Egész évben Lucázás*
| Süvölvénységem hajnalán, urak, |
| cingárság s kéz-láb, e négy piszkafa |
| se bakugrándra, se cigánykerékre, |
| se kazalbukfencre nem uszított, |
| hát betűt faltam: Sobri Jóska jött, |
| Fatia Negra Krisztyán Tódorral, |
| Keraban, Huckleberry Finn és a szegény Don |
| Quijote volt kenyeremen a só. |
| Mondhatom: olyan lettem amilyen, |
| ebből a kosztból éppen elegem. |
|
| Meghalt december, hótalan s jegetlen, |
| a Széna térig szemtelenkedének |
| Nagykovácsiból náthásan a varjak, |
| csókafostos Üllői-uti fák |
| siratják Kosztolányi lombjait. |
| Jászolában Jézus már gőgicsél, |
| elvástak Szilveszter rongy trombitái, |
| ködölhet ez az újév reggele, |
| lecsusszant torkomon az első fekete. |
|
| Az egész év majd játékkal telik, |
| mert nem megy le a nap, szétfröcskölő |
| hullámai cirmolják a szemünket, |
| hogy zöld örömcsákósan éljenek |
| a fényéből hörpenő emberek, |
| ikrázzon aranyhalakat az ég, |
| szülessen csíz, rigó, kisnyúl elég, |
| lány, fiú, egy se ágyutöltelék |
| Időtlen béke, az kellene még. |
|
| Ha igazat mond ez a mai reggel, |
| a komoly dolog messzi elkerül, |
| csak játszok, egész évem átLucázom, |
| s mert robban a nap álmaim falán, |
| nem is lehet egy évig éjszakám, |
| ha pedig magam elhorkantanám, |
| orron pöccint egy csöpp, butuska lány. |
|
|
Nagy László feje*
70 éves parasztasszony hangja
Édes fijam. Sokat fáradoztam életemben, mostmár csak mindig a kisszéken ülök, de a szemem látni lát. Mért fehér a te fejed, Jézusom? Nem kéne még az. Hiszen a szemed cirmosan nevet, mint a kiscsikóé, hiába ezeréves a homlokod. Ilyen homlokot láttam egyet lánykoromban, jövet a Somlóról, László-napon, amikor a legények messziről integetve hívtak engem, bolond lányt az iszkázi búcsúra. Ölég régen volt ez, nevettek, ahogy a pántlikás botot égre emelték, de a te egyetlen nevetésed gyöngyebb. Mindig szélben a fejed, fijam. Vigyázz magadra, mert én elmegyek, örökre a földbe, neked maradás a sorsod. Úgy élj. |
Mivelhogy nincsen apám, kellene nekem László úr apának. Ilyet kérni lehet-e? Nem illő kérés, pedig László úr kéretlen is az apám, meg a fiamé is lesz, az ő fiáé is – ezt tudni kell. Érzem az erejét a fejemen, ha nem is az ökleiben van az ereje. Erő az öklökben: az a hadonászóknak való, én más erőre gondolok. Tessék nekem mondani éneket, fénylőt, csinálni fából kicsi lovat meg szekeret, szíjból gyöplűt és kicsi ostort, én akkor fölülök a szekérre, hadd szaladjon. Látom onnét mindig fölemelt fejű apámat: László urat. Fogja az én szemem a pillantása. |
Nézem a fejed, de a tenyered simálását érzem, nevethetsz rajtam ezért. Nem találsz meg a fontos urak közt, akik szentképnek látnak téged, faragják is buzgón a rámát hozzá, én ugyan másért tisztellek, te cimbalom-hangú. Fütyülj nekem valami különös táncot, például farandolt, de ne csak lassút fütyülj. Nem álmodom veled, ébren látlak mindig, s józanul is hiszem, hogy járni tudnál a vizen az én kedvemért. Ütné le a derekam anyám, ha olvasná ezt, feleséged is ütné, s vele a titkos szeretők, ha vannak; tudom bizonyosan, hogy vannak. Kócolom hajam a tiédhez, nem is haj ez, de sörény. Én se lány vagyok, ember lánya, inkább gyihos kanca, vagy az lennék, ha akarnád. De akkor: törj be! |
|
Hommage a kendertilolófának*
| hét gzsidás markukban bicsak |
|
| hetvenhét hetvennyolc hetven- |
|
|
Egy veszendő lélekért*
| Mondják, poklokra száll ez, |
| mert csak rosszon csiszonkodik, |
| kutyába se veszi az időt, |
| bár az amazonasmód folyik, |
| mit folyik! zuhog, hömpölyög, |
| whiskysüveget, kenut dobál, |
| Nem az Amazonas, hanem ő: |
| legelész s csupa lányfejet, |
| didikét terem az a legelő. |
| nagy baj lesz, átok meg minden, |
|
Egy rákvadászat emlékére*
| Szárcsák libegtek torz rikácsolással |
| alá a tus-menny bolyhaiból, égett |
| a lábuk szára, valamint a csőrük, |
| világvégi Nap lángoltatta kék |
| tollukat is; csiki-csekk, csiki-csékk
|
| moraja fúlt a tűhegyű kövek |
| alagutjába, s jött cidris hideg |
| normandiai legelők felől, |
| nem Óceánum túlpartja felől, |
| mivel ott a mulatók édeni |
| fenekén érdemes még fényleni, |
| ikrásan önteni a fényesőt, |
| míg hasalnak a hullámok előtt, |
| s homok csiklándja didikéjüket; |
| a szárcsanép a szépségre süket, |
| vak és süket, azért evezte át |
| a tengert; hülye kölykök csuzliját |
| itt kapja csak, e kavics-abrakot, |
| csároghat, fele hipphoppra halott, |
| és nem zokog gyászt Flamanville miattuk, |
| csak engem ehet a fene miattuk. |
|
| Nem szárcsasiratás, szárcsahalál |
| rajzához kellenek e madarak, |
| mert Flamanville sirályfelhőket küldött |
| különben mindig biciklim elé, |
| ha Ertot útra eresztett, gumi- |
| csizmásan, kézben kosár, piszkavas; |
| ott gázoltam a vízbe éhesen, |
| s az Óceánum vize nem selyem, |
| pofonjaitól kapkodtam fejem; |
| szikláira rákot vadászni másztam, |
| a homlokomon sógyöngykoszorú, |
| borostáimat kaszálta a só, |
| hogy lángolt a pofám, ahogy a szárcsák |
| lába s csőre bukseggelő napon. |
| Aj, rákvadászat! Atlanti özön! |
| Sercegve tört ágyából a köröm, |
| lenyúlva, vérem a sziklákat öntözé; |
| piszkavasam aluvó rákokat |
| lőtt agyon a homályló víz alatt, |
| előbillegtek az alagutakból, |
| s nem iszkolhattak el a kosaramból. |
|
| Biciklim partra omolva feküdt, |
| egy idegen lány nyaggatta a csöngetyüt, |
| túlhidrogénezett haját a szél |
| szemembe fújta, bánta a fene! |
| Azt kotyogta, hogy amerikai, |
| térdelve is hosszúak voltak lábai, |
| fektében is eveztek mint a szárcsák |
| a homok fölött kitárt karjai; |
| utolsó erőm is magába itta, |
| utolsó rákom is a víz elvitte. |
|
| Most puszta fehér falam bámulom, |
| emlékem a papíron epikus, |
| Homér s Juhász közben aszongya Kuss!
|
| Tehát: a fal! és lenn az udvaron |
| püspöki autók áznak az esőben, |
| és Luther Márton szobra nézeget |
| az Üllői út rokkant kapujára; |
| hányszor eshetett a dagály előtt |
| térdre azóta Flamanville homokja, |
| hányszor fúlhattak sziklatű közé |
| utódaim: gyanútlan rákvadászok, |
| sógyöngyöt ivó csuzlis kölykeim |
| cirkuszba hordják kisbabáikat, |
| isszák a ledugaszolt almabort, |
| s benyelte mind a közeli Atomgyár; |
| hányszor vetett az ágy mohó tüzet, |
| fű-ágy, homok-ágy, vagy rugóra ringó – |
| Szemem lehúnyom, elmozdul a fal, |
| fejem körül rikoltoznak a szárcsák, |
| és hánytorog a roppant Óceánum. |
|
|
Vád*
| Nem látjátok a mosónő fiát. |
| Nem halljátok, milyen igét kiált. |
| A feje elgurult miattatok. |
| Csörömpöl szátok sarkán a neve. |
| Monogramja: feketén fekete. |
| Sorsa a Kisded szalmáján vacog. |
| Holtában nőtt körme is tietek. |
| Szégyelhetem, hogy törvényes rokon, |
| a vérén tiveletek osztozom. |
|
Divinyi Mehmed irigye károg*
|
Se élhetem, se halhatom,
Se ülhetem, se járhatom,
Se ehetem, se ihatom:
Szeretlek én, tes megszeress.
|
| harminc2 recéjű csontfürész |
| nem nevet félhold-anyácskádra |
| mert sárga mázzal keni a homok |
|
| töröksípot fuvintó szádat |
| egy kaszás fickó verte be |
| s nem vétózta meg mohamed |
| sőt! kezetrázni sietett vele |
|
| mivel te hitetlennek álltál |
| nyüszítve egy lány miatt gyáván |
| meg csudálód is török árvám) |
|
| szultánod véreset vicsorgott |
| „dévénybe futt a nyomorult |
| tűzön perzselt disznót eszik” |
|
| remélem megkaptad a lányt |
| s kerek fara csillagot hányt |
| s döfött narancs-csecse a menny iránt |
| s fűtörő talpad állt mekka iránt |
|
| aztán húzhatták a harangot |
| irgalmas keresztény kezek |
| ki húzgálta kötelén a harangot? |
| nincsenek már akik feleljenek |
|
| sípos szád szétomlott a földben |
| szemed elszállt a rézgaras alól |
| koponyádba kúszott szived |
| de hozzám még a cincogása szól |
|
| nyelved lappantyú-suhogással |
| fülem csontdobját szétveri |
| vérét pokloknak adta billéd |
| lakmározzák belzebúb férgei! |
|
| csak madzsar türki imádságod |
| úszik az elkurvult időben |
| vagy bukdácsolok mögötted erőtlen? |
|
| Ezért az irigy varjúkárogás |
| üköm üke divinybeli gyerek |
| engem fekete félszbe rántasz |
| hogy nevemre kórságos csönd pereg |
|
|
Álomi metszet három csavargóval*
| árnyékukban gugyit nyakal |
| Balázs vihog: „Rugd fenéken |
| Mecsér fölött nélkülem száll |
| s gyönge vagyok, hogy emlékük |
|
Zeppelinező vándorok*
| Tündöklő égen Zeppelin úszkál, |
| fenn csücsül három vándor: |
| Lógófül Kutya, Ficánkos Potyka, |
| s egy Iszosgigáju Kántor. |
| Lógófül mancsa közt csörögefánk, |
| ki-be jár rózsaszín nyelve, |
| Ficánkos orránál zöld tégla lófrál, |
| hahaj! már el is van nyelve! |
| Ha én egy jégfelhőt torkomba öntök, |
| nagy kedvem kikerekedik!” |
| Úszkál a Zeppelin, égi hajó, |
| Lógófül Kutya, Ficánkos Potyka, |
|
Pásztorok*
|
Korniss Dezső festményére
| Bujtattuk csürhés Heródes elől. |
| Komisz beszédünk becét gyöngyözött. |
| Térdeltünk szalmás jászola köré. |
| Kétezer év se kellett elfeledni, |
| hogy Máriának hordtunk paszitát: |
| ürücombot, úrtól lopott narancsot, |
| hadd legyen elég teje szoptatásra, |
| különben nem lesz Kisdede király. |
|
| Mégsincs atyjában semmi irgalom. |
| Fölöttünk bekönyökli az eget. |
| Szegény hazánk fölperzselt Betlehem. |
| Küld ellenünk új Heródeseket. |
| Szegény hazánk nagy rühes legelő. |
| Bárányunkat eszik a farkasok. |
| A királydinnyés homok vérnyelő. |
| Utat mutatni csillag nem ragyog. |
|
| Szólunk, mert gazdánk nem panaszkodik. |
| Lehajtott fejjel fekete kövön |
| fehéren ül s nem tudja, hogy megőszült, |
| nem méri az idő tiktakolását. |
| Kifosztatását tűri hangtalan. |
| Nyakán kötél, ő tűri hangtalan. |
| Hazája, háza, minden veszve van. |
| Helyette köpünk urak keserűt – |
|
|
Egy hajdanán elrepült ház*
| Fekete-görbe tűzfal, háttal az utcának; |
| a kettős-szárnyú deszka-kapu örökké nyitva, |
| mint a szegénység tárnája: |
| ember s ló kapuja volt egyaránt; |
| valahonnan lopott futball döngött, |
| nekivágódva egy-egy ablaknak: |
| – „anyádistenit, rohadt!” –, |
| az Üdvhadsereg katonáinak cintányérja csengett, |
| reménytelen perselyzörgetés, |
| konyhaajtókon dőlő hagyma- s krumpliszag, |
| a krumpliszagban tetovált karú |
| szemeteskocsisok az asztal mellett, |
| zöld üvegből kortyolt csempészbor, |
| árva ecetfa alatt kártyások, |
| szomoruak nevettükben is, |
| mint a szüleitől elmaradó Kisjézus; |
| öregek a konyha elé rakott sámlin; |
| pék biciklizett az udvarra, |
| elúszott mindez valahova, |
| összeláncolt bombák kemény ökle alól. |
|
| sütött a nap, ahogy szokása régóta; |
| a fehérhasú bombatojó madarak |
| visszazümmögtek Itáliába; |
| álltam az összeomlott ház fölött, |
| egy napig? egy pillanatig? – |
| téglák tömegéből egy vasmozsarat, |
| fűvel sikáltam portól-piszoktól; |
| odahagyva kamasz-éveimet; |
| semmi nem maradt, csak ez a vasmozsár, |
| meg fekete gyomrában a töretlen, |
|
|
Egy keresztlevél hátára*
| ahol születnem kellett volna |
| egy kecskés-szamaras akolra |
|
| de szép lett volna istenem |
| ott hepehupás földre lépni |
| első léptemre tudom tapsol |
|
| szalad elénk a kontya szőke |
|
| csak pötty maradt csak légypiszok |
|
| küldött egy lócsiszárt papa |
| ne szánkázzon rajtam a püspök |
|
| hélas! zsávolyzöld volt az ég |
|
| azonmód jártam de Antonyban |
| csuklásomra röhögött Fifre |
| no Cormieux mi van mi van?) |
|
| számon már ki nem ejtelek |
| Mosonszentmiklós nem vagy hires |
|
| . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
|
| mama ült Szent Mihály lovára |
| négy falábának trappolása |
|
| . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
|
| hát Mosonszentmiklósra mentem |
| . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
| egy árva szamár legyezett |
| . . . . . . . . . . . . . . . . . . |
| ha jövőmet ott bölcsőm rengi |
| hát Mosonszentmiklósra mentem |
|
|
|