Vackor és a hó

Héjj! Hajj! Hóóóóóóóó! Málna utca huszonhétben azonnal és szerencsésen szállást kapott hát a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kismackó. Jolán néni csak azt mondta: – Ülj le nálunk, te pisze. – A csöpp lányka, Zsuzsi nevű unokája kézen, azaz mancson fogta: – De énmellém ülj ide. Igen szives volt vele a macska, a fekete, mikor nevét dorombolta: – Mörrenmorcogi Micó! – És még azt is hozzátette, Vackorunknak kedveskedve: – Egy kis tejet nem iszó? Nos hát, így esett. Vackor került a szobába, Bendeguz a kamorába, vele ment Gerzson komája; nem kívántak jobb helyet. Héjj! Hajj! Hóóóóóóóó! Jókor kapott szállást éppen Málna utca huszonhétben az a pisze kismackó. Mert már éjszaka a hófelhők fenn az égen kihasadtak sorra, szépen, és hullott a hó fehéren, hullott a felhők hava. Hó! Hó! Hó! Hulladozott Budapestre ím, reggelre fehér takaró. Hó! Hó! Hó! Hó ragyog házrengetegen, hó az utcán, hó a teren, a köveken, a sineken, hó fehérlik Halászbástyán, Országháza kupoláján, János-hegyen, és még mindenféle hegyen, fehér, ropogó! Néz ki ablakán, s nosza – brummog repeső kedvében Vackor, a bocsok bocsa: – Hóha, hóha, hóha, hó! Ami fehér hull az égből, talán csak nem az a hó? Néz nagy boldogan körül, és vidám kedvében Vackor akkorákat ugrik akkor, majdnem elröpül: – Hóha, hóha, hóha, hó! Alig vártam ezt a percet, mikor végre hull a hó. Tapsol nagyokat, és repeső víg kedvében tovább-brummogat: – Hóha, hóha, hóha, hó! Nem sok medve láthat ilyet, mikor hullván hull a hó. S tovább-brummog: – Hóha, hó! Ezt a csudás fehér havat megkóstolni volna jó! Héjj! Hajj! Hóóóóóóóó! Málna utca huszonhétben áll az ablak előtt szépen, áll egy háromlábu széken és a sűrű hóesésben gyönyörködik az a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kismackó.