N. N. bolyongásai^*

Ülvén vagy állván egy viking- csónakban, szál magamban általában, repülő halak, fókák, delfinek seregeltek a tengeren utánam. Szél kénye szerint pattogott ingből feszített vitorlám; a só elvált a vízcseppektől s csillagom lett, anyajegyes mellemen viritó. Mondom, repülő halak, fókák, delfinek jöttek, de képletesen, minthogy a viking-csónak is sosemvolt-vizen imbolygott velem. Még hogy imbolygott! eresztékei sírása kitett-csecsemő-sírás, bokáig vízben, persze csak mezítláb, míg jég-farkas, köd-kutya tiriráz. Esküvőzene cincogott egy kék szigetről valahonnan, gondoltam, lesznek arra lányok, akikkel olthatom a szomjam. Lehúnyt szempilláim alatt combok erdeje verdesett, kívántam nyakra, halántékra comberdőből kereszteket. Ölük kútjából ihatok, s más ilyen hülyeséget hittem – Mért volt e veszett szomjúság, uram Isten! Nem volt ott esküvőzene, pap nélkül nagymamát temették: valahai Ujj Máriát, koporsóján száradó festék.