Óda a kukoricához*

Ég áldjon, kukoricatábla,
felkiáltójel, zöld dárda
élő tengere vagy te,
zászlók tengere vagy te.
Mezőn aluvók álma,
nincstelenek kalácsa,
vezetsz kölyök koromba,
jobban mint ezer lámpa.
Hányszor kínáltál,
éhségemből kirántál,
tíz év, húsz, baktatsz velem,
kiáltod: „Jelen!”
Asztalunkon kenyér,
morzsád söpörte tenyér,
reggel cipósan keltél,
estig véremmé lettél.
Szegények társa te,
kés mártódott beléd,
Betlehem követe,
letérdelek eléd.
Láttam földbe vetésed,
napra növekedésed,
magasba szökésed,
halálba töretésed.
Leveleden gyors esőt,
jeget, ostorral verőt,
kutyasekívánta szelet,
göröngyre elfektetőt.
Fölálltál, büszke fiú,
ropogott derekad,
zöld fejed fölemelted,
nem hagytad el magad.
Remény zöldje, lobogtál,
mi minden voltál:
világító napunk,
vezérlő csillagunk.
Nemesi címerünk,
országunk, fegyverünk,
ha te voltál velünk,
pokol se bírt velünk.
Mert fülünkbe suhogtál,
szívünk ereje voltál,
hogy barmok ne legyünk,
hogy emberek legyünk.
Hírdetted, te kemény:
élni még van remény,
ha Isten malma őröl,
nekünk őröl.
Voltál bujócska földje,
vágtattunk tengeredben,
tücskök mezítláb
fúttuk az időt: zengjen!
Símogattuk hajad,
zöld selyme volt citeránk,
nyers húsodba haraptunk,
nincs olyan húsvéti fánk.
Tűrtél te minket,
fogunkat, kezünket,
nevettetted szemünket,
megáldottad fejünket.
Ha szóltál: „Íme, vagyok!” –
indultak a nagyok,
reccs, learattattál,
aztán zizegve fosztattál.
Holtodban körülálltunk,
gyönge testedre vártunk,
vad kannibálok,
veszett janicsárok.
A halotti beszéded
egy szó volt: élet,
miérettünk meghaltál,
mibennünk feltámadtál.
Tüzet gyújtottunk nagyot,
lángja testedbe harapott,
lángon megsütögettünk,
még füstöltél, de ettünk.
Fazékban főztünk puhára,
morzsolásztunk a tálba,
Jézus te, sóval itattunk,
egy szemig fölkanalaztunk.
Vasmozsár méhében törtünk,
mozsár harangja vert,
liszteden a szegény
dunnyogva kitelelt.
Rostán fehérre pattogattunk,
cérnára fűztünk gyöngynek,
csutkádnál melegedtünk,
tehén elé vetettünk.
Nőjj, kukoricatábla,
felkiáltójel, zöld dárda
élő tengere vagy te,
zászlók tengere vagy te.
Oltalmazónk, mióta
hozott Kolumbusz hajója,
nekünk lélegzel, testvér,
örömünkre születtél.
Életünk fölött lángolj,
útunkon messze világolj,
zölded verjen szemünkbe,
zölded csapdosson szívünkre.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]