Névtábla seholnincs ajtómra*
| sarkam alatt ég bizsereg, |
|
Eltüntek az égen*
| Láttam egy nyáron Mecséren |
|
| megmosdottak mind a lányok, |
|
| Legszebb lány volt a menyasszony, |
|
| tiszta fehér inget húzott, |
|
| nagy port vertek föl Mecséren, |
|
|
Eső esik*
| Egy meztelen fenekű angyal |
| vízzel teli kannát rugott föl, |
|
| ajtaján Szent Péter nyikorgat, |
| gyere csak a szobámba lányom! |
|
| nézvén meztelen fenekecskét |
| hümmög atyásan s félre fordul. |
|
|
Őszi metszet három csavargóval*
| Boldizsár leült a földre, |
| lopott nyárson sütögetik, |
| Semmi nincs jobb széltolásnál, |
|
Téli metszet három csavargóval*
| Bálint bűvigét mond a tél |
| Boldizsár szerint a szentek |
| Benn a zöld királyfi henceg, |
| Ül a grófkisasszony mellett, |
| Kis kisasszonyért dalolnak, |
| Walther von der Vogelweide |
|
Kását fújok tenyeremben*
| holt öcsémmel kivagdalom, |
| hét felhőből varrunk zsákot. |
|
| Zsákban a fám foszlott köddé, |
| dérré, füstté, harmatgyönggyé, |
| kályhám fuvint hideg szájjal, |
| torkán ki-be korom szárnyal. |
|
| Öcsémnek már nem kell a fa, |
| s aki fát vesz angyal-pénzen, |
|
|
Búcsús metszet a mecséri Villonokról*
| Boldizsár ingébe nyúlkált, |
| mivel látta, hogy a márcos |
| Pontoise, Mecsér vagy Párizs, |
| Tudja meg, most micsinálnak, |
|
Karcos torokkal*
| Kastélyunk a holdban van, |
| ökrünk, lovunk, birkánk legel |
|
| Szekerünk a Szent Mihály- |
|
| Máját, zuzáját megesszük, |
|
|
Aludnék*
| Egy volt, az is elrepült, |
|
| bombatölcsér vize agyagsárga, |
| szemem veri bugyborékolása. |
|
|
Dülöngélünk*
| Anyám kontyát messze elől |
|
| Kockát vetett sorsuk fölött |
|
| Fák, tűzfalak, malacvisi- |
|
| Kavarognak s csukott szájjal |
|
|
A jóborivó királylány*
| Honnan jöttem, nem tudom. |
|
| Mert benyit egy királylány: |
|
| Ruszki baka? királylány? – – |
| Mennydörgés és szivárvány! |
|
|
Hideg téli reggel*
| kedvünk csördülő köpésben |
| Birkás Jézust kérdve néz, |
| Csőke nyers orémuszt kántál, |
| Gyertyán, bükk, nyír, topolya |
| fut baltánktól kemencéig, |
| Három kék, zöld, vörös orr: |
| de mellhez szorítva hozza |
| sarkunk alatt hátra hőköl, |
|
Bakonybél, vasárnap este*
| Lány forog nyiszorgó szekéren, |
| bennük fölrobban három kocsma, |
| szűzmáriáznak, jézusoznak, |
| kotorásznak lyukas zsebükben. |
|
| Borjúzuhintó vörös öklök, |
| alvadt csillag fröccsen a hóra, |
| sarkuk alatt macska nyivákol, |
| kidől reccsenve a kerítés. |
|
| Fekete varjú vitorlázgat, |
| pap lesz belőle, csuhakáró, |
| gyors dicsértesséket lehegnek, |
| aztán tizenhét fele futnak. |
|
|
Emlékezés Hadurunk korára*
| duda szól, síp, csimpolya! |
| Pongrác, Szervác, Bonifác, |
| aprószentek, fagyosszentek, |
| Vízkeresztig tart a tánc. |
| jár sarkantyús csürdöngölőt |
| nem szipákol, csak szipál, |
|
Dörmögö*
| Napszámba hánytam a havat |
| karcolhattam volna pálmát |
| de tölcsért temettem, ahol |
| míg egy sültkappan szobámban |
|
Levegőt Harpagonnak!*
| volt-nincs gróftelekis rang: |
|
Szeptember*
| Gyászol három hangyaboly, |
| kék ködnek nézik az eget, |
| sírnak-rínak s kis öklükkel |
|
Kifosztott erdő*
| Tíz ujj kifosztott erdőmben, |
| orrom hegyén csicsonkáznak |
|
|
A nyár gyerekei*
| Kölyök felhőcske szendereg, |
| vizen, szikrázó szőnyegen, |
| nyargal egy csepp törökkakas. |
|
| szélére szomjas fecske ül, |
| barázdában két nyúl kotyog |
| oroszul, németül, csehül. |
|
| Sárkány a szérűn, morrogó, |
| torka gyöngy rozsszemet fuvall, |
| kaviccsal, halpattantyúval. |
|
| A rét zöld lábakon szalad, |
|
| pálcalábain fut s nyerít, |
| a völgyben ember bandukol, |
| kék por kottázza lépteit. |
|
|
Álom*
| Elaludt egy fűszál hegyén |
| szemükön rét csöndje legel, |
|
| Kiflit rág az egyik szegény, |
|
|
Három napja*
| Száll a hinta, föl-le száll, |
|
|
Egy lusta költőre*
| Kötéllel húz-von a világ, |
| érezheted minden tagodban, |
| kettészakít te hülye nyomban, |
|
| Kacsák futkároznak a zöld |
| réten, a tücskös tengeren, |
| s lábalsz híg aszfalt-melegen, |
| Kolumbuszként kiáltva: „Föld!” |
|
| Mikor láttál egy jegenyét, |
| a menny hasát csiklandozót? |
| Lányfülbe morrogod a szót, |
| évgyöngysorod pergetve szét. |
|
| emeld föl lusta fejed, kölkem, |
| mert a szíved már belehökken, |
| ha leszel lecsupált bokor. |
|
|
Kereszttel hátuk szőrén*
| Az országút porában a szürke szamarak |
| kereszttel hátuk szőrén a szürke szamarak |
| patájuk alól fölszáll a por szép lepedő |
| szitál a por fehéren ragyog a lepedő |
| ragyog lebeg és fölszáll alul a szamarak |
| átlépnek át a kórón a szürke szamarak |
| letérnek le az útról eléjük áll a fű |
| a szájuk elé ugrik a kövérhusu fű |
| mosollyal a mezőben a szürke szamarak |
| mennek kik mindent tudnak mennek a szamarak |
| eléjük áll a forrás fölugrik nyelvükig |
| fölugrik és kínálja hűsítő gyöngyeit |
| fejüket lassan rázzák a szürke szamarak |
| ők Krisztus anyját vitték nem érzik szomjukat |
| mennek napon esőben a por szép lepedő |
| a sár sötét az ég kék a fű zöld lepedő |
|
Úttalan út*
| Kocson kisefa, szög, kerék kihull, |
| Révfalun részeg a révész, |
| dödöllét nyeldes és dödög: „Ihul! |
| Kontár a kántor, a kárász kérész!” |
|
| Öttevény fölött öt tehén, |
| úsztukon keresztbe huppan Zámoly, |
| lepényük diszkosz Ladamér egén, |
| röptétől Lickóban fostos a zsámoly. |
|
| Napra kitárva Fütty Biri hasa, |
| barázdabillegető bámészol, |
| Petőfi II-tő, nem érsz haza, |
| ha málén málédon mélázol. |
|
|
Gargantua a Szent Gellért utcában*
| Kelj föl a tócsa közepéből, |
| mutasd meg orcád, kismalac, |
| mert anyácskád viszik szekéren. |
|
| valék, az alkuszt fölrugom, |
| hülyén ha szalonnára hízlal, |
| vagy fülednél cibál röhögve. |
|
| Álmod kongjon mennybőlazangyalt, |
| s röptessen szárnyas teli vályút, |
| nőjj nagyra, hadd leheljek csókot |
| körmeid füstölt pirosára. |
|
|
Katlan*
| szaguk mint tejes friss kalács |
| terhes asszony hűsöl a dombon |
| hasa szép dinnye-gömbölyű |
| keserű szaggal fut az árok |
| tajték a felhőn sistergéssel |
| a por kék lánggal nyalja-falja |
| szarvas-tőgyes menyasszonyát |
| a templom tornya sírva kongat |
| sörényüket görcsösen rázzák |
| árok szélén a karcsú nyárfa |
| a kútgém néz a száraz kútba |
| törött ekén üvölt a rozsda |
| dödög a koldus az ajtóban |
| izzad a menny kék gyöngyöket |
| tereget egy szép dézsatündér |
| sármennyért sír az anyadisznó |
| béka gyantáz a zöld kövécsen |
| földbe nyomja a cselédházat |
| papsajtra dőlt a kígyóhagyma |
| fehér az ég fehéren füstöl |
| az ösvény porlepett parázs |
| bibic-csibe zokog a sás közt |
|
Rézkarc, 1945*
| Piros ballon: a nap száll |
|
| ne menj, mert minden út most |
|
|
Kegyelem*
| Illyéssel, csupa szesszel, |
| föl, föl, a csúcson átal! |
|
|
Álmodozó kamasz*
| Priccsem két lány billenti fel, |
| fésűjük teli szalmahajjal; |
| csöpp veres alatt ég az asztal: |
| rongy torontáli szőnyegen |
|
az ötödik lábujja lángol – |
|
| a legszebb fecseg, vetkezik, |
| homéroszomra hányja ingét; |
| csicsísgatja két durcás mellét |
| Szemükben cirmos fény lobog, |
|
kihujjogatnak a szobából! |
|
|
Klári, nyár, csönd*
| Lábad elé feküdt a tócsa, |
| gyöngye a cipődön ragyog, |
| madárszél röppen a kezedre: |
|
| Halott apád volt-nevetését |
| öngyilkos körte hull az ágról, |
|
| Mondj valamit, mondj valamit, |
| nyár és csönd gyantája csepeg, |
| elaludnék, kavics a tóban, |
|
|
Zöld lány*
| Zöld süldőlány, böcölléző-buta, |
| szerelmet lángol a kukorica, |
| édes szamár, piheg, nevet, |
| ragyogva susog egy nevet. |
|
| Jézusnak meg nem mondaná kibe, |
| csak toronybimbamot ver a szive, |
| ha rászólnak, fülig pirul, |
| vihog zizegő zöld haja alól. |
|
| Lábánál ugrál a rétek nyula, |
| szélbanya kérdi, mért ez a ruha, |
| s cibálja zöld testéről lefele, |
| tejkönnyet sírhat hetvenhét szeme. |
|
|
Tél közeledtén*
| Kattannak ajtón, ablakon a zárak, |
| lecsupált fák dérgyöngy-komiszban állnak, |
| vakvarjú károg, fecske bujdosik, |
| ekék, boronák állnak tavaszig. |
|
| Boglya didereg kinn a földeken, |
| egy szénaszállal a csűrnek üzen, |
| tornyot rajzol a trágyadomb kék gőze, |
| zsiráfnyakú papot a levegőbe. |
|
| A sövénynek a szél a telet mondja, |
| mikor az ég fehér vasát kivonja, |
| hódunnát Szent Józseffel lerugat, |
| vörös fülekkel hajtjuk a nyulat. |
|
|
Fehér virág*
| Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát |
| holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát |
| szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll |
| e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál |
|
| Fehér virág kezedben szétporló liliomszál |
| szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál |
| szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll |
| eltüntél aki köztünk angyali zene voltál |
|
|
Atlantisz*
| Fekete lovak nyargaltak fölöttem – |
| hason feküdtem, két cigányhalat |
| szorongattam, könyékig a Dunában, |
| vagy a kiöntésben locskolva csak; |
| sárszag, fű szaga, csaláné, rohadt |
| nádé, a vizek teremtés előtti |
| örök szaga; a szél nyers pattogása |
| a lovak orrlyukában, az enyémben, |
| döreje a fülükben, az enyémben; |
| tajték csapódott arcomba csomóban, |
| keserű tajték, alvadt vér ízű, |
| szemembe-számba fröccsent, homlokomra, |
| halántékomra száradt; tenyerem |
| halántékomra szorítom s ma hallom |
| időm kútjából dobogásukat, |
| Istenhez szóló nyihogásukat. |
|
| Hol tiktakolsz, hajdani vekker – |
| római számok fehér lapodon, |
| csengőd sárgaréz kupolája |
| Spárgán kötöttelek nyakamba, |
| Kisjézus, fehér ingben botladoztam, |
| jégeső hűvösében kék lábakkal loholtam, |
| itt a zöld órás nem-fia!” |
|
| Első játékom, hova lettél, |
| numizmatikai lelet: réz négykrajcáros nagymamától; |
| Feri bátyám faragta kisszék és Terus néném ustora, |
| s szelence-bokor, ahová cicerélni hítt Mézes Annus? |
|
| elsüllyedt mesebeli tájam! |
| Fölötted hullámzik a tenger, |
| csapkod az idő szárnya törten, |
| szemem húnyom, fejem lehajtom, |
| zöld hullám zúdul át fölöttem. |
|
|
Óda a kukoricához*
| Ég áldjon, kukoricatábla, |
|
| tíz év, húsz, baktatsz velem, |
|
| zöld selyme volt citeránk, |
| nincs olyan húsvéti fánk. |
|
| Ha szóltál: „Íme, vagyok!” – |
| aztán zizegve fosztattál. |
|
| Tüzet gyújtottunk nagyot, |
| lángja testedbe harapott, |
| még füstöltél, de ettünk. |
|
| Jézus te, sóval itattunk, |
| egy szemig fölkanalaztunk. |
|
| Vasmozsár méhében törtünk, |
|
| Rostán fehérre pattogattunk, |
| cérnára fűztünk gyöngynek, |
|
| nekünk lélegzel, testvér, |
|
| zölded csapdosson szívünkre. |
|
|
Testvérek*
| ez új jégkorszak kezdete, |
| hó-Himalája, zsuppsz bele! |
|
| Iszkázi Rimbaud, ha öreg leszel, |
| fehér fejed fölvesd s hajóra szállj. |
| Vagy indulj holnap, áll még Tahiti, |
| Ramanborannál hajóddal megállj. |
| Hajítsd el botodat a parton, |
| gázolj a tengerbe derékig, |
| lábujjad körül csöpp halak |
| villogó pikkelye fehérlik. |
| Sárga homokba ülj, ingedet szárogatni, |
| rakd melléd szerszámaidat: |
| toll, papír, kés, víznek egy cinpohár, |
| széléről kék kolibri kortyogat. |
| kilenc törzs lánya seregeljen, |
| nem halhatnál meg szebben. |
|
| ne vesszünk össze egy bitang juhon. |
| H. S. pokrócával takartalak, |
| pálmát varázsolok, ha kell, három napot, |
| Te kán fia vagy, nem kőmüvesé, |
| hát lóra, sarkad vágd belé, |
| Tirolon át, Normandián át, |
| kantár-eresztve menj Izland felé. |
| Izland völgyei zöld hullámokat |
| csapnak szemedbe, tengerfenék-zöldet, |
| ácsolj faházat, ablakába állj, |
| Biáig látsz, ha szél szárítja könnyed. |
| Fejed lehajtani a szalmára tudod, |
| lábad a világ végén, Ferenc, lelógatod, |
| hallgass ríjjogó-éhes danka sirályokat, |
| leskelj vízből-kelő moha-királyokat. |
|
| Engem az új jégkorszak itt talál, |
| soványan, szíjasan, honomban hontalan, |
| forgok, diszkoszvető, diszkoszom elröpítem, |
|
|
Megmérettél*
| Gutaütött gyökerek görcse, |
|
|
Citerázó asszonyok*
| Gulácsra, Badacsonyra hull az éjszaka, |
| Csobánc besüpped, elmosódik Tátika, |
| a víz lélegzik, ragyog fehéren maga, |
| fölötte száll a hold, az arany vadkacsa. |
|
| Néma hegyek sziklái közt bukdácsoló citeraszó, |
| hang tévedez, falnak ütődik, megpendül egy szőlőkaró, |
| a rétre kibukfencezik egy félrecsúszott cé s leül, |
| Királynészoknyája alatt árván elaluszik. |
|
| Két asszony ujjai alatt pönög a citera, |
| ismerem őket: kenyerem, szalonnám hozzák Tördemicről, |
| a nagyobbik álmos tehén, izzad s izzaszt kegyetlenül, |
| de a kisebbik szerecsen istennő lenne Vanquaróban. |
|
| Tíz meg tíz ujj a citerán, |
| sötétség sólyma veri-vágja |
|
| Ki gyereket szültél nekem, valahol messze vagy,
|
| lehelleted a homlokom gyöngyével be nem futja többé, |
| szemed kútjába soha többé, hangodba nem botlok már többé, |
| erről a sötét hegyoldalról nem mozdulok el soha többé. |
|
| Testedből szakadt tükörképed majd valakinek neveled, |
| holt anyám nevét viseli, elhagyja majd valakiért, |
| miatta is ül valaki a sötétben, mint én miattad, |
| s megtudja, mi a hallgatás, a csend gömbjének túl-fala. |
|
| Most ez a tíz meg tíz ujj zaklat, |
| fejem fölött fekete sziklák, rücskös-palás-elefántlábak, |
| citerahúrok: feszes íjhúrok, |
| szívem közepébe találnak. |
|
|
Vallomás régholt költő hangján*
| buzogány-tengerben fel-le |
|
|
Egy kihantolt sírra*
| hozzám egy pisszt se szóltál |
|
| azt hittem sose jössz föl |
| nem támadsz föl a földből |
|
| Csontvázból lettél földdé |
|
| Voltod csak bent nem omlik |
|
|
Havas rét*
| Havas rét szélbemártott közepén körtefa |
| ha élne átmehetne rajt Jézus is maga |
| de Istenfia nem jár e földi téreken |
| kivált zuzmaragyöngyös ködülte réteken |
|
| Havas rét ifjúságom de rég elhagytalak |
| adnám a vérem érte fehéren lássalak |
| mezítláb visszamennék kölyökként kezdeni |
| keresni megtalálni s megint elveszteni |
|
|
Ház Normandiában*
| A gauguinsárga parton áll Jérôme |
| nem köszön vissza mert Jérôme szamár |
| szemben kék bálna Jersey szigete |
| ő fekete sziklakönyéken áll |
| szél-ökrök szél-ekék próbálnak ártani |
| falán szilánkra törnek a sirályok kiáltásai |
| biciklis pék dombkötéltánca kenyér kenyér kenyér |
| nap tenger kifröccsenő vére fehér fehér fehér |
| rókanyüszítés-éjszaka szegről rézserpenyő lecsattan |
| kaptányban vergődik szivem elsüllyed Ertot tejködhabban |
| rét szalad a kőkapuig ott megtorpan bemenjen-e |
| szobákban zöld mohahomály tengerfenék-csönddel tele |
| mohahomályban valaki ablakhoz nyomva homloka |
| kert fölött denevérszavak igen soha igen soha |
|
Tíz évesek leszünk*
| Cécile Cécile Cécile tíz évesek leszünk |
| Marlotte felénk forog egy reggel elmegyünk |
| áll házatok fehér kecske nyalja kezed |
| örömtől sír a fa mikor meglát veled |
|
| Lángol a menny Cécile se köd se hó se szél |
| tócsába lépsz a víz gyöngye hozzád beszél |
| kapu fal ablakok valamit mondanak |
| valamit kérdenek sosemvolt madarak |
|
| Majd tíz éves leszel vessző-valahai |
| hallom lélegzeted számon hullámlani |
| majd tíz éves leszek nap süt fölébredünk |
| virággá változik reggelre a fejünk |
|
|
Vonszolnak piros delfinek*
| vonszolnak piros delfinek koromtengeren éjszaka |
| partra kicsapnak az a part szívem leomlott partfala |
| álmaim-rakta házadig onnan vakon is elmegyek |
| de kapud nyitott-kés-kapu ablakon küldő fényjelek |
| s kezek kezek kezek kezek küldő kezek taszítanak |
| hangtalan hang eresszelek hangtalan hang elhagyjalak |
| gyerekkorodba nem hagyod magadat visszarántani |
| vergődnek csak homlokodon kérlelő szavam szárnyai |
| szemed nem-lehet-fényei elmondják ami mondhatatlan |
| hogy nem leszel hogy nem leszek kerékbetört nevetés csattan |
| jövőnk a halvaszületett koromtengereken libeg |
| felfalják piros lovaim kik vonszoltak a delfinek |
| egy árva kutyaugatás nem engem szólít nevemen |
| fenn salétromos menny ragyog hűvösen lehajtom fejem |
| cella-magány jön hallgatok ki voltam istenek fia |
| alámerül Atlantiszom Párizs Marlotte Normandia |
|
Harang*
| dobogtak márvány-gerinceden |
|
| de hozzám hajtottad fejed |
|
| egy szárnyacsavart ablakot |
|
| tejfogad koccant mire kell |
|
| s tudtuk hogy csak elveszünk |
|
| hallgattam gyerek-sírásodat |
| hallgattad gyerek-sírásomat |
|
|
Tél Normandiában*
| Hiába-nyár zokogja zöld halálát |
| Május gyerekeit szélroham veri le |
| klorofil tengeren kék láva bugyborékol |
| döndül veres harang nap torkolattüze |
| uszályok menekülnek egy hófehér mezőn |
| bukdácsoló tevék észak oázisába |
| pettyes benzinevő disznó röfög a kipkop |
| esőben kaszálógép hátán ül a kanász |
|
| Csak nyár ez bár hiába-nyár |
| búcsús lárma-süveg Jumièges piacán |
| alatta falovak forognak elefántok |
| tátongó trombiták céllövők versenye |
| Ásványrárót ide lepényevés idézi |
| dodgemek döreje győri halpiacot |
| komor kötélhúzás egy szenegáli fickó |
| s egy horvátkimlei földim között dühödten |
| fagylalt fagylalt laterna magica |
| szentképen Mária szamaragol fiával |
| ingyen pereceket hajigál be a pék |
| mecséri márcosom fia az ablakon |
| Holt katedrális hol az orgonája – |
| Lébény hol a te orgonád – – |
|
| Zöld nyár zöld nyár ez még veled vagyok |
| de valahol a tél öltözködik |
| lecsupálódik Cécile zöld-szerelmünk |
| komp hozott komp visz lánca telet csördül |
|
|
A nyolc éves Don Quijote*
| A kölyök Don Quijote ül az iskolapadban |
| homloka mezején egy harangütés csattan |
| korán kelt hideg dézsa köd reggeli ima |
| apja keze lenyelt könny rajz matematika |
| Dulcinea sehol még anyja után futó |
| kiscsikó Rocinante csengős-bolonduló |
| Sancho is fogócskázik ő nem tud szélmalomról |
| csak nagynénjére és egy biciklire gondol |
| Ma petite Cécile il faut me l’envoyer |
| fény játszik a falon míg néz maga elé |
| s ha a viháncolók könyökét meglökik |
| szemét behúnyja de arcába vér szökik |
|
Anne de Chartres*
| Katedrálisablakról szökött a kislány, |
| főkapu kerekéről, s a városban leszállt. |
| keresi megüresedett helyét |
| köd-palás kék-vörös-ezüst üvegen. |
| Anna Benzimra, kicsim, mire gondolsz? |
| Bátyja cowboy nadrágban, indián |
| rohangász mögötte, feltépi |
| s becsapja az ajtókat winnetouzva.
|
| Tányérokkal csörömpöl kinn anya. |
| „Mindjárt vacsora” – les hátra; |
| hogy két tejfoga kihullt júniusban, |
| Volt egy különös éjszaka: |
| árva tehénbőgésre ébredt, |
| szétömölt a réten az a magányos |
| mert vastagon szállt a köd a tengerről, |
| s a ködben fekete-fehér kutyák futkároztak.” |
| Ő kétszer is elesett aznap, |
| de nem szólt róla senkinek, csak |
| sírt a fekete kőfalnak dőlve. |
| Sarlóval vágott zöldlángos csalánt |
| azok se látták; de a sirályok |
| mintha azt kiáltozták volna: |
| Most augusztus vége, este; |
| dörejlő csillagok a magasban. |
| Ujabb gondolat, pici villámütés: |
| „Hajó jön a tengeren, hajón Cécile!” – |
| akkor pedig muzsikát hall, |
| mert a hajókon lámpák gyöngysora, |
| sószag, halszag, kátrányszag, s muzsika! |
| mint a hullámok Les Pieux, Ertot, |
| távoli Flamanville alatt; |
| üres ablak a süllyedő katedrálison, |
| anyja öléből huppan az ágyra. |
| „Nem kell fogat mosnom” – gondolja még, |
| s egy nap bekattan fölötte. |
|
Farkasvadászat*
| mondtad farkas-vadászni elmész szibériába |
| északra ott a farkas falkában vándorol |
| közébük fegyvereddel! három is felkalimpál! |
| fröccsen a hóra vérük! hó-vér maszatot innál! |
| a farkasbőrt teríted az én ágyam elé |
| mert hideg kőre lépek s trüszkölvén tüsszögök |
| húsát indiánkéssel szétszabdalod sasoknak |
| lenyúzott körmeit busterkeaton kapja meg |
|
| aztán asztalhoz ültél rajzolni repülőt |
| két boeing két sirály lebegett zöld egedben |
| kisszéked felborult néztél valahova |
| anyád kezét szivaccsal eltoltad homlokodtól |
| futott álmodban csizmád havon farkas után |
| futó csizmád nyoma havon madár nyoma |
|
|
Jékely Párizsban*
| île-de-france kőmezején császkálgattál sokat |
| szemedbe szippantottad a meroving királylányokat |
| bokájuk köré dobtad huroknak pillantásodat |
| térdükre terítettél somnambule ábrándokat |
| párnádba omlaszthattad robajló homlokodat |
| húnyt pilláid mögé szöktették vonulásukat |
| le-föl úsztatott álmod csípőket tomporokat |
| fölötted ficánkoló pisztrángos combokat |
| darazsak zsizsegése olyan nagy kínokat |
| se kerékbetörés olyan nagy kínokat |
| eh pontneuf szentjakabutca hagytad a tornyokat |
| tetőket terraszokat forgó lánymalmokat |
| capet bourbon boszorkát melldárdás merovingokat |
| kívánva csontjaidnak nyugalmas napokat |
| haza haza habosra hajszoltad rozinantodat |
| lesni orosziban compókat paducokat |
|
Orpheus panasza*
| amikor muzsikába kezdtem röptében a holló megállt |
| csengős nyakát bolondul rázva térdreesett a kiscsikó |
| a vizek hozzám kezesedtek nap hold örvendve hozzám futtak |
| ikrás gyöngyöt sírt gyönyörében az elhagyatott fügefa |
| valahol dühös istenek hallgattak keresztbefont karral |
| lábuknál Eurydike lökdösték röhögve utánam |
| fülem sírással volt teli szívem vasszeggel volt teli |
| szemem sós könnyel volt teli öklöm rángását letagadtam |
| nem fordultam meg! nem igaz! szétrúgott muzsikámra mondom! |
|
Rue Christine*
| Többé nem lát a csizmadia engem |
| rue Christine macskaköveid többé nem koptatom |
| lómészárszék ura Pierre utólszor biccent |
| rádverek borbélytányér és Conti te se látsz |
| Apollinaire itt császkált meglékelt koponyával |
| meglékelt szívemet kövedre lecsapom |
| hülye ami turisták emlékemre hugyoznak |
| fölötted elrepül Kiki Marie-France Anke |
|
Voyage*
| Ulisses ablaka repül a pisztrángholdak |
| fánknapok zsizsegő fénykardjai között |
| tengerek Szaharái lenn kétpupú hajók |
| villámló házfalak rozsdasörényes erdők |
| neve rendőröké kihúzzák beskribálják |
| különben kapujában nem fut elébe senki |
| magasnyakú pullóver a zsebben cigaretta |
| valahol kőre ül rágyújt kénlobogás |
| egy szétúszó kiáltás elönti homlokáig |
| fölállna s csak legyint azt mondja hülyeség |
|
Leltár*
| Azt hittem, ebben-abban lesz szavam, |
| nem országos, csak egy embernek szóló, |
| tenyérrel szájon csaptak, |
|
| Sétálni sistergő parázson |
|
|
Utánunk*
| Utánunk igazabbak jönnek, |
| Hazugság máltai lovagjai, |
| színlelés bohócruháiba-bújtak, |
| eszméktől örök nyavalyatörősek, |
| az ingujjból pikkászt varázsolók, |
| s velük a búzaföld-dézsmáló varjak, |
| végezetül a rókák is kivesznek. |
| Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk. |
| Fényhomlokú fiúkkal s nevető- |
| kezü-lábú lányokkal elgyere! |
| Ők szavak első jelentését mondják, |
| és rendbe raknak mindent majd utánunk. |
|
Tengermély*
| Sötétség tengermélyi csöndje. |
| Elsüllyedt tárgyak: asztal, szék, pohár, |
| pohárban tintavíz, földreomolt |
| fehér ing, és Attila gyöngybetűi |
| falamra felszögezve, valahol |
| menyét-lábú másodpercmutató, |
| szurokba mártott négy szobasarok, |
|
| Álomtalan ágy imbolyog velem: |
| úszó sziget korallok kése közt; |
| az arc tenyérben; válj tenyér homokká, |
| fölinni ébrenlétem cseppjeit. |
|
| Ha most látnál! hiányod-kalodában! |
| Lehúnyt szempillád mögül madarak |
| suhognának a kín falaira, |
| s akkor sötétem csőrrel szétverik, |
| szárnyukkal csöndemet is szétverik. |
|
| Akkor világítana homlokod, |
| gyerekkorom Szent-István napjait, zöld, |
| sárga, fehér, piros rakéták dörgő |
| csillagaival idézve, szaladna |
| tíz fényujjad a halántékomon, |
| édes lehelleted az arcomon. |
|
| Felröpítenél három buborék |
| ezüst-nevetést, falhoz koccanót, |
| egyikből lenne álmos kiscsikó, |
| másikból széna, harmadikból jászol, |
| s lennének újra ezüst buborékok, |
| abból Három Királyok; idejön |
| ágyamhoz Gáspár, Menyhért, Boldizsár, |
| fülembe kántál, s nagy botjuk lekoppan. |
| Utánuk te, zöldvessző-derekú, |
| cipőidből kilépsz, hozzám hajolsz, |
| villog két térded: villamos halak, |
| szétúsznak a mélytengeri sötétben, |
| megtölteni meleggel; kibomol |
| hagyod nyers tüzét szétáramlani, |
| szíved harangjátékát hallani. |
| Elsüllyedt tárgyak: asztal, szék, pohár, |
| pohárban tintavíz, földreomolt |
| fehér ing, és Attila gyöngybetűi |
| falamra felszögezve kölcsön-órám |
| menyét-lábú másodpercmutatója, |
| szurokba mártott négy szobasarok |
| egy intésedre földerengenek. |
|
| De most csak ez a tengermélyi csönd. |
| E tengermélyi sötétség körül. |
| Sós veriték, vállcsontok ropogása. |
| Az ablakot eső és szél sikálja. |
|
|
Szélház, nincs fala*
| Szélház, nincs fala; négy |
| égtáj néz ide irgalomtalan, |
| mennyét egy bosszús angyal rúgta le, |
| padlóját tenger hörbölte magába; |
| kicsavart ablakredőny tántorog |
| messzi-kémények ollóiba bukva, |
| szilánkos ablak, ikrás fénycsomót |
| fullasztott hamujába; kondulás |
| egy talán-nincs-is-toronyban, acél- |
| hurok hangja szívre tekeredik. |
| Emlékek kőkolonca! téveteg |
| reflektor két lányarcot villogat: |
| az aranyfejü nem lehet húgom, |
| a fekete újjászülő anyám. |
|
Téli rege*
| A kútkávádra nagyorrú király |
| havat legelni három csóka száll, |
| dérgyöngyös moha retteg a hidegben, |
| jégen kősárkány lila körme reccsen. |
|
| Beatrix csizmás csöpp ükunokája |
| zsebben korcsolyakulcsát keresi, |
| szamár megy arra és körülcsudálja, |
| szólna, de szája szénával teli. |
|
| Kezére cinkét, mert maga is cinke, |
| lábához ültet Szent Ferenc nyulat, |
| holdverte falon hal császkál keringve, |
| zöld kutya nyávog, kék macska ugat. |
|
| Holnapra hó jön, frissen zuzogó, |
| ötforintos pelyhekkel jön a hó, |
| kisujj rajzolja hóba a nevem, |
| de ördögöké lesz a szerelem. |
|
|
A fánk-ujju asszony*
| Könyököltünk az asztalodra |
| nagy röhögések hallgatások |
| nap és hold forgott Hunyadormon |
| előbb kenyered szalonnádat |
| borodat faltuk és nyakaltuk |
| nem volt elég SM soha mindent akartunk fiaid |
| rángattuk szíved harangkötelét |
| kézben kés-villa telhetetlen |
| hörböltük édességes hangod |
| véred csöppenként hörpögettük |
|
| voltunk álmod kutyakolonca |
| halálod fölött térdeltünk |
|
| Eső veri a csorba lépcsőt |
| szél citeráz csapkodva ajtód |
| röpködnek első-röptű fecskék |
| ki-be szobádban s falad körbe futják |
| szárnyuk karcolja neved levegőbe |
|
|
Nakonxipánban hull a hó*
| Surabajában vásált gyöngyöm |
| foszlott magasnyakú pullóver |
| fekszem könyéken puszta földön |
|
| szemem húnyom s belső faláról |
| orrom előtt datolya kókusz |
|
| halért csigáért osztrigáért |
|
| kutyám egy szeliditett bálna |
|
| Szent István király ünnepén |
|
| fényüket menny kékjébe issza |
| egy isten töpreng valahol |
| pitypang eső vagy hó legyen |
|
| s mire kimondom hull a hó |
|
| méltón komoly dolgokba vág |
|
| gyúrhatnám havam hókazallá |
|
| hópelyheim jó ha fölálltok |
| voltatok szappanbuborékok |
|
| első szerelmem Mézes Annus |
| két napig küszöbünkön ültem |
| nem nyúltam lisztes gánicámhoz |
|
| honnan jössz Fekete Irénke |
| a bácsinak köszönhetnének |
|
| magát senki ne mérje hozzád |
| mert agyvérzést kapok dühömben |
|
| nem tudtam mennyi vagy nekem |
| bizonyítható hülye voltam |
| fekvén kerék alá szaladjon |
| meg is döccent gerincemen |
|
| négyszögű kút Cécile nevével |
|
| Bayeux Cherbourg kuglibabák |
| egy sorsra szánkázott velük |
| Ertot Flamanville Les Pieux |
|
| Marie-France törzsfőnök papával |
| papír propellert gyárt Kiki |
|
| kék Duna gyöngye Budapest |
| hányszor körül loholtalak |
|
| mert csak a szívem gyalogolt |
| vert a kezem dobogott lábam |
| betűztem föl nem foghatót |
|
| mentettem volna fogkefémre |
|
| ki tengermélyből hangtalan |
| szóval halántékomra csattant |
| kikotyogta a mondhatatlant |
|
| egy aranysisakos fej mindig |
| tíz meg tíz volt isten bizony |
|
| kiszámolós játékom lettél |
| vertem gyomorszájon magam |
|
| poharamban a jég elolvadt |
| meleg megmondommi a szóda |
|
| de gyorsan mert szemem nyitom |
| nincs-ajtóm pedig kulcsra zárom |
| hajnali félnégy csak elalszom |
|
|
Szarvas szarván száll az idő*
| kék-zöld vízzel teli vályú, |
| szélessége úszva egy nap, |
| hosszúsága szembe nem fér; |
| vizes teknő mellett hegyek, |
| köztük egy a vízig lejtős, |
| ház egy vadszilvafa mellett, |
| nem is ház: földbevert pince, |
| pincében hallgatag hordók, |
| szeme szőllején legelget, |
|
| Feje fölött lomb árnyéka, |
| lába alatt fű, zöld zsámoly, |
| kalapja egy ágra röppent, |
| Zöld levélen arany lángol, |
| kéklő sátor a magos menny, |
|
| tenyerén nyugtatja állát, |
| aztán füvön hanyatt fekszik, |
| ihatnék a legfőbb gondja. |
|
| torka tikkadtan tikácsol, |
| mint az állaté, ha szomjas; |
|
| Pince grádicsán, az elsőn |
| mert a szólítást nem érti: |
| hordó soha meg nem szólal, |
| szava nincsen pincecsöndnek, |
| ő meg nem beszél magában. |
|
| megint szól egy hang rekedten; |
| lépne harmadik grádicsra: |
|
| Kondul a szíve, de fordul, |
| villogó nagy csontkaszával. |
| csak egy kortyot az üvegből. |
|
| Ajjhaja, csak ennyi kéne? |
| az lerakja csontkaszáját, |
| s iszik, nagyokat nyelintve. |
|
| hörpent nagyot a csontgége, |
| tölt a férfi negyedikkel, |
| Kotyog a bor hordó alján, |
| Szól a férfi a kaszáshoz, |
| „Bujj a zöld üvegbe, hékám! |
| akkor ahogy a bor pössen, |
| egyenest gégédre fröccsen!” |
|
| fehér lepedős csontkaszás, |
| lecsücsül zöld üveg alján. |
| de nem a csap alá tartja: |
| csontkaszás, fehér lepedős; |
| grádicson fel zöld üveggel, |
| Napon fenn kötelet kerít, |
| ott a bazaltsziklák alján, |
| szemben a vizes teknővel, |
| nézzen kék-zöld teli vályút, |
|
| ring a bölcső, ringadozgat, |
| új csecsemőt raknak belé, |
| süvölvények nagyra nőnek, |
| gyönge vesszők fává lesznek, |
| törzset heten érnek átal, |
| elhulldogál rózsa szirma, |
| komolyodnak csöpp ünőkék, |
| szarvas szarván száll az idő; |
| jő gyors tavasz, nyár lángperzses, |
| tocsogós ősz, zuzogó tél, |
| dzsungelt zúzó elefántok, |
| cetek, bálnák, jegesmedvék; |
| rengetegben döntött fából |
| asztalos csak bölcsőt ácsol, |
| emberek csak megszületnek, |
| de meghalni sose halnak – |
|
| Földünk régen megtelt volna, |
| hullám hányó hűs habokban |
| egymás sarkán taposódnánk, |
| felöklelnénk nagyanyánkat, |
| küldött kénes fergeteget, |
| villámokat, mennyköveket, |
| szaggatta a szél a fákat, |
| lelkes levél forgott messze, |
| vihart fútt a gyökerekre, |
| zöld üveget földre csapta, |
| füstölgött ezer szilánkja, |
|
| Áll a bazaltsziklák alatt, |
| forr, fröcsög a vizes teknő, |
| Ugrik hozzá a csontkaszás, |
| föl nem kelhet soha többé. |
|
| Aztán indul a csontkaszás, |
| lép bölcsőre, lép nászágyra, |
| suhogat nagy csontkaszája, |
| hull az ember, mint a kéve, |
| legelőn hullnak a nyájak, |
| dzsungelben vén elefántok, |
| bálnák, tengeri mozdonyok, |
| hollók, fecskék az egekből, |
| anyjuk mellett futó csikók |
| rózsák lángolnak a kertben, |
| kék-zöld vizes teli vályú; |
| fekete nap fut a mennyen, |
| fekete szivárvány dörren, |
|
| De a csontkaszás nem fárad, |
| gyászt lobog a világ fölött. |
|
|
Vogul menyegző*
| Aj, öregasszony, öregember gyereke, |
| egy szál fia, az Ob mentén valahol. |
| folyón vízi halakra halászni. |
| Torem istenség segítette, |
| hadd ejtsen sok erdei vadat, |
| végül az erdős vidék kamaráit megtölti, |
| a réti vidék kamaráit is megtölti. |
|
| Hét zúzos tél, hét lángperzses nyár mögötte, |
| ül otthon, összetört íjon babrál, |
| összetört íja fölött elmélkedik: |
| „Atyám-Anyám, ímé leng már férfi-szakállam, |
| de egy szál fiatok, asszonyt még nem találtam! |
| Asszony nélkül hogyan élek-halok, |
| ha törődött öregségre jutok?” |
|
| Akkor asszony-anyja fogja vizes vödreit, |
| vödrökkel forráshoz megyen |
| forrás vize tajtékzik, ráfröcsög. |
| „Aj, ez a forrás mért fröcsög, |
| aj, mért tajtékzik, soha nem tett még ilyet!” |
| Forrás megszólal ember-hangon, |
| asszony-anya csudálatára gyöngyös szavával, |
| gyöngyöző emberi szavával fölfelel: |
| „Mért nézel engem? Nézz az Obon fölfelé, |
| inkább nézz asszony, nézz az Obon lefelé.” |
|
| holló jó holló alakjában, |
| csőrét evetszőr vastag dér lepi, |
| s leszáll a messzi nagy holló, |
| hogy szárnya a vizet veri. |
| Mire szemét fölemeli, föl az asszony-anya, |
| a messziről jött nagy holló |
| Oldalán fejsze, kézbe kapja, |
| lábszárcsontjából kanyarint, |
| kövön faragja négyszögletesre, |
| tegzéből tollas nyílhegyet elő, |
| íját fölajzza s lő a bálvány-isten-kőbe, |
| az a nyíl hegyét összerontja, |
| nyíl hegye benne fennakad. |
| s futtában még kiált neki: |
| „Asszony, eredj haza! fiadnak vidd üzenetem! |
| Ha az én isteni hét fogásomból telik ereje, |
| ha az én ördögi hét fogásomból telik ereje, |
| jöhet az én utam hosszában asszonyért! |
| Ha az én isteni hét fogásomból nem telik, |
| ha az én ördögi hét fogásomból nem telik, |
| akkor ne jöjjön az én utam hosszán!” |
|
| az asszony-anya megtölti, |
| megyen haza, a házba lép, |
| forr, fröccsen fröcskölvén a víz, |
| földre habzik a vödrökből. |
| „Hoztál-e üzenetet, asszony-anyám?” |
| „Fiacskám, forrástól hogyan hozhatnék?” |
| „No, ha nem hoztál, tedd arrébb, |
| tedd fröcskölő vödreidet!” |
| Vödrein lassan emel és odébb rakja a földön, |
| odébb a vizes vödröket az asszony-anya; |
| forr a víz ismét, szétfröcsög, |
| a földön fröccsenvén fröcsög. |
| és mondván mondva másodszor: |
| „Azt mondtad, nincs üzenet, |
| maradj, ha hatalmadból nem telik!” |
| „Micsoda üzenet ez, asszony-anyám?” |
| „Fiacskám, ha asszonyos vidékre vágysz, |
| ha indulnál férfias útra, |
| Ha az én isteni hét fogásomból telik ereje, |
| ha az én ördögi hét fogásomból telik ereje, |
| jöhet az én utam hosszában asszonyért! |
| Ha az én isteni hét fogásomból nem telik, |
| ha az én ördögi hét fogásomból nem telik, |
| akkor ne jöjjön az én utam hosszán!” |
|
| felöltözik, íjat-nyilat elő, |
| megyen a bálvány-isten-kőhöz, |
| lábszárcsontjából kanyarint, |
| kövön faragja négyszögletesre, |
| tegzéből tollas nyílhegyet elő, |
| íját fölajzza s lő a bálvány-isten-kőbe, |
| az a nyíl hegyét összerontja, |
| nyíl hegye benne fennakad. |
| s a fejedelem-sarjadék útjának |
| végtelen hosszán elmegyen. |
|
| Hosszú ideig megyen, vagy rövid ideig megyen, |
| idegen népek földjein, füvellő rétségeken, |
| fölötte holló szálldogál, |
| szálldogál holló alakjában, |
| csőrét evetszőr vastag dér lepi, |
| szárnya a földet döngölvén veri. |
| Aztán a madárbőrét leveti, |
| s ember-alakban a fiút kisérvén kisérgeti. |
|
| egy lába hótalpastól leszakad, |
| egy lába leszakad s az úton elmarad. |
| A fiúnak is egyik lába az úton leszakad, |
| egy lába leszakad s mögötte elmarad. |
| Egy lábbal mennek hát tovább. |
|
| Az út hosszán a fejedelem-sarjadéknak |
| másik lába is leszakad s az úton elmarad. |
| A fiúé is leszakad s mögötte elmarad. |
| Az út hosszán a fejedelem-sarjadéknak |
| egyik keze botostól leszakad, |
| botostól leszakad s elmarad. |
| Neki is egy keze íjastól elmarad. |
| Az út hosszán másik kezük is leszakad, |
| másik kezük is leszakad s mögöttük elmarad, |
| csak a derekuk megy előre. |
|
| A fejedelem-sarjadéknak dereka elmarad, |
| Akkor egy ház áll elibük: |
| a fejedelem-sarjadék feje az ajtón begörög. |
| izzón nagy vastuskóra helyezik, |
| egyszercsak ugrik a feje, |
| s az előbb megjárt úton visszafele gurul. |
|
| A fiú feje is a házba begörög. |
| izzón egy vasfogóval vastuskóra teszik, |
| de amikor vaskalapáccsal ütvén ütögetik, |
| csusszan csak egyet a feje, |
| s a megjárt úton gazdájához visszafele gurul. |
|
| Mentek-e hosszú ideig, vagy mentek rövid ideig, |
| a fejedelem-sarjadék feje |
| a derekához érkezett s helyére állt. |
| A fiúé is íme a helyére állt. |
| a kezük is a helyére illeszkedett. |
| Mentek még hosszú ideig, vagy mentek rövid ideig, |
| végezetül a lábuk is a helyére illeszkedik; |
| akkor csak eltünt hirtelen. |
|
| A bejárt út hosszán lépdel a fiú maga. |
| Hosszú ideig ment-e, vagy rövid ideig ment-e, |
| végezetül egy házhoz ért: |
| a ház ajtaját kinyitotta, |
| nyitott ajtón a házba befigyelt. |
| A házban víz hullámzott habosan, |
| forgott csak egyre, süllyedett-emelkedett a víz. |
| A padlón varsával ember halászik, |
| ím gyalmot vető ember a szobában; |
| a halászó sövényt csináló ember |
| vejszével akar fogdosni halat: |
| tokhalat avagy nyelmalazacot. |
| Bent a vendég-rekeszben öregasszony, |
| ott üldögel s mellette egy öregember ül. |
| haja pedig feketesas-fészekkel megrakott. |
| feje teteje turujsas-fészekkel megrakott. |
| Másik rekeszben fiatal nő, |
| ülvén nyuszt- s hódbőrt varrogat, |
| ott könyököltiben alszik. |
|
| Hosszú ideig ült-e a vendég, |
| amikor a varrogató nő oldala mellől kést emel, |
| s az alvót gyöngéd böködéssel |
| „Mért nem költöttél hamarabb, |
| ha vendégünk van s étlen ül?” |
| Öltözik, hótalpat guzsol, |
| anyja szájat tát, bemegyen anyja száján hótalpain; |
| anyja száján ím bemegyen s anyja szájában mint kapun |
| Hosszú ideig járt-e, vagy rövid ideig járt-e, |
| szájából hótalpa bukkan elő, |
| s a férfi nagy koppanva a házpadlón terem. |
| egy hároméves jávorszarvast; |
| nyúzzák, szétmetszik, üstbe hányják. |
| Hosszú ideig főzik-e, vagy rövid ideig főzik-e, |
| húst kanalaznak a tányérba, |
| hogy párája magosba csap, illata mennyezetig csap, |
| s tányért a fiú elé helyezik. |
| Akkor mondja a házigazda: |
| „Mire vársz, te vendég fiú? |
| Ha tányér végibe, ha csésze szélibe való |
| társat akarsz, eredj ki s hívd be!” |
|
| sehol nem lát se tányér végibe, |
| se csésze szélibe való társat, |
| odabent haját cibálják fölfelé, |
| s lát a szobában egy fiatal nőszemélyt: |
| egyik hajfonatán nyuszt hágdos fölfele, |
| másikon pedig eleven hód szálldos lefele. |
| Kezét megfogja, tányérhoz vezetve, |
| csészéhez enni telepedve. |
| Tányérból esznek, csészéből is esznek, |
| utána ketten nagy esküvést tesznek, |
| hogy ők ketten csak egymáséi lesznek. |
|
| Három nap után így szól a vándorló fiú: |
| Én földet birtokló ember vagyok, |
| vizet birtokló ember vagyok, |
| s Atyám-Anyám után jött igen vágyakozásom, |
| őket látni kívánom, idejét érte indulásom. |
| Ha testvéredet hozzám adod, elviszem |
| ha hozománnyal adod, elviszem, |
| ha nem adod és hozományt se adsz, én itt hagyom, |
| mert megváltani nem tudom testvéred.” |
| Fölfelel akkor az a férfi-gazda: |
| „Sógorom te, nem kell hogy szót is ejts, |
| testvérem immár veled adtam, |
| testvérem immár vissza nem veszem. |
| De azt mondanám, még maradjatok, |
| maradjatok egy kicsi ideig.” |
| Szól megint a vándor vendég fiú: |
| „Én magam fölött úr-asszonnyal nem élek, |
| magam fölött uraló úrral én élni nem tudok.” |
|
| „Aj, hova gondolsz? szerelmed nem szolgalány, |
| vízhordó szolga a házamban nem leszel. |
| Földet birtokló ember vagy, hát menjetek, |
| de esküvést az én házamban tegyetek.” |
|
| Ott azon helyen lakodalmat laknak, |
| a házban fényes vígasságot csapnak, |
| egymásnak örök hűséget fogadnak. |
| Ültek menyegzőt fényeset, |
| ültek menyegzőt, kettejükhöz illőt, |
| s hozományt raktak össze duszka-módulag, |
| azzal mentek a fiú által megjárt úton haza. |
| Hosszú ideig mentek-e, vagy rövid ideig mentek-e, |
| csak hazaérnek, s eltöltenek házasan |
| hét zúzos telet, töltenek hét lángperzses nyarat. |
|
| Egy nap a férfi otthon íján babrál, |
| az összerontott nyilán babrál, |
| mikor nyílik a háza ajtaja, |
| s belép a Városi Öregfejedelem fia. |
| jó italokkal itatja a gazda. |
| Szól a Városi Öregfejedelem fia: |
| „Héj, te már jártál asszonyos vidéken, |
| már kereskedtél férfias vidéken, |
| elvezetnél-e engemet oda?” |
| te engem ama földön bajba hoznál, |
| s az utat magadfajta ki se bírná!” |
| De addig kérte, kérincsélte őt |
| a Városi Öregfejedelem fia, |
| hogy felöltözött s elindult vele. |
|
| Mentek a falu végibe a réthez, |
| a férfi ott botosát levetette, |
| lábszárcsontjából kanyarint, |
| kövön faragja négyszögletesre, |
| tegzéből tollas nyílhegyet elő, |
| íját fölajzza s lő a bálvány-isten-kőbe, |
| nyíl a kövön hussanva átmegyen. |
| Városi Öregfejedelem fia is |
| fejszét elő, fejszével lábát ütögeti, |
| faragni kezdené, de felkiált veszetten. |
| mert bajba juttatsz; menj, ha van erőd!” |
| s akárhogyan, csak menjünk társasan.” |
| Azzal erővel újra nekivág: |
| lábszárcsontjából kanyarint, |
| kövön faragja négyszögletesre, |
| tegzéből tollas nyílhegyet elő, |
| íját fölajzza s lő a bálvány-isten-kőbe, |
| de nyíl hegye a kövön törik három darabra, |
| hegye a kőben megakad, s csak líg-lóg lefele. |
| mert bajba jutunk: menj magad tovább!” |
| Amaz fogadkozik, kérleli kiséretre, |
| végül a férfi megy vele, megy asszonyszerző útra. |
|
| Mentek-e hosszú ideig, vagy mentek rövid ideig, |
| egyszercsak a kísérő férfi egy lába leszakad, |
| egy lába leszakad s hótalppal együtt elmarad. |
| A Városi Öregfejedelem fiának |
| kezd egyik lába leszakadni, |
| aztán csak leszakad és hótalpastól elmarad. |
| Egy lábbal lépdelnek tovább, |
| Aztán egy kezük leszakad, |
| ajgathat, úgy mennek tovább. |
| ajgathat, úgy mennek tovább; |
| csak a derekuk megy előre. |
| Mentek-e hosszú ideig, vagy mentek rövid ideig, |
| csak a fejük gurul előre. |
| Akkor a kovácsműhely komorlik elibük: |
| a kísérő férfi feje az ajtón begörög. |
| izzón nagy vastuskóra helyezik, |
| egyszercsak ugrik a feje, |
| s az előbb megjárt úton visszafele gurul. |
| A Városi Öregfejedelem fiának |
| fejét ím emelvén fölemelik, |
| izzón egy vasfogóval vastuskóra teszik, |
| de amikor vaskalapáccsal ütvén ütögetik, |
| csusszan csak egyet s ajtón kívül hemperedik, |
| s a megjárt úton hamar gazdájához gurul. |
| Mindketten újra épek lettek. |
|
| Mentek-e hosszú ideig, vagy mentek rövid ideig, |
| ajtón a házba néztek és bementek. |
| Kiált a Városi Öregfejedelem fia: |
| „Héj, víz hullámlik itt! belé esünk!” |
| „Csöndben maradj, ha jót akarsz, |
| kecével, hálóvarsával, gyalommal, |
| vejszével halászgat; figyelj oda!” |
| Mert bajt szerzel a fejünkre szavaddal!” |
| Az végezetül elcsöndesedik, |
| s két vándorok, leülnek a szobában. |
|
| Szól újra a Városi Öregfejedelem fia: |
| „Nézz oda! öregasszony s öregember! |
| Az asszony feje feketesas-fészekkel megrakott, |
| ím turujsas-fészekkel megrakott!” |
| Csak csitítja a fecsegőt a férfi. |
| Másik rekeszben fiatal nő, |
| ülvén nyuszt- s hódbőrt varrogat, |
| ott könyököltiben alszik. |
| „Nézd, azt az embert megöli!” |
| Csak csitítja a fecsegőt a társa. |
| „Mért nem költöttél hamarabb, |
| Öltözik, hótalpat guzsol, |
| anyja szájat tát, bemegyen anyja száján hótalpain; |
| anyja száján ím bemegyen s anyja szájában mint kapun |
| Hosszú ideig járt-e, vagy rövid ideig járt-e, |
| szájából hótalpa bukkan elő, |
| s a férfi nagy koppanva a házpadlón terem. |
| egy hároméves jávorbikát; |
| nyúzzák, szétmetszik, üstbe hányják. |
| Hosszú ideig főzik-e, vagy rövid ideig főzik-e, |
| húst kanalaznak a tányérba, |
| hogy párája magosba csap, illata mennyezetig csap, |
| s tányért a fejedelemfi orra elejbe helyezik. |
| Akkor mondja a házigazda: |
| „Mire vársz, vendég fejedelemfi? |
| Ha tányér végibe, ha csésze szélibe való |
| társat akarsz, eredj ki s hívd be!” |
|
| A Városi Öregfejedelem fia |
| kimegy a házból, futos erre-arra, |
| kinn a térségen így kiáltozik: |
| „Aj, tányér végibe, aj csésze szélibe való |
| társam gyere, mert mától tányérvégi, |
| aj csészeszéli társam te leszel!” |
| odabent haját cibálják fölfelé, |
| s lát a szobában ím egy fogavesztett, |
| körmehagyott boszorkát üldögelni. |
| Az kezét fogja, tányérhoz vezetve, |
| csészéhez enni telepedve. |
| Tányérból esznek, csészéből is esznek, |
| utána ketten nagy esküvést tesznek, |
| hogy ők ketten csak egymáséi lesznek. |
|
| szól a kísérő férfi, szól neki, |
| szól a fejedelemfihez nagy fennszóval: |
| „No, te rokonná lett fejedelemfi, |
| új sógorom te! jössz-e vagy maradsz? |
| Kedved szerint csinálj, de én megyek.” |
| Ipa megrakja hozománnyal, |
| s hárman együtt elmennek. |
| Megérkeznek a férfi falujába, |
| hívja sógorát akkor lakomára, |
| haza a Városi Öregfejedelem fia. |
| Hosszú ideig mentek-e, vagy rövid ideig mentek-e, |
| csak hazaérnek, s eltöltenek házasan |
| hét zúzos telet, töltenek hét lángperzses nyarat. |
|
| Hét zúzos tél, hét lángperzses nyár eltelik, |
| fiú-vejéhez vendégnek ipa megérkezik, |
| ott van egy éjszaka meg egy nap ideig, |
| „Fiam te, hogyha kedved telik, |
| gyere énvelem sógorodhoz, |
| Városi Öregfejedelem fiához.” |
|
| Hosszú ideig mentek-e, vagy rövid ideig mentek-e, |
| városban megtalálták, akit ketten kerestek. |
| A fejedelemfi házában népség, |
| kecével, hálóvarsával, gyalommal, |
| vejszével halászgat; ül asszony-anyja, |
| fején feketesas-fészekkel csak ül, |
| öreg apja fején turujsas fészkel. |
| ülvén nyuszt- s hódbőrt varrogat; |
| ott könyököltiben alszik. |
|
| Akkor asszonya kést emel, |
| hogy az álmában felkiált: |
| „Miféle késsel bökögetsz! |
| Hohó, két vendég, étlen ül! |
| Miért nem költöttél hamarabb?” |
| Öltözik, hótalpat guzsol, |
| anyja száját szétfeszíti, |
|
| De feszítvén feszegeti, s eltünnek hótalp-sarkai, |
| hanem az asszony-anyja szája |
| a feszítéstől szétszakad. |
| Hosszú ideig járt-e, vagy rövid ideig járt-e, |
| „Ne, fiam! Mert a szám tüstént szétszakad!” |
| De csak erővel feszíti, hogy apja szája széthasad. |
| Ahogy házpadlóra lekoppan, |
| padlóra dob egy jávortulkot; |
| nyúzzák, szétmetszik, üstbe hányják. |
| Hosszú ideig főzik-e, vagy rövid ideig főzik-e, |
| húst kanalaznak a tányérba, |
| a fejedelemfi elé helyezik azt a tányért, |
| s ő egy falásig megeszi a vendégek elől. |
| Akkor két vendég-rokon elköszön. |
|
| Fiú-vejénél tölt ipa egy éjjelt, |
| aztán egy napot eltölt s megy haza, |
| de búcsúzóul azt mondja vejének: |
| „Fiam, én most hazamegyek. |
| Múltán két napnak eredj sógorodhoz, |
| nézd meg, fiam, jól él, vagy rosszul-e, |
| tekintsed meg, mi történik vele.” |
| Ment is elmúltán két napnak veje: |
| Városi Öregfejedelem háza |
| tűz martaléka lett két nap alatt; |
| helyén csak három üszkös csonk mered, |
| pattogva nyargalássza be a szél. |
|
| Megyen ipához, s mondván mondja el: |
| „Jártam fejedelemfi sógoromnál: |
| tűz martaléka lett két nap alatt, |
| tűz martaléka lett ragyogó háza, |
| helyén csak három üszkös csonk mered, |
| pattogva nyargalássza be a szél.” |
| tanulja meg jól az ember fia: |
| az én bálványos hét fogásomat, |
| az én ördöngős hét fogásomat |
| ne erőltesse utánam csinálni! |
| Lám, a fejedelemfi is meglakolt, |
| nem akart többet fényes napon élni.” |
|
| Egymást jó szívvel által ölelik, |
| azzal fiú-veje ím haza indul. |
| Él otthon, él a törvénye szerint, |
| az marad ő, akinek született, |
| azt próbálta, ami nem volt a dolga, |
| azt utánozta, amit nem lehet. |
| És jöhet zúzos téli nap számolatlan, |
| széles szemü szemes hó az útját be nem esi, |
| és jöhet nyári nap lángperzses számolatlan, |
| hajós útját vizen hullám meg nem szegi; |
| asszonya hajfonatán nyuszt hágdos fölfele, |
| másikon pedig eleven hód szálldos lefele; |
| örökös boldogságban él időtlen vele. |
|
|
|