Vackor elindul az óvodába

Másnap reggel a napocska fönn az égen, fönn a kéken, fönn a világ tetejében sugarát özönnel ontja; rásüt a kerek világra, rá a hegyre, az erdőre, fűre, fára és a virágra; beragyog az erdő mélyén Vackorék hűs barlangjába, és a barlang hűvös mélyén ama alvó kölyökmackó híres, neves, nevezetes, piszén pisze csöpp orrára. Szól is Vackor édesanyja: – Ne aludj már, te mihaszna! Kelj föl hamar, kölykem, édes! Reggelizni, héj, te éhes! Nézd, hogy süt a napocska, épp arra a híres, neves, nevezetes, piszén pisze orrodra! Hanem bizony az az apró, nevezetes kölyökmackó nem hallgat anyja szavára – egyet mordul, kettőt ásít, messze hangzót, óriásit, s fordul szépen a hasára. Apja is szól: – Kutya brumma! Meddig kell még az a dunna? Kelj föl, Vackor, mert aszondom, hogyha én elnáspángollak, istenesen elporollak, sajogni fog ám a bunda! Erre Vackor ugrik ám, pattan az ágyból szaporán, szökik talpra az az apró, piszén pisze kölyökmackó; szeméből az álmot törli, és köszönti apját, anyját, s két mancsával elfésüli kerek kobakján a boglyos, lompos, loncsos és loboncos, híres, neves, nevezetes nagy bozontját. Reggelije: tejeskávé, kávé mellé édes málé, málé mellé csalamádé, utána meg csokoládé. Útravaló: három vackor. Kézbe, azaz mancsba kapja, s indul akkor. Megcsókolja édesanyja, barackot nyom kobakjára, s hívja apja, szólván hozzá: – Gyere, Vackor. Búcsúzz el anyádtól estig, ha nem estig, valameddig, s induljunk az óvodába, induljunk el, kölykem, akkor. És elindult akkor óvodába Vackor.