Folyók^*

Nemük s koruk van a folyóknak, gondoltam nyolc évesen, térdig állva a Duna zöld kiöntésében; mögöttem Ráró és Ásvány, távoli fehér falaival, feketén néző padlásablakaival, mennybeszúró jegenyéivel; a DUNA például öregasszony, paraszt öregasszony, mint keresztanyám, aki aznap jött meg Amerikából, bársonyruhát hozva nekem hogy bolondosan Árgirus királyfinak képzelhessem magam; de azért térdemen felülig gyűrtem a kék bársonynadrágot, hadd gázolhassak kedvemre a piszkosan, zavarosan harsogva ömlő vízben, sodródó nyírlevelek, ázott szalmaszálak, letört ágak közé, cigánykölykök csiricsáré zenebonájában, akik köptek bársonyruhámra, az elsőre életemben, s az utolsóra is; lánypajtásaim hasig emelték szoknyájukat, s nem tudtam: miattuk koccant-e össze a fogam, vagy a víz hidege borzongatott: „Ezért még bajod lesz.” Manapig se tudok többet a folyókról. Bámultam pedig sokat a hegy- és vízrajzi térképeket, császkáltam erre-arra, folyók partján, át mindenféle folyón. Hosszúlábú futóatlétának, fáradhatatlan magyar Nurminak láttalak: SEBES-KÖRÖS! A térképen is látszik, gyorsabb vagy, mint a SÉD, vagy a BODROG; de a VÁG, fehér hátán az egymásra torlódó tutajokkal is méltó versenytársad lehet. Sulykoló SZAMOS: villogva csattogsz kerek köveiden. Szikrázó-csillag LOIRE! Ő elérhetetlen, szagos-ékszeres úrilány volt. Aztán partján állottam, s igazolódott minden képzelgésem róla: ékszerei a méltóságos öreg kastélyok, akkor azt se tudtam, hogy a világon vannak; ruhája, kivált Blois és Tours közt, szorosan testére tapadó két partján: hárfán-szitált sárga homok; szaga más folyókéhoz, még világibb nénje: a SZAJNA szagához se hasonlítható. Mivel minden folyónak saját szaga van. Márcos RÁBA: törökmézet árultál a győri piacon; nem kellett édességed, csak kontyod bámultam: fűzfáidat. RÁBCA: kosztbaadott, csepühajú lelenc, kisebbségi érzésekkel, s oktalan öntudattal teli; szeretetre vágyó gyereklány. ZAGYVA: hazudós, kockacukrot és szilvát lopó siheder; ha felnő, talán gyilkol is majd. Méltó társa lesz a két skót iker: AYR és AFTON. De ítélkezik fölöttük egy igazságosztó bíró: JANGCE-KIANG. Irgalmatlan DON: Batu kán apja! Pajzsos YINGU! Csaták trombitása: ORINOCO! Vértes-lovag RAJNA: fényes szőrű fekete lovon, harsogva özönölsz, dárdák: keményfejű bambuszok szúródtak lovad lába elé. MOLDVA: idegen földön, öreg könyvek fölé görnyedő vándordiák. TEMZE: lélekvesztőben álló révész, köd-sípot fújsz, időtlen idők óta, világ végezetéig, azon is túl két nappal. És a JENISZEJ! Fehér kucsmájú, medve-köpönyeges, farkascsizmás Mikulás; testvére, az OB, északi erdők favágója: zuzmarás fenyőket döntöget messzi erdőkben, ködbe és hófelhőkbe bújó hegycsúcsok közt, a fenyőből karácsonyfa lesz s hozza két kicsi angyal: aranyszőke KÜKÜLLŐ, s a TISZA kölyke: kócos TÚR. Komor pap jött messzi útról: GANGESZ; kántálva követte egy kolduló barát: EUFRÁTESZ; velük szakállas öreg remete: töprengő NILUS! Bocsáss meg FUDZSIJAMA, Szent Hegy, amért nyolc évesen ugrándozó folyónak hittelek – nem is folyónak: búcsús táncnak! LATORCA: pajtásom lenne, ha tudná, hogy semmim nincsen, s hívná játszani a körtemuzsikás MISSISSIPPIT, esetleg a nyilazó AMAZONASSAL, és feketefenekű KONGÓVAL. Hűtlen fiúk: OLT! POPRÁD! DUNAJEC! Hová csatangoltok? Kengyelfutó ADIGE! nem bánt senki Veronában, mért szaladsz-menekülsz? Pogány TUNDZSA! Fehér tömjénfelleggel gomolygó szenteltvíz JORDÁN! GUADALQUIVIR: elvarázsolt tündér, ne búsúlj, bizonyosan kivált börtönödből nekedszánt vőlegényed, az a sarkantyús TAJO. „IRTIS-APÁNK” énekelték vadludas rekettyések közt a fene kozákok; „VOLGA-ANYÁCSKA” könyörögtek leszegett-fejű hajóvontatók. Sokgyerekes anya a NÉVA is, nemrégen hatszázezer gyerekét temette; most mézesperec hull a vízbe, zöld uborka, tündöklő aranyranét – úsznak forogva, lassan a tenger felé. Ott álltál te is a tengerben, kőből emelt világítótornyodban: ZAMBÉZI, magasan mint Déva vára, a korallok fölött; szemed előtt törte össze magát a legszebb szirén: INDRAVATI. S ti ketten, akiket kitaláltalak, mert semmilyen térképen nem voltatok, s már nem is lesztek; ketten voltatok ábrándjaim ledöncölt szénaboglyájában titkos-féltett feleségeim, akikről később, hulló hajam nézve is álmodoztam, palatáblámra írva, letörölve, újra írva, afrikai bantu szeretőm: CSUNGA, s indián törzsfőnök lánya: XATANDE! Ha látták palatáblámon neveteket a nyavalyások, csak ennyit mondtam: „Folyók ezek a világban.”