Testvérek^*

Fázó fiúk, ne fázzatok, ez új jégkorszak kezdete, gólyalábon ugráljatok, hó-Himalája, zsuppsz bele! Lacika, hunyoríts oda: hártyásodik a pocsolya. Iszkázi Rimbaud, ha öreg leszel, fehér fejed fölvesd s hajóra szállj. Vagy indulj holnap, áll még Tahiti, Ramanborannál hajóddal megállj. Hajítsd el botodat a parton, gázolj a tengerbe derékig, lábujjad körül csöpp halak villogó pikkelye fehérlik. Sárga homokba ülj, ingedet szárogatni, rakd melléd szerszámaidat: toll, papír, kés, víznek egy cinpohár, széléről kék kolibri kortyogat. Késeddel lófejet faragj, tolladdal írj anyádnak, papírod legyen repülő, vad rímeid a szárnyak; véred dübögő dörejére kilenc törzs lánya seregeljen, fekete ölben halj meg, nem halhatnál meg szebben. Juhász, Juhász, rímgörgető-Yukon, ne vesszünk össze egy bitang juhon. Feküdtem a földön veled, H. S. pokrócával takartalak, pálmát varázsolok, ha kell, három napot, fázni ne lássalak! Te kán fia vagy, nem kőmüvesé, hát lóra, sarkad vágd belé, Tirolon át, Normandián át, Flandrián, Xigorián át, kantár-eresztve menj Izland felé. Izland völgyei zöld hullámokat csapnak szemedbe, tengerfenék-zöldet, ácsolj faházat, ablakába állj, Biáig látsz, ha szél szárítja könnyed. Fejed lehajtani a szalmára tudod, lábad a világ végén, Ferenc, lelógatod, hallgass ríjjogó-éhes danka sirályokat, leskelj vízből-kelő moha-királyokat. Engem az új jégkorszak itt talál, soványan, szíjasan, honomban hontalan, forgok, diszkoszvető, diszkoszom elröpítem, de nem hagyom magam.