Mit tud a levelibéka?

Mondják, hogy a csillogó szemű, kiszámítottan ugró levelibéka kitűnő időjós, vihar előtt élénken brekeg, esőben inkább hallgat, tud élni a vízben, réten, falombon, legszívesebben a magasban, levelek közt magányosan és látatlan, mert alul-felül meg tud tapadni rajtuk, aszerint, hogy éppen napozni, vagy rejtőzni kíván, belesimul a környezetébe, éber várakozásban figyel, a részt vevő megfigyelés mestere.

 

*

 

Mit tud a levelibéka, akit néhány percre az esszéíró emblémájává tettünk? Mesterien olvad össze a környezet színeivel, órákig el tud ülni mozdulatlanul, akkor sem moccan, ha veszély közeleg, csak végszükségben ugrik a támadó számára váratlanul, úgy, hogy ne tudják elkapni. Őt nem könnyű megpillantani, őkelme azonban minden érzékével figyel. Érzi az időt, levegő és nedvesség áramlatait. Föl a fűből a fakoronára, vagy a befőttes üvegbe tett kis létrán. Kissé érzékenyebben, mint más állatok, tudja, hogy velük is az lesz, amit ő már érez, mert szereti kifejezni magát, elkuruttyol egyet-mást abból, ami majd elkövetkezhet.

 

*

 

Az esszéíró nem az aktualitás lovagja, inkább hátradőlve, elhúzódva zárójelbe teszi az aktualitást, igyekszik kivonni magát a legfrissebb eseményekből. Lát valamit abból, hogy mi következhet, mert az emberek időben egymást követő cselekedeteinek térben elgondolható alakja van, tehát valamelyest látható, hogy mi lesz. A levelibéka a befőttes üveg fenekén is megsejti a kinti zajlás irányát, érzékenységét nem tompítja el a legfrissebb értesülések tömege. Eltérőleg az újságírótól nem röpköd az esemény után, ha megül a fűben, akkor is elég esemény röpköd őfelé.

 

*

 

Az esszé kihívó műfaj. Egy ember fogja magát és nyilvánosan gondolkodik, mintha nyilvánosan megvacsorázna. Szemérmetlenség! Hogy veszi magának a bátorságot? A nyilvános gondolkodásnak nincs szabálya, csak éppen nem lehet unalmas. A kötéltáncosnak meg van engedve bármiféle mozdulatot tenni – odafönt. Mutasd az észjárásodat. Az elme kilovagol a várból, szabad portyára indul. Az esszéírót sem a narráció, sem a tudományos okfejtés nem kötelezi semmire. Állításait legföljebb megjeleníti, de nem kell bizonyítania. Szabad és nyaktörő monológra hatalmazza fel önmagát. Egyik mondata még itt van a földön, a másik felszáll, aztán valahol ismét le. A gondolkodás esztétikai művelet.

 

*

 

Az esszéíró elvállalja, hogy a nullpontról indul el. Ő beszél, a saját maga nevében, és semmi külső fogódzóba nem kapaszkodik. Tetszőleges dologra gyermeki csodálkozással tekint, mintha először látná. Nagy ajándék egy eddig nem látott városban egy hosszú délutánt átbolyongani. Tedd bele magad az első szembejövőbe. Az esszéíró szeme séta közben ezen-azon megállapodik, aztán beül valahova és arcok mennek el előtte, rájuk van írva a történetük. Az elvont szóvirágok mögött látja a pucér viselkedést. Kell a tisztánlátáshoz némi dadaizmus is, káröröm hamis építmények omlásán. Ha a játékban nincs benne az arrogáns gyermeki nézőpont is, akkor túlságosan is komolyan veszed a díszletet.

 

*

 

A nullponttól a nullpontig, és közben eltelt az élet. Az esszéíró nem lelkipásztor, az életet szépnek, az elmúlást könyörtelennek tartja, és érzékeli élet és halál együttes munkálkodását napjaiban. A levelibéka messzire hallgatózik, egyik füle örömujjongást hall, a másik füle gyászdalt. Látnia kell a győzelemben a vereséget, a megvalósulásban az eltorzulást. Minél öregebb, annál inkább megvalósult már, egyre több van már mögötte, egyre több halott. Melyik béka örül ennek? Inkább urgándoz még egyet, és az alkonyatban kuruttyol.