Vackor véletlen találkozása Vas Pistával és Kováts Vicuval

Aj, ékes tavaszi nap! Olyan, mint egy fényességes, égre boruló kalap. Korán reggel ébred Vackor. Hány órakor? Éppen hatkor. Korán reggel reggelire édes tejeskávét kap, mellé nagy karéj kenyeret, rá lépesmézet eleget: éhesen belé harap. Aj, te fényességes hétfő! Az a piszén pisze boglyos igen vidámakat lépő, mert most egész hétje szabad, lévén tavaszi szünet. – Játszani a térre szalad, oda a sok ELSŐ BÉSSEL, pajtásai seregével, mivelhogy a közös játék dobogtatja a szívet. Ahol a Kökörcsin utca egy kanyarban véget ér, vén platánfák állnak körben: ott a Galagonya tér. Közepén nagy homokozó, benne rengeteg homok, homokban keresztül-kasul kicsi gyerek lábnyomok. Homokozó szélén csúszda, mely a homokba csúszik, csúszdára vaslétra vezet, Vackor alája bújik. És farönkök álldogálnak nagy csomóban: az a vár, arra pedig mászhat Vackor, le is ugorhat akár. Ő a platánfákra mászna, föl a lombok magasába, rikogat is: – Hóha, hó! Fára mászni vóna jó! De a parkőr kiált akkor: – Ejnye! Kutyamája, Vackor! Fára mászni nem szabad! Hát a piszén pisze, boglyos, lompos, loncsos és bozontos, mászhatnékos kölyökmackó a hintákig elszalad. Mert hinta is van, de mennyi! Érdemes egy csöpp mackónak játszani a térre menni! Aj, te Galagonya tér! De sok játszó kicsi gyerek árnyas fáid alá fér. Ott játszik Keszthelyi Dani Hidegkuti Mártival, ugrókötelezget Vackor vígan Zachár Zsófival. Zelnik Bálint ül a csúszdán, mögötte Kormos Luca, Csukás Pista fején sapka, trombitaszerű, fura. Maros Donka tejet szürcsöl, kiflit rágcsál Nagy Balázs, Parancs Panni garázst épít, de homokból a garázs. Énekel Domokos Matyi egy kicsike éneket, mikor észreveszi Vackor ugrókötelezés közben, hogy a Kökörcsin utcából, platánfák alatti árnyból két kisgyerek fut feléje, azazhogy csak lépeget. Egyszer csak mellette állnak, és az ugrándozó Vackor szemébe belécsudálnak. Együtt jártak óvodába, ott voltak pajtásai. Egyikük neve: Vas Pista, a másiké: Kováts Vicu, s mivel rég nem látták egymást, szeretnének most Vackorral a téren eljátszani. Szólnak neki: – Szerbusz, Vackor! Emlékszel ránk, boglyosunk? Amióta nem jársz velünk, nincs is igazi bocsunk. Kezet ráz velük a pisze: – Aj, Pistikám, Vicukám! Hát nem felejtettétek el az én lompos hacukám? Vas Pista komolyan bólint, de hát ő mindig komoly, mintha titkos féreg rágná: zsizsik vagy valami moly. Kováts Vicu hencegni kezd: – Hegedülni tanulok! Még egy év, kettő vagy három, s nem lesz hegedűben párom, mindent kívülről fújok! Vackort nevetés csiklándja: – Nem fújják a hegedűt! És hogyan tudsz hegedűlni, hogyha nem bírsz békén ülni, és még óvodás a neved, és még, Vicu, nem ismered az A meg a B betűt. A Vas Pista már ismeri, azért olyan komoly ő! Gyere ugrókötelezni, te szájhős hegedülő! S tartja kötelét Zsófival: Vas Pista ugrándozik, hanem Kováts Vicu íme ugrás közben fölbukik. Nagyot nyekken a homokban, de nem üti meg magát, mégis fölpattan dühödten, és messzehangzót kiált: – A szoknyám az oka, kérlek, mert a kötélbe akadt, még az a szerencse, Vackor, hogy közben el nem szakadt. Inkább hegedülök eztán, gyere, Vas Pista, velem, ezt a buta ugrándozást különben se szeretem. Nekem ez az ugrándozás ugyan fabatkát se ér, aki akar, ugrándozzon, szerbusz, Galagonya tér! S ketten ugrált akkor Zachár Zsófi s Vackor.