Nagy László válogatott versei

Harminc évvel ezelőtt egy fiatal népi kollégista első verseit közölte Lukácsy Sándor a hajdani Valóságban, a NÉKOSZ irodalmi folyóiratában. A verseket maga a költő vezette be, prózai s mégis költői vallomással. „Napi szükségletem a vers” – írta, de e „napi szükségleten” természetesen nem az értendő, hogy a költőnek minden istenáldotta napon verset kell írnia, hanem körülbelül ennyit: a költészet állandó jelenlétét kell hogy érezze, költőileg gondolkozzon legkisebb s legnagyobb dolgairól egyaránt, tetteit s szinte lélegzetét is az szabja meg, hogy népének szószólója legyen, legjobb tehetsége szerint.

Ennek a valahai fiatal kollégistának a neve: Nagy László.

Társai a kollégiumban, aztán a költészetben: Juhász Ferenc és Simon István, s társak, sőt testvérek minden tekintetben. Költők ugyan külön pályát futnak be, tehát ők is; de az ő hármuk röptét egyszerre fogja föl a szem s a szív, mivel azonos hit és azonos akarat volt mindhármuk hajtóereje: megújult hazában, a nagy vízválasztó idők után, József Attila törvényes szellemi fiaiként kellett megfogalmazniuk új életünket, szívünk térképére karcolva verseiket.

Simon István Petőfi hangszerelését választotta, Juhász Ferenc költői vívmánya a katedrálisépítkezés, Nagy László hegyek mozgatását vállalta.

Most az ő válogatott verseinek kötetét tartjuk kezünkben. Megjelent a Magvető és Szépirodalmi Kiadó 30 év sorozatában, bizonyító erejű igazságként mutatva meg népünk szellemi honfoglalását. Elmúlt harminc évünk lírai s megélt történelmében tájékozódhatunk, ha kronológiában követjük Nagy László útját, az ő saját szellemi honfoglalását, fényes és jókedvű vívódásain át napjainkig. Ő adott új értelmet és értéket a hangsúlyos magyar verselésnek; képi fantáziája a realizmust és a szürrealizmust ikerpárrá nemesítette, az orpheuszi dalt és a nagy lélegzetet kívánó lírai formát idegeiben érzi egyaránt; legsúlyosabb versgörgetegei is könnyen lebegőnek látszanak, mint a vizek fölött keringő sirályok. Nagy László után már rétegekben jöttek s jönnek új költőnemzedékek, ő fölemelt fehér fejjel ül a fiatal társak közt, kortársi költészetünk legnagyobb hatású mestere. De hatása nemcsak a Nagy László-i hangszerelésben érhető tetten, hanem sokkal inkább erkölcsi tartásában, erkölcsi tartásának tovább vállalásában, ez pedig a magyar költészetben csak a legnagyobbakkal, visszafelé menve az időben: József Attilával, Adyval, Petőfivel, Csokonaival eshetett meg. Mint ahogy őrá az említett mesterek nemcsak költészetükkel, hanem erkölcsi normáikkal egyaránt hatottak. Kortársról nehéz s lehetetlennek látszó feladat véglegeset mondani, mégis: bizonyos vagyok benne, hogy egy újraszületett Ady Endre jár-kel köztünk, akinek Nagy László a neve.