Vackor megtanul játszani

Hej, óvoda, óvoda, de sok gyerek jár oda! Olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota. Tisztán ragyog minden terme, de sok gyerek játszik benne: Katona Anna – egy, Varga Bence – kettő, Pór Jutka – három, Fazekas Marci – négy, Fazekas Eszter – öt, Domokos Matyi – hat, Vas Pista – hét, Pengő Gyöngyi – nyolc, Fodor Dávid – kilenc, Kováts Vicu – tíz, tíz, tíz, tiszta víz, sok gyerek, sok cseprő-apró meg az a csöpp, híres, neves, piszén pisze, nevezetes, lompos, loncsos és loboncos és bozontos kölyökmackó. Mennyi játék! Hogy soroljam? Ahány csudás játék ott volt, Hogyha sorolni akarnám, nem is volna annyi ujjam! Először: építőkocka! Mennyi színből egy halomba! Piros, kék, zöld, végül sárga, s mind játszó kezekre várva. Lehet építeni házat, csöpp óvodát, kis palotát, kicsi gyárat, pici várat. Van ott csudás kicsi vasút, mozdony, sín és kis alagút. Vannak pici villamosok, autók, buszok, trolibuszok. Látni hajót, tengerjárót, repülőt is, messze szállót. Van ott labda, felpattanó, százféle gyöngy, felcsillanó. Búgócsigák, fakarikák, játék lovak, játék mackók és rugóval felhúzható százféle játék masinák. Mikor meglátta az apró, piszén pisze kölyökmackó, hogy hány játékkal játszhat, viháncos nagy örömében mélyen brummogatott hármat: – Brumma, brumma, brumma, haja! Csöpp mackónak semmi baja! Van erre víg nevetés, táncolás, keringelés. Van erre vad vigalom, hogy belerezzen a kép a falon. Ó, csuda játszadozás! Játszik a sok óvodás: Katona Anna – egy, Varga Bence – kettő, Pór Jutka – három, Fazekas Marci – négy, Fazekas Eszter – öt, Domokos Matyi – hat, Vas Pista – hét, Pengő Gyöngyi – nyolc, Fodor Dávid – kilenc, Kováts Vicu – tíz, tíz, tíz, tiszta víz, sok gyerek, sok cseprő-apró, de csak ott tib-láb közöttük, a sok játszódó gyerek közt, ott a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. Majd felbömböl: – Hóha, hó! Fára mászni vóna jó! – Ej, te Vackor! Dehogy mászol – nevet rá az óvó néni –, jobban teszed, te kis boglyos, hogyha játékokkal játszol. Építs házat, kicsi várat, indítsd el a kisvasutat, hadd fussa át a kismozdony azt a pici alagutat! Aztán ott a falitábla! Rajzolj rá valami szépet: erdőséget, mezőséget. Színes ceruzát is kaphatsz, hogy a papírra rajzolhass! Labdázz, Vackor! Gyöngyöt fűzzél! Menj, s a játék tornyocskára zászlót tűzzél! – Ajjaj, hajjaj! – felel Vackor. – Nem vagyok igazi gyerek, hogyan játszhatnék hát akkor? Né csak: mekkora a körmöm? Játékokhoz hogyan nyúljak? Pedig nem vagyok ám buta, de hát ki áll a pártomra, hogy én minden játékokkal jól játszani megtanuljak? Így szólt Vackor. S kicsordult a könnye akkor. De megszánta őt Domokos, az a jó Domokos Matyi, hagyta Pór Jutkát magára, és Vackorral ment játszani: – Ne sírj, Vackor, figyelj csak rám! Játszani csak gyere hozzám! Én mindenre megtanítlak, Megtanítlak játszani én, mert nagy játékos vagyok én, fő-fő játékos vagyok én, de gyere ám, hogyha hívlak! Ment is Vackor. S megtanulta az a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó, meg a sok játékot akkor. És hálás volt akkor Domokosnak Vackor.