Vackor a táblánál, de csak tolmáccsal akar felelni

Aj, te csudás iskola! Megtanítasz minden jóra! Most például mi kezdődik? Számolás és mérés óra. Eszter néni hármat tapsol: – ELSŐ BÉSEK! Figyelem! Most senki ne mocorogjon, a lábával ne dobogjon, ceruzával ne kopogjon, most mélységes csönd legyen! Csöndben is az ELSŐ BÉ! Mert tudják, hogy Eszter néni szépen, csöndben vezetgeti őket a tudás felé. Kérdi Hidegkuti Mártit: – Ugye, van egy rollered? Felel Márti: – Van rollerem. Vígan szaladozgat velem. Mondja erre Eszter néni: – No, az ugyan jó lehet. De tovább kérdezi őket: – Neked is van, Nagy Balázs? Felel Balázs: – Van rollerem. Kati néni vette nekem. Amikor elindul velem, az még csak a szárnyalás! – Jól van – mondja Eszter néni. – Most Maros Donka felel. Mártinak van egy rollere, Balázsnak is van egy rollere, hány roller ez, mondd meg, Donka! És Maros Donka már mondja: – Két roller ez, Eszter néni! Ezt bizony mindenki érti, mert ebben az ELSŐ BÉBEN ez mindenkit érdekel. Folyik szépen a tanulás, de a padban ki mozog? Az a piszén pisze Vackor állandóan sutyorog. Aj, szigorú Eszter néni! Előbb a csöpp Vackort nézi, aztán szelíden ezt mondja: – Ej, Vackor! Ez midolog? Gyere csak ide, te boglyos! Gyere csak, te sutyorgásban főkolompos! És a tábla előtt kérdi: – Van-e, Vackor, fogkeféd? – Van, van, van, van – mondja Vackor. Nevet Eszter néni akkor: – Piszém! ez aztán beszéd. Hát a papádnak van-e? – Van, van, van, van – mondja Vackor. – Hát a mamádnak van-e? – Van, van, van, van – mondja gyorsan, mondja hirtelen a boglyos, lompos, loncsos és bozontos ELSŐ BÉS Vackor harmadszor. Eszter néni újra kérdez: – Hallod-e, piszén piszém! Nem ért a felelet véget: add össze a fogkeféket, a papádét, a mamádét, a tiedét, s mondd meg: hány fogkefétek van! Mondd csak, és fordulj felém. Áll a tábla előtt Vackor, töri a fejét nagyon. Néz a plafonra meredten, kibámul az ablakon. Boglyos bozontját vakarja, nézegeti társait, csöndben mozgatja a száját, de lenyeli szavait. Eszter néni újra kérdez: – Nem tudod, csöpp boglyosom? Gondolkozz egy kicsit, kérlek, azt mi nem vesszük zokon. Hanem hiába kérleli, a csöpp boglyos szótlan áll. Nyitott iskolaablakon ki-be fehér lepke száll. Már majdnem elpityeredik, csöpp gomborra bizsereg, két szeme előtt a padban homálylik a sok gyerek. Végül kiböki riadtan: – Mostan arra gondolok, hogy tolmácsra van szükségem, mert a tolmács jó dolog. Eszter néni! Engedje meg, hadd jöjjön Zsófi ide! Álljon a táblánál mellém, egy vagy két lépésnyire. Megsúgok majd neki mindent, s ő tolmácsol szívesen. Szeretném, hogy nagy bajomban a tolmácsom ő legyen. Haja, haja, hé! Felbolydul az ELSŐ BÉ! Olyan nagy nevetés csattan, hogy az iskola falai repülnének százfelé! Ezen elámul a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó, és tévedező eszébe roppant tudás áll belé! Torkát sírás nem kaparja, fejét büszkén fölveti, kimondja, ahogy akarja, amivel esze teli: – Egy fogkefe a papámé, egy fogkefe a mamámé, egy fogkefe az enyém! Fogkeféink megszámlálom, s itt az eredmény a számon: fogkeféink száma három, kereken kimondom én! És vidáman akkor helyére ment Vackor.