Kezdet

A második elemi utáni vakációt egy hosszadalmas skarláttal kezdtem: hetekig ágyhoz voltam kötve. Végigolvastam néhány idejétmúlt kalendáriumot a Százesztendős Jövendőmondókkal, mire ráakadtam egy padlásról előkerült vesszőkosárra, abban egy több mint száz füzetből álló múlt századi ponyvára, első s azóta is felejthetetlen regényemre. A címe: Sobri Jóska, az úri haramia. Gondolom, gyatra mű lehetett (az írójára nem is emlékszem), de mégis egyszerre megnyílt előttem a világ. Sobri Jóska, az úri haramia eredetileg gróf volt, aki szerelmi bánatában szíven lőtte magát. Holttestét bakonyi kastélyában ravatalozták fel, ott feküdt a halott ifjú gróf a ravatalon. Kőtörő Béni betyárbandája kifosztani készült a kastélyt, de előbb benéztek a ravatalozó ablakán. A halott megmozdult, fölült, a hüledező betyárok rémületére (s az enyémre is!) szózatot intézett hozzájuk. Kinyilvánította, hogy unja az úri világot; akarják-e, hogy a vezérük legyen? Akarták. Kőtörő Béni átadta a bandavezérséget, így lett a grófból Sobri Jóska, urak szomorítója, szegények istápolója. Közben kitört az 1848-as szabadságharc, félelmetes hőstettekkel részt vettek benne; az elbukás után Franciaországba szöktek, ahol a nagy francia forradalom kellős közepén találták magukat: megostromolták a „csőcselékkel” a Bastille-t, végignézték a Grève-piaci kivégzéseket, de egy gyönyörű komtessz, azaz ahogy akkor olvastam: comtesse megmentése miatt Sobri Jóskát gályarabságra ítélte a Forradalmi Tanács. Sobri Jóska tehát gályarab, Kőtörő Béni néhány betyárral, újabb századokat visszalépve, Bizáncba keveredik. Sobri Jóska gályalázadást szít, a kapitányt és a tiszteket tengerbe hányták, ő átvette a gálya fölött a parancsnokságot, áthajóztak Amerikába, s föl is fedezték. Nagy barátkozás az inkákkal, majdnem feleségül is veszi Mennydörgős Xamimbi lányát, Vörös Lepkét, de megtudja, hogy közben itthon vége lett a Bach-korszaknak, s hazajönnek vasutat építeni, mert mellesleg vasútmérnöki diplomája is volt Sobri Jóskának.

Ekkor határoztam el, hogy író leszek. De semmi nem jutott eszembe, amiből bármit írni lehetett volna, s csak játszadozással töltöttem a vakációt: ürgét öntöttem, cseresznyét loptam, pofozkodtam, ha játszótársaim nem úgy viselkedtek Mézes Annussal, ahogy Sobri Jóska a comtesse-szel. De az a könyv kinyitotta a szemem, noha magam se tudtam, mire.

Először hazudó lettem. A harmadik elején fogalmazást kellett írnunk a legérdekesebb nyári álmunkról. De én nem álmodtam semmit. Kitaláltam valami képtelenséget: fapapucsos holland királylányok nyüzsögtek abban az álomban, s mind tőlem akart valamit. Tanítóm hitetlenkedésére olyan határozottan bizonygattam, hogy ez igaz álom – végül ő tört meg. Iskolából hazafelé Amerikából levelező keresztapámmal dicsekedtem, jobban mondva hazudoztam, akit megajándékoztam egy túrósrétesgyárral, közölve, hogy csak magyarok dolgoznak a gyárában, s annyi rétest ehetnek munka közben, amennyit csak akarnak. Első gyónásomat – a sztereotip gyónási formula elmondása után – azzal kezdtem, hogy nincs bűnöm. A mosonszentmiklósi öreg pap csodálkozva hajolt ki a gyóntatószékből, segített, sorolván a bűn lehetséges formáit. „Nem hazudtál?” – „Nem!” – s elvonultak előttem hazugságaim, kisebbek-nagyobbak egymás után. „Nem loptál?” – „Nem!” – s megelevenedtek kis lopásaim. Csak én tudtam, hogy milyen megátalkodott vagyok.

Tizenkét évvel később aztán – váratlanul – csoda történt velem: megírtam első versemet, benne is van a Szegény Yorickban, Eltűntek az égen a címe. Régen volt ez, de azóta is mindig csodának érzem, ha újra írni tudok. Közben sokat császkáltam a világban, a Grève téren is eszembe jutott Sobri Jóska, a normandiai partokon is; Szigliget felé vonatozva, vagy Amszterdam felé menet is. Azok a valószínűtlen hőstettek, mesébe illő kalandok, s az az országépítő mérnöki diploma is. Én semmilyen diplomát nem szereztem, de azért végül megtudtam, hogy Kolumbusz is járt Amerikában: nagy, válságos pillanat volt egyeztetni a valóságot a hajdani álmodozással. Ezért semmit ki nem találok, csak azt írom, amin valahogyan, valóságosan átestem. Ez is elég nekem.