Sándor és Sándor (Puskin és Petőfi)

Hallottam egyszer fonográfról az öreg Lev Tolsztoj hangját: a Jasznaja Poljana-i iskolás gyerekekhez beszélt azon a hangdaguerrotip-felvételen, hangjába belepattogott a szél, s torkába rozsföldek illatát öntötte, szőke orosz folyók kristálybuborékait, nyírek közt, fehér házfalak közt karikázó napot; állt az udvaron, gondolom, s nem botra, hanem csak egy fiatal meggyvesszőre támaszkodott, az is megtartotta, mert csak a szakállának volt már súlya, az meg könnyebb, mint egy elsőröptű fecske, ő maga súlytalan és testtelen – már nem az udvaron, de az időben állt. Az a hang egy öreg muzsik hangja, igen-nagyon öregé, csak tücsök hangja talán, szántalpzuzogás a bejáratlan sztyepphavon; azaz félre a keresett hasonlatokkal! pusztán: emberi hang. „Emlékezzetek rám, amikor én már nem leszek” – kérte a gyerekeket, akiknek olvasókönyvet írt, s akik karéjban álltak körülötte, bámészan lökdösődve, mint kisborjak a mezőről érkezett sarjússzekér körül.

„Emlékezzetek ránk” – kérik, s kérhetik az utódoktól a halhatatlanok; kérte Tolsztoj, kérhette s kérheti Puskin: az Ő szárnycsapását hallom a mihajlovszkojei parasztházban, Puskin dajkájának mohahomályú szobájában, állva a sűrű csöndben, ahol valamikor egy fekete fürtű gyerek édes orosz éneket hallgatott, vagy az ablaknál ágaskodott, noha alacsonyan metsződött falba az ablak: nézett a lófejforma dombokra, a dombok előtt hasaló, halficánkos tótükörre; a nád közt vadkacsák sírtak, panaszosan, föl-fölröppenve, ahogy később ő is felröppent, túl Mihajlovszkoje nyíresein, a Volga ember vontatta hajói fölé; egy lélegzet Carszkoje Szelo líceumában, egy a Kazbek kolostorának lépcsőjén; egy pillantás az Admiralitás villogó aranytűjére, egy Nagy Péter lovas bronzszobrára; egy szippantás a Néva nyersuborka- s dinnyeszagú hullámai fölé hajolva, egy a pétervári téli hajnal haváéból, emlékezvén valamely fehér női nyak illatára, s már testében a gyilkos golyó, már halálba görnyedve kívánkozik vissza! vissza Atlantisz-Mihajlovszkoje földjébe.

 

*

 

Évek óta indulnak költők, versmondó zarándokok, stációzni emlékei fölött, születésnapján érkezve szülőfalujába, Mihajlovszkojéba; nagy rét hessenti szét a fákat, a rét fölött tutaj úszik: erősre ácsolt emelvény, hátán egy kenyai istennő, aki verset ír, olasz, chilei, argentin, libanoni, szlovák, lengyel, Haiti-szigeti, walesi, magyar, szerb, román, francia, madagaszkári, bolgár, venezuelai, mongol s más költők, akik otthon vannak e tutajon; úszik a tutaj orosz, grúz, tatár, ukrán, kalmük, kazah fejek fölött, úszik e lángperzses fűtengeren. A költők Őrá emlékeznek. A fejek, lenn, a rét hullámaiban, Őrá emlékeznek. Golyóütötte kabát, hallgatag üveg alatt. Hallgatag dívány, ahol a feje lehanyatlott. Lépcsők fehér fogsora a líceumban. Tatjana hajkoronája egy kézirat margóján. Voltaire, az Ő ujjlenyomatával. Zsukovszkij és Karamzin metszete a falon. Áthúzott sorok az Anyeginban. Dajkája szamovárja, ott feledve az asztalon. Hátha belép Sándor, szomjasan, messzi útról, százötven év után, s lesz, aki teát főz neki.

 

*

 

Őérte találkoznak a költők. Guillevic Posszeidón-feje visszaveri a napot. A libanoni költőnek csak keresztneve van: Adonisz. Az olasznak is: Don Giovanni. A lengyelnek is: Artur. A románnak is: Ion. A szlováknak is: Jan. A walesinak is: Mike. A madagaszkári lánynak is: Luala. Csak Andronyikov szólítja teljes néven, nacionáléja kizengésével mikrofon elé mindegyiket. Az árnyékban, a fák valóságos és képletes árnyékában Ivan Szalimon áll, csöndesen: ő ácsoltatta a tutajt s hívta vendégül a fenn lebegőket.

 

*

 

Öreg parasztasszony, nagyanyám testvére a ház előtt, hasas zöld üvegből kínál vízzel, miután egy kortyot földre loccsint, s letegez. Scsipacsov azt kérdi: „Jobban van-e Devecseri?” Gennagyij azt mutatja, hogyan tudott Zelk tavaly könyékre hasalva aludni a fűben. Guillevic azt kérdi, mikor nyit a Hungária? Egy nyolcéves, szalmahajú kislány azt mondja, hogy Magyarország túl van Kijeven, Haiti is, Wales is. Azt is tudja, mért találkoztunk Mihajlovszkojéban. Az ő Sándoruk szent nevében találkoztunk. A mi Sándorunkéban is találkozhatnánk.