül föl ez a boglyos,

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kismackó.

Mörrenmorcogi Micó szól,

a fekete macska akkor:

– Engem pedig meg kell hallgass,

s tudom, nem bánod meg, Vackor.

Van egy szép mesém – ime!

Figyelj, te piszén pisze!

Mörrenmorcogi Micó meséje

Hol volt,

hol nem volt,

Buda városába volt

egy macska, egy fekete,

s annak nagy híre-neve,

kutyák vad rettenete.

Hát egy szép napon

ez a szóban forgó macska

megszomjazott, de nagyon!

Ha meg, micsinált?

A Közértbe sétikált,

oda egy akó tejért,

mivelhogy a tányérjába

egy akó tej belefért.

Karján kosara,

abban viszi az üveget,

kéri üvegbe a tejet,

egy akóval, épp eleget,

aztán szaporán lépeget

a tejjel haza.

Amíg lépeget,

kezd dúdolgatni magában

egy kis éneket:

„Héjj! hajj! dolmányom!

Hol van a pipadohányom?

Héjj! hajj! dolmányom!

Hol van a pipadohányom?”

Hol?

Hol lehet?

Kérdi, de nincs felelet,

sőt, hamar abba kell hagyja

azt a kedves éneket,

mert veszélybe lépeget.

Vész leselkedik,

szörnyű mégpedig!

Két kutya toppan elébe,

ahány kutya, annyiféle,

s cibálnák őt hét darabra,

hát nem megy a játék babra,

hanem vérre, macskavérre!

Puli mondja: herr! herr! herr!

Farkaskutya: hörr! hörr! hörr!

A komondor: morr! morr! morr!

Kuvasz, pincsi, foxi, vizsla

velük ugat összevissza:

Herr! Herr! Herr!

Hörr! Hörr! Hörr!

Morr! Morr! Morr!

Mörr! Mörr! Mörr!

Szépen összegyűltünk heten,

macskának itt nincs kegyelem!

Herr! Herr! Hörr! Hörr!

Morr! Morr! Mörr!

Szól a macska,

a fekete:

– Heten jöttök

ellenemre?

Jöhet kutya,

aki van,

de még azt megengedjétek,

hogy a tejem megigyam.

– Jó, jó!

– Vakk! Vakk! Vakk!

– Herr! Hörr! Morr! Morr!

– Igyad csak!

Így ugatnak össze-vissza;

a macska a tejet issza,

üvegből kortyintva jót,

iszik tejet, egy akót,

tejtől víg erőre kap,

s kutyák között széjjelcsap;

haragosan áll a bajsza,

vagdalkozik jobbra-balra.

Puli azt se mondja: nyekk,

farkaskutya azt se: nyikk,

a komondor azt se: nyakk,

kuvasz azt se mondja: mukk,

foxi azt se mondja: makk,

vizsla azt se mondja: nyiff,

pincsikutya azt se: nyaff,

elszaladnak hétfele,

árkon átal,

bokron átal,

szörnyű nagy sivalkodással,

s néz utánuk víg vihánccal

a macska, a fekete.

Ha az a hét kutya

el nem szaladt volna,

ez a kis mese is

tovább tartott volna.

Héjj!

Hajj!

Hóóóóó!

Ezen a mesén nevetve,

az ágyában hemperegve,

tapiskolva,

bukfencezve

ugrál az a kicsi medve,

s nem érzi baját a boglyos,

lompos,

loncsos

és bozontos,

piszén pisze kismackó.