Műhelybeszélgetés

Kormos Istvánt nem nagyon mertem terveiről faggatni. Nem ő riasztott el, hanem a vállalkozás szinte hiábavalósága. Nem várhattam ugyanis pontosan körvonalazott terveket – így hát csak egy kérdéssorozatra futotta az erőmből: Min dolgozik? dolgozott? fog dolgozni? Azaz: mit is csinál?

Az író, ha lábát lógatja is, vagy a Duna-parton könyököl, vagy sakkozik, vagy macskák játékát nézi, mindig csinál valamit, vagy készül valamire. Ha általában verset ír, különösen. Ez nem misztifikáció vagy fölmentési kísérlet a munka alól. A vers, amire készül, esetleg csak öt év múlva bukkan föl emléke elemeiből. De a költészet jelenléte benne állandó, akkor is, amikor évente csak három verset ír; csak a versgyárosok érzik – tisztelet a kivételnek, a sokat író Nagy Kivételnek –, hogy naponta írni kell. Csakhogy a költészet nem pontszerző verseny.

És ön hogy áll a költői „terméssel”?

Egyszer André Frénaud társaságában voltam Párizsban. Arról folyt a szó, hogy a jelenlevők közül kinek hány verse van. Frénaud azt mondta, hogy ő kétszázötvenet írt. Nemes Nagy Ágnes: „Alig százat.” Megkérdezte Frénaud: „És Kormos?” Megmondjam-e az igazat? Hosszas habozás után kinyögtem: „Ötöt.” Szegény Gara Laci hátba vágott, hogy ne hülyéskedjek, pedig körülbelül ez volt az igaz. Szegény Yorick című verskötetemben hetvenkét vers van, huszonhét év termése; az elmúlt három évben majdnem negyven verset írtam, de Frénaud-nak talán ma is azt mondanám: „Ötöt.” Az ilyenre, mint én, valaha azt mondták: alanyi költő. Mivelhogy csak magamról írok, velem megtörtént dolgokat vagy magamra vonatkozó ábrándjaimat. Talán ma már nem kell ilyen költő, de a bőrömből kibújni nem tudok. Ha valaki elfog egy hangot az enyémből, amit saját sorsára vagy saját életére vonatkoztat, már csináltam valamit. Számomra ez is vagy főképpen ez a közéleti vers: „Mért görbül kicsikém a szád?/ Új inget gondolok reád” – ahogy József Attila írta, évtizedek távolából is üzenve, s úgy érzem, egyenesen nekem. Kora társadalmi hátterét tolja elém ebben a két sorban, ugyanolyan erővel, mint például a Mondd, mit érlel vagy az Öt szegény szól soraiban. A költő csak gondolja az inget kedvesére, megvenni nem tudja. A szívemre bízza, mit fogok föl belőle.

Mégis, mi az ön legközelebbi terve?

Remélem, hogy sikerül megírni hatodik versemet is!