Dülöngélünk^*

Megyünk fekete jövendőnk felé sorban. Oda is érünk: vagy élve, vagy csak holtan. Előttem az öregapám lassan billeg. Ráhúznak az útja végén csuda-inget. Egyik kezét öreganyám sírva fogja. Kicsiny hátához odanőtt koporsója. Anyám kontyát messze elől bontja a szél. Dinnyét eszik apám a kék ég szélinél. Mennek nénjeim, bátyáim, húgok, öccsök. Kockát vetett sorsuk fölött kilenc ördög. Magától gurul karikám dombon által. Lánypajtásaim futosnak rongybubákkal. Hajdanvolt iskolatársak kéz-láb nélkül. Kutyám árokparton nézdel szeme nélkül. Fák, tűzfalak, malacvisi- tásos ólak. Szívetekbe a gránátok most csapódnak. Hosszú út, a parázsodon hányan mennek. Kavarognak s csukott szájjal énekelnek. Dülöngélünk forgó jövőnk felé sorban. Oda is érünk: vagy élve, vagy csak holtan.