Tíz év^*

Tíz éve annak Magdám éppen, hogy itt csücsülök eme széken, tíz éve vérzek ezer sebből, mert kitúrtalak a helyedről, tíz éve tart e szánom-bánom azóta is hajam cibálom fejem a falba kéne vernem, vagy kukoricán térdepelnem, ruhám megtépni siratozva, a könnyeim nyelni szipogva, seggem naponta földhöz verni, gyalog Mekkába is elmenni, e kitúrásért, kifúrásért, e teneked okozott kárért. De hadd térek most rá a szóra: tíz éve lett apám a Móra, törvénytelen leánya lettem, megkaptam hát, amit kerestem. Azóta lóg a nyelvem hosszan, nagy pénzért, igaz, hogy úgy mondjam, s ne kámpicsorodj el e szótól: sok munkatársam mindent pótol, mondom Kemenest, mondom Kunnét, honnan is jöttek, azaz hunnét? S főnökül megnyerém Kovátsot, kihez te adtál sok tanácsot, pl. hogy ne szívjak mellre semmit, ne bosszankodjak egy szemernyit, azóta naponta izélhet, azt dünnyögöm csak: „Ez az élet” Tudnám folytatni még sokáig, de jön tíz év még, jön másik, akkor Húsz év leszen címemben, s te is továbbra a szívemben! (1975?)