Dülöngélünk

 

 

 

 

Névtábla seholnincs ajtómra*

Kivetett a víz alól
fröcskölődő hullám,
kavicsos parton szárítom
bú-buborék hullám.
Nyíranyám és nyárapám
ágaiból lettem,
sarkam alatt ég bizsereg,
föld forog felettem.
Hónom alatt van a nap,
mint egy édes sülttök,
ükeim, a batyubálban
teknőn hegedültök?
Szaladtomban pihenek,
míg a hold nem jő fel,
s Titánia veri orrom
lapulegyezővel.
Ajtóm fák közé nyílik,
nyitja-csukja tollam,
karcolászva bűbájolom:
K. I. aki voltam.

 

 

 

Eltüntek az égen*

Láttam egy nyáron Mecséren
három nyikorgó szekéren
lehetetlen szépet:
fekete násznépet.
Esküvőztek a cigányok,
megmosdottak mind a lányok,
hétszer szépek voltak,
cigányul daloltak.
Legszebb lány volt a menyasszony,
készülődő ifiasszony,
tízen körülállták,
szép bőrét csodálták.
A vőlegény szivarozott,
tiszta fehér inget húzott,
nem is hegedültek,
dobogva fütyültek.
Három nyikorgó szekéren
nagy port vertek föl Mecséren,
s lehetetlen szépen
eltűntek az égen.

 

 

 

Eső esik*

Egy meztelen fenekű angyal
vízzel teli kannát rugott föl,
aztán remegő orrcimpával
esőt kiabál pironkodva.
Eső, eső, eső, eső,
lucsokban fürdik a mező,
ajtaján Szent Péter nyikorgat,
gyere csak a szobámba lányom!
Büntetné a rugdalkozót,
az küszöbére térdepel,
nézvén meztelen fenekecskét
hümmög atyásan s félre fordul.

 

 

 

Őszi metszet három csavargóval*

Balázs iszákja penészes,
régen járt itt,
Boldizsár leült a földre,
nem kér sámlit,
Bálint, a féllábú gólya
menne tüstént
Úrjézussal szembeköpni
minden törvényt.
Nézésüktől hull a fáról
szilva, körte,
halálraítélt malacot
fognak körbe.
Tördelik a kukoricát,
zölden herseg,
lopott nyárson sütögetik,
három herceg.
Héderváry ezer holdja
lesz az asztal,
leterítik köpönyeggel,
nem damaszttal.
Csordakút vödre kezükben
föl-le császkál –
Semmi nincs jobb széltolásnál,
csavargásnál.

 

 

 

Téli metszet három csavargóval*

Balázs jő a betlehemmel
hóba hágva,
Bálint bűvigét mond a tél
szépanyjára,
Boldizsár szerint a szentek
kara kancsal,
bokájára kutya herreg,
mert csak angyal.
Betlehemest játszanának,
itt a kastély!
Benn a zöld királyfi henceg,
arcán rostély.
Ül a grófkisasszony mellett,
kezét fogja.
Balázs erre betlehemét
hóba dobja.
Kis kisasszonyért dalolnak,
de nem kajlán:
Walther von der Vogelweide
hárfa-hangján.
Ablakon keresztül ütve
jó tűz lángol,
leskelnek be a szikrázó
hóhullásból.

 

 

 

Kását fújok tenyeremben*

Jegenye nőtt a Tejúton,
holt öcsémmel kivagdalom,
elhasítunk hét hasábot,
hét felhőből varrunk zsákot.
Zsákban a fám foszlott köddé,
dérré, füstté, harmatgyönggyé,
kályhám fuvint hideg szájjal,
torkán ki-be korom szárnyal.
Öcsémnek már nem kell a fa,
jó meleg a koporsója,
s aki fát vesz angyal-pénzen,
kását fújjon tenyerében.

 

 

 

Búcsús metszet a mecséri Villonokról*

Ama három széltolóval
aj, mi történt:
kizsebelték a szuszkáló
márcos Sömjént.
Balázs nyomta szekeréhez
térgyepelve,
főtt a márcos ijedtében
rákveresre.
Boldizsár ingébe nyúlkált,
nagy csikándos,
mivel látta, hogy a márcos
igen álmos.
Márcosnénak fújta Bálint
tökdudáját,
nagylábujjal zárolva be
locska száját.
Pontoise, Mecsér vagy Párizs,
testvér szentek,
három Villon, a búcsúból
elszeleltek.
Tudja meg, most micsinálnak,
akit furdal:
a pokolban pókereznek
Belzebubbal.

 

 

 

Dárius fia*

Vettem gyönggyel
kivert kendőt,
nem is kendőt:
bárányfelhőt,
három fillért
adtam érte,
szalmatündér
kérincsélte.
Alkudoztam
két sugárra:
napra, holdra,
zöld hajába,
hét fillérről
írtam csekkem,
behúnyt szemmel
elverhettem.
Tíz jó fillér
a Dunában,
bátran úszhat,
ha kivágtam,
mért kéne u-
tána fussak:
fia valék
Dáriusnak.

 

 

 

Karcos torokkal*

Kastélyunk a holdban van,
birtokunk az égben,
ökrünk, lovunk, birkánk legel
csillagsűrűségben.
Lepedőnkbe mord angyalok
tüzes címert vertek,
holt bakák obsitjai
a vitézi telkek.
Szekerünk a Szent Mihály-
lova, nem nyiszorgó,
köröz aluvásunk fölött
három éhes holló.
Mákos mannát Mikulásra
rejt az arany pajta,
Dózsa trónja a hegyünk,
ugorjunk át rajta.
Kiskanászunk Werbőczy,
malacok közt székel,
lovacskázik a legelőn
valahai cséppel.
Tizenkettőt üt a torony,
fiúk, föl a fejjel,
Kánaán ez, folydogál
lefölözött tejjel.
Csákót nekünk, pirosat!
Marci jő Hevesről!
Kókkadt kakas kukorékol
a forró levesből.
Máját, zuzáját megesszük,
lába lesz a kardunk,
magyaros díszlépést ver
halálig a sarkunk.

 

 

 

Aludnék*

Aludnék egy évet,
hanem hol az ágyam?
Adnám egy éjjelre érte
tizenhárom házam.
Egy volt, az is elrepült,
felleg ködszélére ült.
Vele szállt a Medvetánc,
Weöres Meduzája,
anyám imalánca;
bombatölcsér vize agyagsárga,
szemem veri bugyborékolása.

 

 

 

Dülöngélünk*

Megyünk fekete jövendőnk
felé sorban.
Oda is érünk: vagy élve,
vagy csak holtan.
Előttem az öregapám
lassan billeg.
Ráhúznak az útja végén
csuda-inget.
Egyik kezét öreganyám
sírva fogja.
Kicsiny hátához odanőtt
koporsója.
Anyám kontyát messze elől
bontja a szél.
Dinnyét eszik apám a kék
ég szélinél.
Mennek nénjeim, bátyáim,
húgok, öccsök.
Kockát vetett sorsuk fölött
kilenc ördög.
Magától gurul karikám
dombon által.
Lánypajtásaim futosnak
rongybubákkal.
Hajdanvolt iskolatársak
kéz-láb nélkül.
Kutyám árokparton nézdel
szeme nélkül.
Fák, tűzfalak, malacvisi-
tásos ólak.
Szívetekbe a gránátok
most csapódnak.
Hosszú út, a parázsodon
hányan mennek.
Kavarognak s csukott szájjal
énekelnek.
Dülöngélünk forgó jövőnk
felé sorban.
Oda is érünk: vagy élve,
vagy csak holtan.

 

 

 

Kórókatona téli dala*

Egy barátom:
a kabátom,
nem gunyorog,
mikor fázom;
hó, hó, hó,
szél, szél, szél,
csontomig mar
tél, tél, tél.
Hasonlítván
fogyó holdhoz,
a haláltól
ő eloldoz;
otthon fűtenek,
zümmögő meleg,
fürdik a gyerek,
kézben pityereg.

 

 

 

A jóborivó királylány*

Aj, Zöld Hordó, Jézusom!
Honnan jöttem, nem tudom.
Asztalon két pléhpohár,
lesz belőlük két madár.
Pléhmadarak szomjasak,
borfolyóra szállanak.
Aj, a kályha parázsa!
Húsz esztendőm darázsa!
Mert benyit egy királylány:
egy igazi tatár lány.
Egyenesen Batu kán
zavarta át a Tiszán.
Meotiszi meséken,
átlépett a sztyeppéken.
Kinn január hidege,
nem mer bejönni vele.
Aj, te mandula szemü!
Aj, te feszes fenekü!
Kezemből a pléhmadár
nevető szájára száll.
Haját huzat röpteti,
bort egy miccre lenyeli.
Ruszki baka? királylány? – –
Mennydörgés és szivárvány!

 

 

 

Hideg téli reggel*

Aprítjuk a pék fáját:
Kormos, Birkás, Csőke,
kedvünk csördülő köpésben
száll az óltetőre.
Sapkánk ágon hilintáz,
üstökünk hát pőre,
képes felünk cirókálja
az ordas szél szőre.
Birkás Jézust kérdve néz,
glóriája nől-e,
Csőke nyers orémuszt kántál,
nem fogy ki belőle.
Gyertyán, bükk, nyír, topolya
pékünk tüzelője,
fut baltánktól kemencéig,
szippantsa be csőre.
Három kék, zöld, vörös orr:
Kormos, Birkás, Csőke,
de mellhez szorítva hozza
kenyerünk egy szőke.
Hárman hatvan évesek,
állunk árva kőre,
sarkunk alatt hátra hőköl,
el is reped tőle.

 

 

 

Kiforgatott zsebbel*

Azért ezt-azt láttam
szerte a világban:
pl. bicegő tücsköt,
kannibál rézüstöt,
fekete szivárványt,
fürdőző cigánylányt,
pocsolyát az égen,
papot lyukas széken,
börtönőrt nevetni,
erőművészt verni,
Berdát inni tentát,
verklit húzó tantét.
De zsebemben kotorászva
egy fillért se látok.

 

 

 

Bakonybél, vasárnap este*

Lány forog nyiszorgó szekéren,
bennük fölrobban három kocsma,
szűzmáriáznak, jézusoznak,
kotorásznak lyukas zsebükben.
Borjúzuhintó vörös öklök,
alvadt csillag fröccsen a hóra,
sarkuk alatt macska nyivákol,
kidől reccsenve a kerítés.
Fekete varjú vitorlázgat,
pap lesz belőle, csuhakáró,
gyors dicsértesséket lehegnek,
aztán tizenhét fele futnak.

 

 

 

Villámlik*

Az előbb még
szikrázott a nap,
fején felleg:
sötét tótkalap.
Birkák gyapja
esővel teli,
nagykés a levegőt:
gyapjúszag szeli.
Gábriel főangyal
bokája dörren,
bugyborékoló pohár
kertasztalon csörren.

 

 

 

Emlékezés Hadurunk korára*

Tizenhét szamár ordít,
duda szól, síp, csimpolya!
Hármas koporsóba zártan
forog Attila sírjában,
gyilkolódna a Dunában
a királyi palota.
Sándor, József, Benedek,
Pongrác, Szervác, Bonifác,
aprószentek, fagyosszentek,
ha udvari bálba mentek,
Vízkeresztig tart a tánc.
Tükrök elébe kiáll,
jár sarkantyús csürdöngölőt
kenderesi kiskirál,
nem szipákol, csak szipál,
dobrokolva dirigál.

 

 

 

Dörmögö*

Napszámba hánytam a havat
késő estig,
ölelgettem volna inkább
Mészöly Erzsit,
Jáva felé úszó briggre
szálltam volna,
karcolhattam volna pálmát
ablakomra,
moziba mehettem volna,
nézni Tarzant,
de tölcsért temettem, ahol
bomba csattant,
derelyét ehettem volna
kaviárral,
míg egy sültkappan szobámban
körbe szárnyal,
műveltem volna a sakkot,
efféléket,
kócfejekre hagyva ilyen
mesterséget.

 

 

 

Levegőt Harpagonnak!*

Sánta-csámpa Harpagon
ül a pénzes fazekon:
vértes lovag a lovon,
tutajos a tutajon,
ablakos az ablakon,
abrakos az abrakon,
szappanfőző szappanon;
penészes szakálla nő,
rimának rimánkodik,
cigánynak cigánykodik,
zsebből bolhát húz elő;
csöndit a lélekharang,
szíven üti az a hang,
volt-nincs gróftelekis rang:
„Hány arany a levegő?”

 

 

 

Irkalap Sinka füzetéből*

Három nagynéném volt,
három szőke,
szőkeségük lesz itt
rímbe szőve.
Három nevesincs lány,
hajuk sátra
júliusi érett
árpatábla.
Három fehér lábú,
harangszoknyás,
homlokukon megtört
minden rontás.
Hárman kompra szálltak,
felhős ég volt,
nevetésük gyöngyöt
bugyborékolt.
Örvény-palotában
zölden állván
leste szőkeségük
vízi bálvány.
Kanyargott alattuk
vízi ösveny,
vállukon taszított
égi isten.
Három éjjel várta
anyám őket,
három éjjel hét szál
gyertya égett.
A harmadik éjjel
csapzott-holtan
aranyrécék szálltak
mennymagosban.
Három nagynéném szállt
holdvilágon,
szőkeségük többé
nem kiáltom.

 

 

 

Szeptember*

Gyászol három hangyaboly,
cincognak a tücskök,
kék ködnek nézik az eget,
zöld ködnek a füstöt.
Szaladnak a füvekhez,
elszáll a fű délre,
kukoricazászlón lobog
üszög feketéje.
Boglyaszállás fölrepül,
a fák messze úsznak,
tücsökcirr ördögszekéren
panaszol az útnak.
Megadják mind magukat,
sárgöröngyre ülnek,
sírnak-rínak s kis öklükkel
gyöngykönnyet törülnek.

 

 

 

Kifosztott erdő*

December vasboronája
irgalomtalan
tépi-zúzza-boronálja
selyemrongy hajam,
koponyám mezején paták
trappja bizsereg,
fésűm tengerbe hajítom,
s szent barát leszek.
Tíz ujj kifosztott erdőmben,
csukom-szétnyitom,
varjat lincselő egekből
hull fehér szirom,
látva jeges koronámat
szódásló röhög,
orrom hegyén csicsonkáznak
füstös ördögök.

 

 

 

Csillag*

Versversversvers,
csillaghullás,
béred érte
csillaghullás,
gyermekséged
csillaghullás,
öregséged
csillaghullás,
volt-életed
csillaghullás,
lesz-halálod
csillaghullás.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]