| Gyors madár-Niagara zúdul |
| ötven évemre fröcskölődve, csurdig |
| a vérző-füvü-rét zöld füttyögéssel: |
| rigók, csízek hullámlanak, pirók |
| csirreg egy galagonya-kottaágon, |
| havat futtatnak északi egekre |
| a barázdabillegető-bakák, |
| szelet szurkál szarvára hajahéjjal |
| két Ázsiát-vonszoló kisökör; |
| nem tél ez, mondják, év októbere, |
| valamint életem októbere; |
| baktattam a királydinnyés homok |
| kéksárga lepedőjén fölsziszegve, |
| támasztva vállam Szent Lajos-sziget |
| öreg falának, szekérutakat |
| hömpölygetett időm Miasszonyunk |
| Katedrálisa fölött, déli tengert |
| Mecsér és Miklós és Lébény között, |
| ahová visszamenni volna jó; |
| szoknyák úszkálnak a fellegtelen |
| mennynek feszűlve: tejszagot lobognak, |
| pendely-sirályhad keringet, cipő- |
| erdő suttogja fülembe: Fiú, |
| lemesterkedtél minket lánybokákról. |
|
| Orromba csap az égő fű szaga, |
| október ez, az év októbere, |
| valamint életem októbere; |
| nem fájna, ha egy-nagy csontkalapács |
| a halántékomra csördítene, |
| de utánam, uraim, mi marad? |
| mert tenyerem csak semmivel tele, |
| árkok szikráznak benne karcosan, |
| és kihűlt szerelmek lehellete; |
| látsz régóta, szegények Istene, |
| pecsétednek szívemen a helye, |
| tudtam s tudom, milyen lámpa ragyog |
| utamra, bár a nap is fekete, |
| serceg és pattog kanócélete; |
| már nem birizgál semmilyen titok, |
| én kezdettől magamra számitok. |
|
|