Mészöly Miklós

Bak, zárt, öntörvényű, élesen elhatárolt, szabatos. Szemből is, profilból is könnyű látnom, ha elképzelem, különösen emlékezetes a hegyesszögekből harmonikusan összeszerkesztett arcél. Mondataiban felismerhető, gesztusaiban hű magához, vannak kedvenc szavai. Az iskolai futballcsapatban ő a természetes kapitány. Atléta és teológus, kis táska, könnyű kabát, ruganyos léptek. Büszkeség és jó modor, humor és tartózkodás adja az első benyomást. A kíváncsiság letagadhatatlan bűnjelei. Már az első szövegcserében a pontos leírás és elemzés igényét támasztja. Mérnöki pontosság az apától, jogászi pontosság az egyetemről és a lelki tapintás pontossága, ez a személyes grácia, ami vagy van, vagy nincs, ami nélkül nincs irodalom. Jó kötésű, szarvasszerű férfi, ein schöner Mann, hallani látogatóitól, irodalmi hölgyektől. Adomány, amelyet ápolni kell és keresztényiesen lovagiasságba átfordítani. Önfegyelem alá fogott testi és szellemi hajlamokat érez a fiatal ismerős, a redukció feszültségét. A Saulus című regény évekkel megjelenése előtt készen volt már, majdnem ugyanaz, mint a végső változat, közben azonban éveken át a szerző finom bicskával itt-ott valamit lenyesett róla. Ne legyen nap húzás nélkül. Pattanjon a szöveg, mint a teniszlabda. Préselt otthon.

 

*

 

Fogyasztásminimalista. Megvesztegethetetlen. A kettő összefügg. A lakás nagyvonalú, a vendéglátás puritán, kenyér, szalonna, bor. Az átvészelés éveiben meseíró, átíró, bábíró. Megtalálja a lehetetlen falán a rést. Lehet az írómesterséget itt és most a világcéh több ezer éves rendi erkölcse szerint csinálni, tehát az uralkodó mintától elhajlóan. Hogy a látásnak fókusza legyen a fekete lyuk és az Omega pont között, vagy, ha tetszik, az Omega pont és a fekete lyuk között. Az odaadást rejtett erők táplálják. Tehetség kell ahhoz, hogy egy férfi a hatvanadik születésnapján mellkasát teleszíva egy nagy fújással a torta körül mind a hatvan gyertyát eloltsa. Nagy fújásokat kívánunk neki a hetvenedikre-nyolcvanadikra is. Ez a tehetség átsegíti a szerzőt betegségeken, bajokon, újjászületésekre képesíti, átmenekíti a feledékenység öniróniáján. Egy sokszor operált fájós jobb kéz küzdelme az írószerszámokkal. Azokat csak akkor teszi le, ha bozótot irt és fát ültet faháza köré, amelynél kevésbé fényűzőt nem könnyen találsz. Megvédte a szabad idejét, hogy öreg írógépe fölött mélázhasson. A mesterségtől sem ide, sem oda. Betölteni a körülhatárolt teret. Következetes autonómia és a határok ismerete.

 

*

 

Itt is megvan Babits szüreti latinossága, ruganyos, aforisztikus mondatok kishatárszemlén, Szekszárdon. Ismert borvidék a római birodalomban is, itt présházakban és zárt verandákon élni lehet a műveltség folytonosságát visszafelé kétezer éven át a birodalom legkezelhetetlenebb népének földjéig, amely az uralkodó és a helyi prioritásoknak engedő többistenhitet, a maga konok egyistenhitével tagadta, ami az elkövetkező kétezer év számos viszontagságának forrása lett.

 

*

 

Látok Mészölyben hajlamot valami mediterrán, szikár pogányságra, amelynek a keresztény inkább bűntudatot, elgyengítő női hatalmat jelent, átszellemítést. Kell lennie ott valami átszellemítendő helyi igazságnak is, ami egyébiránt a római kori borvidéken évezredek óta folyamatosan a helyén van, egy olyan igazságnak, amely a halált sem legyőzni, sem megédesíteni nem próbálja, amely a szüreti hangulatot kénytelen tankcsatákkal környezni, valamint „vagy én öllek meg téged, vagy te ölsz meg engem” helyzetekkel. A pogány narrációhoz jobban illik a sors, mint a gondviselés képzete. Ezen a latinosságon átsötétlik valami barbár tapasztalat. Több évszázados apácáknak van mit panaszolniuk, de hát a mértéktartás pattanósra kell, hogy sűrítse a lamentációt. Az ifjúságot a strandon éri a vihar. Értelmetlen háborús bolyongások alkalmasint egyenruhában, sok halállal körülövezve. A katonatörténetek és a szentek története között figyelemreméltó különbség van, mindenkinek van miért vezekelnie. A háborúból megtért katonának, a malomellenőrnek, az újságírónak, a kezdő novellistának, az Új Hold társutasának, Németh és Kassák, Pilinszky és Nemes Nagy szomszédjának, egy sétányira tőlük, de hát Mészöly könnyedén átsétál oda, ahova más járművekkel menne, a problematikus kereszténynek itt maradt a bűn és hit koegzisztenciája, mi több, promiszkuitása, a szentség talánya Simon Weil és Camus kommentárjaival. Eszmék és fegyverek szövetsége, fenyegetettség, visszahúzódás, bunkerélet, csak az előszoba van fűtve, hársfatea egy kis mézzel, irodalmi szalon. Sárközi Márta és Polcz Alaine megállapítják, hogy mely sarkokban érhetik az ágyon fekvőt veszedelmes sugárzások, szívesen látott jövevény itt minden, ami para és transz, találkozik a tizenhetedik századi erdélyi emlékiratok, valamint a tibeti halottaskönyv szenzualizmusa. Megnyugtatásul: az asztalra porkolábvölgyi házi bor és szárazkolbász kerül.

 

*

 

Unokabátyámnál, néhai Gera Györgynél találkoztunk, ők egy év híján kortársak, harminchat és harminchét éves komoly férfiak, félig-meddig marginális, egzisztencializmus vádja alatt álló írók, én huszonöt éves kezdő. Feleségeink is hangot találtak egymással, a gyerekpszichológus és a két fiafal anya be-be viharzó gyerekeink ostromában, amiért is az apró emberek akár hipermotilisnak, túlmozgékonynak is nevezhetők. A falon Gulácsy és Kassák, Kornis és Gadányi. A könyvtár szubsztanciálisra sűrűsödve töltötte be a falakat, mert koronként el kellett adni mindent, ami nélkülözhető. Gera Andi körül ígéretes konyhaillat és sok kacagás, az ember szeretett volna a konyhában lenni, ahol Alaine, Andi és Lángh Juli, az én feleségem pompásan vigadtak, odabenn azonban Gyuri Artaud-ról vagy Blanchot-ról fejtegetett nagyváradi komótossággal és eleganciával valami megjegyzésre érdemest, maradtam a férfiak között, de azért át is kotnyeleskedtem a konyhába, és ez a kettős varázs végigkíséri a hatvanas éveket a Városmajor utcai Gera-lakásban. Ebben a takarékos kimért, társasházi három szobában, ebben az adósságoktól nyomorított háztartásban kedélytől csillámló többfogásos vacsorákra emlékezem. Igen, volt akkor is előétel és főétel, saláta és desszert, bor, kávé és konyak, netán Armagnac, akkor is, sovány Gyuri bátyámban ott maradt valami a kiéhezett munkaszolgálatosból, ahogy Hernádi Gyulában a vacsorák másik lehetséges résztvevőjében a kiéhezett hadifogolyból. Mészöly mértéket tartott. Soha nem voltunk fogytán a szónak és témának, mindenki megadta a módját, szépen kitartva az okfejtést, majd egy cumulus Gitane füsttel és egy korty olaszrizlinggel véget adva a magánbeszédnek, hogy az improvizáció apróbb fodrokat vethessen. Mészölyék öt percre laktak a Városmajor utcában, mi tizenöt percre a Keleti Károly utcában, ahova nem volt nagy eset átsétálni az írószobából kijövet, s megtekinteni ketrecét vidáman rengető Dorka lányomat, hogy a kéz alatt vett papi bor mellett időszerű és időszerűtlen tárgyakról folytassuk a multkoriakat. Asztalomat spanyolfal övezte, egyetlen szobánk fennmaradó terében zajlott a fürdetés utáni babafelmutatás, a vacsora és a társasági élet, Alaine rendelőintézeti és az én gyámhatósági történeteim komor színeket hoztak a társalgásba, de politika, film és csillagászat között, Teilhard és Cioran között minden dolog megkapta a maga helyét és elviselhetővé vált, kivált, ha az ember kilépett az erkélyre s úgy nézett a távozó barátok után a vadgesztenyefák alatt, majd visszafordulva a kiságyra meg a nagyágyra.

 

*

 

Bő negyedszázaddal ezelőtt öles vidéki léptekkel ballagunk a Grabenen, kellő méltósággal szemügyre vesszük a cipőt, a töltőtollat és a forgópisztolyt, majd Amszterdamban a kispiac környékén az élő húsárut, katonásan tovább menetelünk, de Brüsszelben elválnak az útjaink, én fényűzően ülve szeretnék sörözni, neki állva is kellemes, kilengéseimmel, ha együtt maradnánk, költségvetési egyensúlyát veszélyeztetném. Újvidéken olvastunk fel valamit, eljutunk a honoráriumból Dubrovnikba, kőpadlós, hideg szobát találunk az óvárosban, a parton sült szardínia, dalmát bor, márciusi szél a várfalon és mély beszélgetések kozmikus végkiárusításról és az aprólékos nyomozásról a gyerekkori ház után – akkor volt ötvenéves. Aztán még húsz év, minden barátságnak korszakai vannak. Nekem jöttek a kirekesztés, a szilencium évei, neki már kijutott belőlük hosszasan, nem repesett folytatásukért, de ha kell, ha valóban fontos, Mészöly egyike volt a kevés megbízható aláírónak, az írást és az aláírást nem tartotta összeegyeztethetetlennek. Kiállásban, protestálásban messzebbre ment, mint kollégáinak nagy többsége. Tudta, hogy mit vállal és, hogy mit nem vállal, akkurátus erkölcsi mérlegeléssel rajzolta meg a maga inkább sztoikus, mint radikális kihívásának a körvonalait, s ha egyszer lépett, annál megmaradt, állta a szavát. Úgy alakult, hogy számos névsorban az ő neve áll az első helyen, természeti jelenség ez, művének és jelenlétének szellemi nyomatéka okozza. Mészöly Miklós úgy járta végig ezt a vad és hazug fél évszázadot, hogy nem keverte össze a maga igazát hamis beszédekkel. Magyarország nem volt ebben az ötven évben szuverén, a hetvenéves mester az volt. Illesse ezért mindannyiunktól hódolat és hála.