Kórókatona téli dala^*

Egy barátom: a kabátom, nem gunyorog, mikor fázom; hó, hó, hó, szél, szél, szél, csontomig mar tél, tél, tél. Hasonlítván fogyó holdhoz, a haláltól ő eloldoz; otthon fűtenek, zümmögő meleg, fürdik a gyerek, kézben pityereg.