Ég áldjon, kukoricatábla, |
|
tíz év, húsz, baktatsz velem, |
|
zöld selyme volt citeránk, |
nincs olyan húsvéti fánk. |
|
Ha szóltál: „Íme, vagyok!” – |
aztán zizegve fosztattál. |
|
Tüzet gyújtottunk nagyot, |
lángja testedbe harapott, |
még füstöltél, de ettünk. |
|
Jézus te, sóval itattunk, |
egy szemig fölkanalaztunk. |
|
Vasmozsár méhében törtünk, |
|
Rostán fehérre pattogattunk, |
cérnára fűztünk gyöngynek, |
|
nekünk lélegzel, testvér, |
|
zölded csapdosson szívünkre. |
|
|