Zachár Zsófi megsúgja Vackornak, hogy van egy piros mackója

– Haja, haja, hé! De szeretlek, ELSŐ BÉ! Eszter néni elvezetget minket a Tudás elé. Ilyen jókat gondolt Vackor, s körülnézett az osztályban, körül teli szívvel akkor: Nagy Balázs – egy, Kormos Luca – kettő, Keszthelyi Dani – három, Hidegkuti Márti – négy, Zelnik Bálint – öt, Parancs Panni – hat, Domokos Matyi – hét, Maros Donka – nyolc, Csukás Pista – kilenc, Zachár Zsófi – tíz. Tíz, tíz, tiszta víz, sok gyerek, sok cseprő-apró, tizenegyedik közöttük ő, a pisze kölyökmackó. Nem kívánt elcsalinkázni, barlangokban bújócskázni, nem dörmögte: „Hóha, hó! Fára mászni vóna jó!” Most is folyik az óra, folyik az első csöngetés óta, táblánál Eszter néni, őt a csöpp piszén pisze ragyogó szemmel nézi. De Zachár Zsófi megböki: – Vackor, figyelj ide! Egy nagy titkomat rád bízom, és másra senkire. Képzeld, mim van nekem: otthon egy Piros Mackó. Hogyha te még kicsiny vagy, ő csak igazán apró. Hegyezi Vackor a fülét, ahogy hátra figyel, most nem törődik, bizony nem, az a boglyos, lompos, loncsos, bozontos kismackó Eszter nénivel. Csak Zachár Zsófit figyeli, az meg tovább suttog neki: – Képzeld, egy kék szalagja van, a talpa meg fehér, és képzeld, írás van a talpán, az mindennel felér. – Mér? Mi van a talpára írva? – suttogja a pisze. – Képzeld, valami furcsaság! Már meg akartam fejteni, s nem mentem semmire. – Mér? Nem tudsz olvasni talán? – De elég jól tudok. – És Zachár Zsófi a piszének továbbra sutyorog: – Csakhogy nem magyarul van írva, hanem színfranciául. Horkant Vackor egy csudajót, hogy Eszter néni ámul. Akkor egy kicsit abbahagyják, de Zsófi újra kezdi: – Képzeld, ez áll a talpán: MADE IN FRANCE, és ezt otthon ugyan nem érti senki! – Óóóóóóó! – brummant a piszén pisze – Francia Piros Mackó? fülemnek ez a MADE IN FRANCE igencsak furcsán hangzó. – És képzeld – suttog Zsófi –, ha kulccsal fölhúzom, vidáman szedi lábait az erdei úton. – És fára mászik-e? Zachár Zsófi felel: – Sajnos, azt nem tud, mivel nem élő, s nem brummogó, csak döngicsélő, mert ez benne a csel. Képzeld… – Mit kell képzelni? – kérdezi Eszter néni, s a két suttogót-buttogót szigorú szemmel végigméri. Vackor zavartan krákog: – Izé… egy jó dolog, amit én, Eszter néni, mostan kigondolok. Tetszik tudni, mi az? – No, mondjad csak, te apró! – A Zsófiéknál otthon él egy pici Piros Mackó! Most olvasás helyett az egész osztály hozzájuk mehetne, megnézni, ugyan micsinál az a francia medve. Erre kitör a nevetés, a falat szétvető, Vackor lesunyja a szemét, de aztán végül ő lesz a fő-fő nevető. Azt mondja Eszter néni: – Vackor, ez iskola! Amikor tanítás van, nem megyünk sehova. Az olvasást folytassuk! S mind könyv fölé hajol. Ám a piszén pisze szíve még zakatol: – Óóóóóóó! De szeretlek, Zsófi! Téged is, iskola! És téged: Piros Mackó! Bár nem láthattalak még e világon soha! Egész a csengetésig már nem is gondolt másra, csak a piros bundájú, kékszalagos nyakú, és tiszta fehér talpú távoli rokonára. A plafonon akkor csak őt látta Vackor.