Vackor a városligeti Műjégen

Héjj! Hajj! Hóóóóóóóó! Hogyha már van korcsolyája, mire várna, éjjel-nappal korcsolyázna valamerre az a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kismackó. Sorra kérdezi, hol van jó korcsolyapálya, és ki melyiket ajánlja ugyan őneki. Szól Bendeguz: – Ha már kérdtél, nincs jobb pálya a Műjégnél! Gerzson hozzá bólogat: – Ó, városligeti Műjég! Nem láttál Vackor olyat! Így szól a fekete macska, Mörrenmorcogi Micó: – A Műjégre menj, barátom, ottan korcsolyázni jó! Héjj! Hajj! Hóóóóóóóó! Városligeti Műjégre indul hát a kismackó. Megy, megy, megyeget, lép, lép, lépeget, megyen utcáról utcára, de semerre nem találja, nem, a Műjeget! Most már mi legyen? Kezd egy sarkon az az apró korcsolyázhatnékos mackó sírni nagy keservesen. Ó! Hó! Hóóóóóóóó! Sír a kis bohó, sír az utcasarkon Vackor, de harsány hangot hall akkor: – Halló, halló! Erre, félre! Autóbusz indul erre! Indul a Városligetbe, innét indul a Műjégre! – Halló, halló! Erre, sorba! Ide kicsik! Ide hosszúk! Ne lökdössük, ne tapossuk, és ne vágjuk egymást orrba! S hát – amit az a pisze lát! Korcsolyázni akaróknak kígyózó sorát! Megállónál állnak sorba, s nem lökdösnek, nem taposnak, és egymást nem vágják orrba. Ő is odaáll, s mikor jön az autóbusz, ő is arra száll, s az a korcsolyapályáig, a városligeti fákig, a Műjég főkapujáig ugyan meg nem áll. Ó, az a jég! Annál csudásabbat mackó – éppúgy nagy, valamint apró – nem láthatott soha még! Ragyogó – ez egy! Tükörsima – kettő! Csúszós is – ez három! Széles is – ez négy! Hosszú is – ez öt! Hideg is – ez hat! Szép is – ez már hét! Jó is – ez már nyolc! Zene szól – ez kilenc! Gyorsan rá – ez tíz! Tíz, tíz, tiszta víz! – Jaj, a lábom hova visz?! – kérdi az az egyszem apró korcsolyázó kölyökmackó. – Ugyan már, hova? – Mert fut vele körbe, gyorsan s egyre jobban, fut a korcsolya. – Héjjha! – kiabál. – Héjjha! hejjha! Hőha! hóha! – De a jégen korcsolyája, az a fránya ugyan meg nem áll. Ó, az a jég! Jégen még semmilyen mackó – ahogyan járt az az apró, nem járt soha még! Mert ragyog – ez egy! Tükörsima – kettő! Csúszós is – ez három! Széles is – ez négy! Hosszú is – ez öt! Hideg is – ez hat! Szép is – ez már hét! Jó is – ez már nyolc! Szól a zene – kilenc! Hasra esik – tíz! Tíz, tíz – hasra jól, s bánja is, hogy zene szól, a jég csudás ragyogását, csudás tükörsimaságát, csúszósságát, szélességét, hosszúságát, hidegségét, a jóságát, a szépségét, nem bánja a jegességét, ilyen ságát, olyan ségét, s hazament hamar az apró, piszén pisze kölyökmackó.