Vackor elalszik

Ebéd után, brumma, brumma, feszült ám azon az apró, lompos, loncsos és loboncos és bozontos kölyökmackó hasán az a barna bunda! Hajjaj! Igen jóllakott – piros nyelvét kiöltötte, szája szélét megtörölte, s pisze orrát égbe tartva, teli hassal felsóhajtva három hosszút brummogott: – Brumma, brumma, brumma, hóóóóóóóó! Fára mászni vóna jó! Szól az óvó néni akkor: – Hallod-e, te pisze Vackor! Mászol ám, de nem a fára! Megmondjam, hogy hova mászol? Aludni a puha ágyba. Ebéd után nincsen játszás, főként pedig fáramászás. Most a függönyt lebocsátom, aztán ide gyere, álom. Csíjja, csíjja, csicsíjja, bújja, bújja, bubújja. A sok gyerek már aludna, hanem látom, csöpp barátom, hogy terajtad igen viszket az a boglyos, lompos, loncsos és loboncos és bozontos barna bunda! – Nem viszket az, brumma, brumma – áll magosba Vackor orra –, de ha jóllakik az ember, telis-teli ám a gyomra. Akkor pedig ha lefekszik, az ágy akármilyen puha, nyomja, nyomja! Amíg Vackor brummogott, engedetlen dunnyogott, behoztak sok kicsi ágyat; érzett is mindjárt az apró, engedetlen kölyökmackó olyan vágyat, hogy az ágyba lefeküdjön, s mély álomba elmerüljön. S íme végül, nagy sokára minden gyerek szépen sorra beléfeküdt egy-egy ágyba: Katona Anna – egy, Varga Bence – kettő, Pór Jutka – három, Fazekas Marci – négy, Fazekas Eszter – öt, Domokos Matyi – hat, Vas Pista – hét, Pengő Gyöngyi – nyolc, Fodor Dávid – kilenc, Kováts Vicu – tíz, tíz, tíz, tiszta víz, s tizenegyedik az apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. Hát a terem elsötétül, mint a világ éjszaka, elalusznak a gyerekek, s nem hallatszik a sötétben, csak a pisze kölyökmackó pince legmélyéről hangzó brumma, brumma, mély szava: – Hóha, hóha, hóha, hóóóó! Fára mászni vóna jó! Kérlelték őt hatvanhatszor: – Aludjál már, kicsi Vackor! S felelt Vackor: – Én már alszok, alszok az ágyamban végre, csak mielőtt álmodnék is, erre a sötét sötétre hadd haragszok! És csakugyan akkor el is aludt Vackor.