Az akasztófa múzeumba megy

Bölcsességért dicsérem az Alkotmánybíróságot, mert Magyarországon is véget vetett az emberölés törvényes válfajának, a halálbüntetésnek. Mostantól embert csak gyilkosok ölnek, bűnözők tehát. Nem bűnöző emberek pedig nem fognak arra kényszert vagy mentséget találni, hogy egy másik embert megöljenek.

Jól tette az Európa Tanács, hogy ezt a lemondást az emberölésről (legalábbis békeidőben, az államok szuverenitásán belül) a civilizált uralom kritériumának nyilvánította. És jól döntött a kormány, hogy ezt a feltételt is teljesíteni akarván, nem a parlamenthez, hanem az alkotmánybírósághoz fordult.

Miért kritériuma a halálbüntetés elvetése a civilizált uralomnak, amelynek a barbár uralom a fogalmi ellentéte? Azért, mert a civilizált uralom tisztánlátáson alapul. Felismeri, hogy azonos fajtán – az emberin – belül nincsen és nem lehet eleve adott erkölcsi fölé-alárendeltség ítélő és elítélt között.

Az ítélet kifejezhet véleményt, elfogultságot, viszonylagos tehát; a kivégzés viszont abszolút. Embernek a másik emberrel szemben csak viszonylagos igazsága lehet.

A zsidó-keresztény metafizikai demokrácia, amely az emberek között nem ismer el istentől származtatott hierarchiát, az embereket eleve egyenrangú lényeknek tekinti, amiből következik, hogy az egyik ember nem ura a másiknak, mint az állatnak, amelynek megölésére a mai civilizáció embere még zavartalanul felhatalmazva érzi magát.

Ember az embernek sem abszolút ura, sem abszolút szolgája nem lehet. Attól abszolút, ha elveheti az életét. Az állam egyebek között törvényes fenyegetés, az az institúció, amelynek szabad büntetéssel, testi korlátozással, szabadságmegvonással, tehát erőszakkal fenyegetni. Ha azzal is fenyegethet, hogy megöl, akkor túlzásba eshet és akkor az állampolgár szabadságának vannak kétségtelenül gyenge pontjai.

Ha elismerjük minden ténymegállapítás, bizonyítás és erkölcsi állásfoglalás korhoz kötött viszonylagosságát, akkor a halálbüntetés abszolút és irreverzibilis jellege ellentétben áll az emberi ítélkezés relatív és reverzibilis jellegével.

Nem volt kielégítő az a törvényes megszorítás, hogy politikai bűnösnek nyilvánított állampolgárokat nem szabad felakasztani, de a közönséges bűncselekmények elkövetőit igen. Nemcsak azért, mert számos esetben közbűntényesként kezeltek olyan embereket, akik politikai ellenfelek voltak, hanem azért is, mert ez a kivétel is jelzi, hogy nincsenek szilárd kritériumok, s a kérdést, hogy kit szabad halálra ítélni, kit nem, nem az igazságosság dönti el, hanem az erőviszonyok mérlegelése. Mivelhogy nem büntetnek halállal minden emberölést, elég önkényes, hogy melyiket igen, melyiket nem.

Szemért szemet? Életért életet? De hiszen nem az áldozat maga áll bosszút a gyilkosán, hanem valaki más! Egy harmadik, aki eddig ártatlan volt, most gyilkosságba keveredett. A bírót nem fizethetik meg azért, hogy a lelkére vegye egy kivégzés súlyát. És ki parancsolhatja meg egy másik embernek, hogy öljön meg egy harmadikat? Senki nem rendelkezhet olyan emberfeletti belátással, hogy tudja, mivel büntet, amikor a legsúlyosabb, a végzetes ítéletet kiszabja.

Ha a halálbüntetés szokásban van, akkor mindig akad halálraítélt. Ma ezért szokás kivégezni, holnap azért, az ítélet indoklása sokféle lehet, és változékony ideológiákat tartalmaz. Maga az intézmény a kísértés.

Ha országunkban a huszadik század halálos ítéleteit mind lepergethetnénk magunk előtt, ha látnánk a perek szereplőit, ha szemébe nézhetnénk a vádlottnak és a vádlónak, hány esetben hagyná helyben a mai morál a tegnapi ítéleteket?

Mivelhogy elvileg minden ítélet lehet tévedés, és mivelhogy a börtönből ki lehet valakit ereszteni, de a koporsóból már nem, a büntetés csak addig ésszerű, amíg ellenőrzés alatt van és módosítható, amennyiben a tényállás és annak megítélése változik. Kell, hogy mindenki számára létezzen a törvény házának falán nemcsak bejárat, hanem kijárat is.

Jó érzés, hogy országunk 1990-től kezdve a civilizált országok körébe tartozik, ahol az emberölés kertelés nélkül tilos, ahol az emberéletnél magasabb szentség nincs. Ahol nem büntetik halállal még az emberölést sem, a gyilkosságok száma alacsonyabb, mint ott, ahol a gyilkos számolhat azzal, hogy kivégzik. A gyilkosság szelleme kétségtelenül fertőző, de a nem-ölés szelleme is az. Elérheti a hadsereget és a mészárszéket is.