Fütyülvén iskolamesterekre és parkőrökre (Szilágyi Ákosról)

 

– írja két születése közti idejéről, emlékezve egy Iskolamesterre, keresztet vetvén gyerekkorára, az elveszettre, s még maga után dörögteti a zavarban tibláboló hajdani felnőtt-joviális-gyerekhóhérral:

 

áldd az istent s sze-sze-szerencsédet, hogy eltörött nádpálcácám!

 

Ezen aztán vihog, mint a tizenhárom éves lányok, kifelé tódulván az iskolakapun – noha egyik életrajzi adata szerint már huszonhárom éves (eszerint Budapesten született), azt is mondja, hogy más alkalommal Torontóban is született, 1972. december 3-án, de apja (aki csak egyszer született) vagy tíz évvel ezelőtt elárulta nekem, a Rádió Pagodájában, hogy Ákos fia 1966-ban született, amikor a Baleárok felé hajózott Thököly nevű magánjachtján, kihasználva a húsvét tiszteletére hirtelen támadt passzátszelet. Mivel az apák semmit nem tudnak pontosan, s mivel közmondásosan négy a magyar igazság, bizonyos vagyok benne, hogy negyedik születési adatunk is van Szilágyi Ákosról (majd csak bevallja egyszer), s ez első verse keltezésének napja. Üssük majd föl nevénél egy későbbi időben forgalomba kerülő Irodalmi Lexikonunkat (egyelőre fölösleges fáradság volna!), a lexikonok általában minden érdeklődést kielégítenek.

Most azonban maradjunk annál, amit csinál: a verseinél. Ő maga lehajtott fejű, befelé nevető-örülő, hosszúra nőtt fiú (bár hamarosan tanár, azaz Iskolamester lesz), aki még csudálkozik az egymás mellé rakott szavakon, amiket ő rakott egymás mellé; megtanulta a költészet dzsúdófogásait, de nem bukfencezteti föl se a szavait, se a gondolatait, mert hisz a szavak és a gondolatok első jelentésében.

Irodalmi Iskolamesterek és Parkőrök! El a nádpálcával! Úgyis fütyül rátok, s mondja a magáét. Épül világa, Pest és Torontó és a Baleárok közt; megismerjük majd világát. Jó neki: eredetiben olvassa Balassi, Weöres, Jeszenyin, Füst Milán, Mandelstam, József Attila verseit, eredetiben hallgatja Bartókot és a Kalinkát, eredetiben írja a sajátját, s még abban a korban van, amikor ingyen adja.