Fáj egy isten lába

Egy öreg isten lakik az Osztapenko-szobor mellett, régóta fáj a lába. Öreg isten, mondom, pedig fiatal ő az istentársak közt: csak hétezer éves, ha a keresztlevelét nézzük; az Érmihályfalván keltezettet, vagy ha nemrégeni császkálásaira emlékszünk, a Simplon és Japán kávéházak, a New York, Nagy Lajos Házmán utcai egyetlen terasza, a Galopp zöld gyepe közt; viháncos lányok Tejútján császkálgatott, ahol Tersánszky dupla csövű furulyája kísérte; Kassák tótkalapja alá kémlelt, cellák júdásablakán kémlelt kifelé, bankármecénások után kémlelt, és sóhajtott és legyintett, amikor kezdtek kiveszni áhított szocializmusa jóvoltából; csönget a telefonja Vaséknál, az iszkázi Rimbaud-nál, Paul de Réz helytartónál, s verset dünnyög a kagylóba, fektében írtakat; a galoppkirály Csurkánál is csönget, s kérdi már: „Mit tud Kunigunda, Szamuráj, Skarlát, Waterloo, Jambus, Királyasszony, Vizitkártya, Allergia, Eretnek, Ozmán, mondd, Pistám, s ne küldj erdőbe, mert itt az unokaöcsém, a kis veres hajú, s megjátssza nekem; mondd gyorsan, mert bekaptam már az altatómat, s még ezt intéznem kell!”

Különben fekszik hanyatt, nappal-éjszaka, örökös zöld szemaforesze villog, s fejben ír verset, mint Homérosz, vagy diktálja, mint bibliai társa, Mózes a törvényt; ablakáig röpülnek a cinegék, felhőben köröznek láthatatlan feje körül, kapujából nem mozdulnak el a kivert zuglói kutyák; mit vakognak neki? nyulak futnak le a hegyről az éjszakába fulladt Sasadi úton, Szatmárból őzek fordulnak világos Mekka-ablaka felé, távoli leheleteket küldenek, de csak fáj az a nyavalyás lába. Milyen ráolvasás segíthetne? Milyen lengyel egy pápua vagy szamojéd kuruzsló? Mivelhogy a tudós doktorok hátratett kézzel nézik csak, túl minden próbán, amit a tudomány nevében végigklampíroztak a bokáin.

Eh, Zelk! Kedves ifjam, Zoltán! Kimondom a neved: Zelk Zoltán! Újabb hétezer évet a fejedre, fájdalom nélkül! Te vagy az a fájó istenség, ott a szobor mellett, de üzenem legalább: ne fájjon, és írd még hosszan Testamentumodat, írd gyönyörűségünkre!