Szent Ferenc Újpesten (Berda Józsefről)

Költészetünk Szent Ference volt, áhítatosan káromkodó, bumfordi és profán és szegény, kivert kóbor kutyák testvére, Noé testvére, csókáké, mókusoké, meggyvágó madaraké, minden gombáké, galagonyáké, szamócáké, péklegényeké, búcsús öregasszonyoké, ministránsoké, püspököké, dudacsöcsű kocsmárosnéké, visító kismalacoké, esőn gőzölgő lovaké, József Attila testvére, Jézusé, elesett bakáké, Ady Endre úré, Balassi Bálinté, Tersánszky Józsi Jenőé, Szent István királyé, utcalányoké, nyeszlett kisinasoké – mindnyájunk testvére.

Bakancs, rövid nadrág, oldalán tarisznya, sajttal, pogácsával, verses papírral, esett körtével teli, járta a Somlót, a Börzsönyt, Esztergomot és Máriabesnyőt, bámult Dunát-Tiszát, lakta Újpestet, Szent Gellért utcai Gargantua, Örök Ágyrajáró, dünnyögött gregorián éneket és vastag kocsikáromkodást, térdén írt verset, csudálatosan ragyogót, döcögvén a Váci út villamosain, a Vizafogónál, Kéhli orgonaszagú kis udvarán, reteráton, akárhol.

Hetvenöt éves lenne. Nem volt ellensége, pedig mindenkinek csak az igazat mondta, a nem szívesen hallottat is, mindig csak az igazat írta. Századnak szegénylegénye, büszke szegény, szerelmes a szegénységbe. Halhatatlan versei magasan szállnak, égi hattyúk, ezért kevesen látják azt a repülést, de majd jönnek jobban látók, fújja a berdai éneket teli torokkal, túl a halálon Ő maga, valahai tót cselédszülők gyereke, nagyra nőtt Berda Jóska.