Betörik Vackor orra

– Ajjaj, brumma, brumma, szállj le, szállj le, dunna! Szállj le rólam, mert ledoblak, két lábammal megtaposlak, úgyis elég meleg rajtam ez a boglyos, lompos, loncsos és loboncos és bozontos barna bunda. – Ajjaj, brumma, brumma, mért is tartlak, szemem, hunyva, mikor nem is vagyok álmos? Minek hát a puha vánkos? Szállj le, szállj le, vánkos, az rakjon a feje alá, aki álmos! Én már álmos nem vagyok, csak az ágyon forgolódok, dunnyogok és brummogok. Forgolódva, morgolódva, így kelt Vackor mély álmából, és a dunnát rugdolódva máris lépett le az ágyról, de nem látott a sötétben. S tapogatva, lapogatva, kotorászva, botorászva, egyszer csak: zsupsz! Megbotlott egy árva székben. Ha megbotlott, elesett, orra vére eleredt, pisze orrát beütötte, el is eredt, el a könnye, s az a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, híres, neves, nevezetes, piszén pisze kölyökmackó nekiállt, hogy nagy fájdalmát a világnak kikürtölje, kibömbölje. Bömbölt is egy akkorát, de még milyen mekkorát, hogy ama nagy bömböléssel majdnem kettérepesztette szegény óvoda falát! Fölébredtek a gyerekek, hoppsza, sorra! Szalad ím Katona Anna, fut Vackorhoz Varga Bence, siet álmosan Pór Jutka, botorkál Fazekas Marci s testvére, Fazekas Eszter, megy a jó Domokos Matyi, vágtat Vas Pista utána, rohan Pengő Gyöngyi gyorsan, repül velük Fodor Dávid, Kováts Vicuval nyomába, hogy megnézzék, mitől véres a csöpp kölyökmackó orra. Az csak ül a padlón sírva, és az orrát, azt a piszét, két csöpp mancsába szorítja. Van is erre hajjahaj, de még micsoda zsivaj! Szegény Vackort körbeállják, hárman négyfelé cibálják, és a vérző pisze orrát valahányan megcsudálják. Szerencsére éppen akkor kopog az ajtón a doktor. Akár egy igazi mackó, de nem apró: belép doktor Schindler Frigyes, nagy táskával, szemüvegben, nagy, fehér orvosköpenyben. Vackor ül tovább a földön, sírdogál keservesen, s kezét buksijára téve, a csöpp piszén piszét nézve így szól doktor Schindler Frigyes Vackorunkhoz kereken: – Hej, te Vackor! Látom, nem érkeztem rosszkor. Néz rá Vackor könnyein át, s azt hiszi: egy nagy mackót lát (pedig az csak Schindler Frigyes!), s még jobban bömböl a híres. Kérdi doktor Schindler Frigyes: – Hát ez, Vackor, hogy esett? Azt feleli az a boglyos, síró, rívó, csöpp bozontos: – Ajjaj, hajjaj, doktor bácsi! Ez bizony rosszul esett. Betört az orrom, az apró! Mér is nem született vasból? Jaj, de sajog az a buta, pedig nem figyelek oda. – Ne félj semmit! – mondja akkor Vackornak a derék doktor. – Majd én mindjárt kikúrállak! Kölykem, majd én rendbe rázlak. És csakugyan! Munkához lát! Megvizsgálja Vackor orrát. Nem soká sürög-sereg. Tapsol hármat, s így kiált fel: – Gyorsan vizet, gyerekek! Mosdótálat hozzatok, törülközőt adjatok, hogy hát meggyógyítsam Vackor orrát, mert a pisze, piszén pisze orra miatt kesereg. Törülközőért Pór Jutka, vízért szalad Pengő Gyöngyi, rohan a vizes lavórral, hogy majd a padlóra dönti. Azzal doktor Schindler Frigyes már a kezét szappanozza, leöblíti, megtörüli, aztán Vackorunk orráról a pirosló vért lemossa, s pisze orrát megtöröli, fehér kendővel átköti, egy kicsit bebagyulálja, s azt mondja: – Kész! – és utána egy doktori barackot nyom a csöpp, pisze, piszén pisze, lompos, loncsos és bozontos, híres, neves, nevezetes, betört orrú kölyökmackó loboncos nagy kobakjára. És meggyógyult akkor egykettőre Vackor.