Rézkarc, 1945^*

Kötélen pendely-zászló lobog magányosan, alatta sáros udvar, kosorrú tank rohan. Valahol kakas harsog, részegen kukorít, a rét álmából ugrik, de hőkölvén lapít. Piros ballon: a nap száll fázósan fölfele, magát tűzre kínálja hét nyár, hét jegenye. Tűzfalon kivirulnak üszkök, salétromok, örülhet aki élő, s csak morrogván morog. Kútágason nyikorgás: rossz lelkiismeret, himbál a dongavödrön, vályúban pisszeget. Szél lökdösi az ólat, de nincs egy szava itt, ringatja az istálló lovait, barmait. Fülel a lucskos fűben káposzta, répa, tök, hűdött szekér a színben, kereke nem zörög. Utak indulnak messze, hívnak valahova, ne menj, mert minden út most kőszentes Golgota. Fogadott apád J. A. meghalt valamiért, nem mozdul keze többé, te szegd meg a kenyért. Álmod kóróit verd le, rozs, árpa nő helyén; tőgyében habos tejjel bőg árván egy tehén. Küszöb előtt nevetgél egy szép fejősleány, sajtárral a kezében, csillaggal homlokán.