Katlan^*

A mélyúton fehér üszőkék szaguk mint tejes friss kalács a kövér lóherétől nyáluk a napban édes csordulás terhes asszony hűsöl a dombon hasa szép dinnye-gömbölyű keserű szaggal fut az árok a mennyben villogó ölyük a licium kiégett zöldjét beharmatozza egy kölök tajték a felhőn sistergéssel kordét húzó szamár zörög tátog a vályú tikkadozva szomjában apróra hasad a por kék lánggal nyalja-falja az őrjöngő szilánkokat kötélen húzzák a bikához szarvas-tőgyes menyasszonyát a templom tornya sírva kongat kínálja unt harangszavát sárgul a moha unalmában fölugrana bogáncs bürök sörényüket görcsösen rázzák a kókkadozó csődörök árok szélén a karcsú nyárfa álmát feledve fölriad a kútgém néz a száraz kútba hánytorog és az égbe kap törött ekén üvölt a rozsda mint az élve eltemetett dödög a koldus az ajtóban izzad a menny kék gyöngyöket tereget egy szép dézsatündér ingektől roskad a kötél ágaskodó lábán hasáig keringel részegen a szél a szénaboglya illatában fujtatva szuszog a vidék sármennyért sír az anyadisznó a nap szikrázó bugyborék béka gyantáz a zöld kövécsen a kerék alól hol a sár földbe nyomja a cselédházat a kastély e balkáni vár papsajtra dőlt a kígyóhagyma kígyóhagymán a lódarázs fehér az ég fehéren füstöl az ösvény porlepett parázs bibic-csibe zokog a sás közt sírásában a szerelem öreg cseléd keféli ökrét emlék neki a szerelem