A repülő farkas

Talált a kakas a szeméten egy csillogó pénzdarabot, elhívta gyorsan a kocsmába a dombon káráló tyúkot. – Gyere, komám, egy meszely borra – kukorékolta begyesen. Ment is a tyúk a tarajossal elborozgatni szívesen. Útközben melléjük szegődött egy tapsifüles kicsi nyúl, egy vörös róka meg egy farkas, így bandukoltak jámborul. Mikor egy mély árokhoz értek, a kakas koma fölkiált: – Aki az árkot átugorja, kihörpinthet kilenc kupát! Átugrálták az árkot sorban, de a farkas beléesett, toporzékolt az árok mélyén, még a könnye is megeredt, félt a koma, hogy éhen pusztul a sötét árok fenekén, észreveszi és agyonszúrja vasvillájával egy legény. A kismadárkák arra jártak, szemezgettek a bokrokon, s meg is esett a kicsi szívük a sírdogáló farkason. – Hordjatok ide gizecskéket, gazocskákat meg levelet, annyit, hogy kimászhassak innét, bőségesen megfizetek. Négy csonka fám van az erdőben, költhettek rajta fiakat – bizonygatta a farkas. Hordták a madárkák a gizgazat. Három napig tömték az árkot, étlen-szomjan a madarak, fölszedegettek buzgalmukban millió tücsköt-bogarat. Elhagyta börtönét a farkas és átadott egy csonka fát, ki is költöttek a madárkák az új fészekben hét tojást. Nőttek a csöpp fiókák szépen, bontogatták a szárnyukat, etetéskor körülcsipogták éhes szájjal az anyjukat. A farkas leskődött a fánál, fölkiabált a fészekig: – Hé, kismadár, megebédelnék, hajigáld le a fiaid, mert kivágom a csonka fámat és fölszántom a földemet, s az ekét húzó két ökörrel elgyúratom a fészkedet. Megijedt nagyon a madárka és egy fiókát ledobott. Jóízűen evett a farkas, száját törülte, jóllakott. Aztán keresett egy hűvös fát, s aludt szuszogva estelig. Akkor elment újra a fához: – Hé, dobáld le a fiaid! Sírt-rítt a fán a kismadárka, takargatta a fiait, vérzett a szíve, kis öklével törülgette a könnyeit, de félelmében lehajintott egy csipogó fi-madarat, tátotta nagy száját a farkas és fölfalta a fa alatt. Harmadszor is kért egy fiókát. A kismadárka ledobott még egy fiókát a farkasnak, és keservesen zokogott, folyt a könnye a csonka fáról, gubbaszkodott a fészkiben. Megrebbent és nagyot sóhajtott: – Szakadj meg, te szegény szívem. Egy öreg varjú kószált arra. – Mért sírdogálsz, te kismadár? – kérdezgette… – Elpanaszolta, hogy fölhabzsolja a betyár éhes farkas a fiókáit, s ha nem dobál le eleget, kivágja a fát, s rágyuratja a fészkire az ökröket. Csóválta a fejét a varjú és töprengett egy kicsidég. – Ne higgy az álnok farkasának – a madárkához így beszélt. – Ha kéri tőled a fiókát, hajíts a fejére követ, feleselj bátran: hozd a fejszéd, az ekét meg az ökröket. Elszállt a varjú, s a madárka megetette a fiait. Ment a farkas a csonka fához, s fölkiabált a fészekig: – Hajigálj le a fiókákból, mert betyárul éhes vagyok! – De a madárka a farkasra apró köveket gurgatott. És lekiáltott: – Hozd a fejszéd, az ekét meg az ökröket! Kopogtak a farkas fejére, mint záporeső, a kövek. – Ördög bújjék a főkötődbe – morgott a farkas mérgiben. – Tudom, hogy ki adott tanácsot – szólt s elsompolygott dühösen. Elbújt egy rakás búzaszembe a szántóföldek közepén. Meglátta a búzát a varjú, s letelepült a tetején. Kiugrott a farkas alóla, szájába kapta a fejét, rimánkodott az öreg varjú: ne vegye el az életét. – Eressz el, komám – könyörögte –, hálából megtanítalak a levegőben járni-kelni, repülhetsz, mint a madarak. Ráállt a farkas. És a varjú fölkapta, aztán vitte föl a bárányfelhők országába, hol az arany nap tündököl. A felhők fölött megkérdezte a varjú a farkas komát, hogy látja-é a kerek földet. – Látom, csak repüljünk tovább! – Még magasabbra szállt a varjú, fejüknél ragyogott a nap. – Mit látsz a földből? – kérdezgette. – A fákat meg a bokrokat. Elszállt a varjú a nap mellett, már súrolták a kék eget, a farkas bámulta a földet, mint egy parányi tűfejet. Végül eltűnt a föld alóluk. – No, hadd repüljek egymagam! – Örült a farkas… Elengedte az öreg varjú boldogan. Repült a farkas, mint a fejsze, gyorsan zuhant a föld fele, kibukkant a bárányfelhőkből a csiki hegyek teteje. – Szaladj szikla, mert agyoncsaplak! – kiáltozta már messziről, de nem hallgatott rá a szikla, meg se mozdult a helyiből. Lezuhant a kemény sziklára a repülő farkas koma, izzé-porrá törött a sziklán, nyekkent, akár a bőrduda. A kismadárkák egész nyáron vígan éltek a csonka fán, majd elrepültek messze délre egy csúnya őszi éjszakán.