Találkozás Prágában

Prágában voltunk a feleségemmel. Pozsonyból hívtak, hogy találkozzam Havellel és Michnikkel Prágában. Repültünk, taxi egy villanegyeden át, Hotel Jalta, drága, szemben a Vencel tér túloldalán egy másik szálloda hatodáron, de oda kell valamit csúsztatni a portásnak, hogy legyen szoba. A szállodaportások barátságtalanok, a vendéglőpincérek kedvesek. Az óvárost valamelyest rendbehozták, minden ódivatúbb, mint Budapesten, aminek többnyire örültünk. Csendes utcák, kevés autó mozog, nem kaparja a torkodat a füstköd, megmaradt a reneszánsz házak között a macskakő, sok kis söröző-kávézó-borozó elérhető áron, a nagy kávéházban rézcsillárok, szalonzenekar, a vendéglőkben mérsékelt árú, fantáziátlan, de tisztes ételek, főtt hús, mártás, gombóc, korsó sör, elpilledés, szelídség. Talán azért háborodtak úgy fel a csehek a rendőrség brutalitásán, a november tizenhetediki gumibotzáporon, mert olyan civilizált, szelíd emberek. Megyünk az utcán, többnyire enyhe kis mosoly játszik a száj körül, a szemek méltányosan tapogatnak végig, megnyugszom. Nem tudom elképzelni, hogy ezek közül az emberek közül bárki rámtámad, nem érzek agressziót a levegőben, nincs az a sértett gyűlölködés, torz hetvenkedés, amit itthon gyakran megérzek. Nincs kirívó elegancia, nincs kirívó szegénység, kiegyenlített, kissé unalmas, jóravaló öltözetek, belélegezhető levegő, kitűnő morva vörösborok, a kávéházban grog, dús hentesboltok, érdekes füstölésmódok, kellemes császárzsemlék, az utcán wafel- és fagylalt-árusok januárban is. Szeretik az édességet, de kevesebb a kövér, mint a pesti utcán. A boltokban olyan ruhadarabot vagy cipőt nem találtunk, amit szívesen megvennénk, sok műanyag, fényes huzatú vattakabátok, a szürke és a barna színárnyalatai leginkább. Gyakran szólítanak meg a pusmogó pénzváltók, többnyire arabok, de csehek is. A taxisofőr szépen megköszöni a tíz százalékos borravalót, itthon, ha nem adsz húsz százalékot, a kiszállásnál vissza sem köszön. Az utcai zenészek a maguk mulatságára játszanak, néhány barát körülállja a gitárost, csendesen énekelnek, tányérozás, kalapozás nincs. A felszolgáló hölgyek készségesek, van bennük némi régimódi méltóság. Ennek a népnek voltak olyan – magaviseletben tükröződő – városi és polgári hagyományai, amelyeket sem a német, sem az orosz uralom nem pusztított el. A könyvkirakatok kevéssé vonzók, még az előző korszak válogatása. Minden a tegnapra emlékeztet, a linóleumpadló, a tiszta, fehér damasztabrosz a vendéglőkben, a népi negyedben díszes kávéházak, a négyszögletes márványasztalok, szeretik az üvegfityegős csillárokat, kifényesítik a sárgarézkarokat, az üvegszekrényben vastag csokoládétorták bő vajkrémmel. Nemcsak a turisták, de a helybeliek is megállnak az óvárosi téren az óratorony alatt és várják minden kerek órában a szentek körbevonulását csengettyűszóra, amelyet kis csontváz húzgál, majd a ráfelelő rekedt harsonára, amelyet angyalok fújnak.

 

*

 

Havel, mindenütt Havel képe-neve, és ő maga is mindenütt. Pan Vaclav és egy szív krétával a falon. Havel na Hrad, mármint Havelt a Várba. Az egyik képen meghatottan néz, a másikon mosolyog, a harmadikon aranyos, van amelyiken elszánt is. Nagy mókamester és kemény legény. A börtönben aztán végképp megtanulta – ha addig nem tudta volna –, hogy kivel áll szemben. Megyünk a Vaclavske namestyről a Havelska utcába, már a neve által is otthon van. Látom a képét a lakások ablakában is, belülről fölragasztva. Üzletben, ivóban mindenütt ott van, a maguk jószántából a falra teszik. Nézem a fotóarcát, hallgatom a hangját, mert a rádióban, pontosabban a szlovák parlamentben is éppen ő beszél, nemsokára beszélni fog a lengyel parlamentben és a magyar televízióban is. Ó, ez már igen, postabélyegen is az ő arca, meg kis jelvényeken, amelyeket az emberek a szívük fölött viselnek. Ha nyár volna és lehetne nyomtatott T shirt-öt kapni, a lányok talán a keblükön hordanák.

 

*

 

Két hónapja még az őt elnémító és időnként bebörtönző uralom, most meg Havel a várban. És ott magaslik Prága fölött a vár, és benne az az ember, akit a prágaiak a szívükben elfogadtak szószólójuknak. Egy író a Hradzsinban, az elnöki palotában, az elnöki zászló alatt, amely jelzi, hogy otthon van-e éppen, mert ha mondjuk Pozsonyban van, az autó viszi az elnöki zászlót, s hozza is; a zászló mindig ott van kitűzve, ahol ő van. Masaryk és Benes utóda, az övén kívül ezeknek a képét látni még sok helyen; Gottwald, Novotny és Husak fölött összecsukódik a felejtés. Voltak a jó elnökök, aztán jöttek a rosszak, most ismét van egy jó. Azok is könyveket írtak, ez is könyveket írt. Becsületes, okos ember, jó hazafi, éveket töltött börtönben, tud még mosolyogni, erős, meleg hangja van, humoránál van mindenkor. Idekívánkozik az a mondata, amely a fényképei alatt áll: az igazság és a felebaráti szeretet legyőzi a hazugságot és a gyűlöletet.

 

*

 

A prágaiak a gomblyukukban vagy az ő képével vagy még inkább az OF jelvénnyel – Obscanske (polgári) Fórum, amelynek O betűjében szemecske, szájacska van rajzolva – fel-alá sétálnak ráérősen a Károly-hídon, ifjú mama, papa, kisgyerek, a testvérke meg a babakocsiban. Túl vannak valamin, reménykedően néznek valami elé. Most már the right man ot the right place, Havel a várban van. Nem sietnek, komótosan sétálnak, nem úgy látszik, mintha keresőmunkával töltenék a hétvégét, tudnak pihenni. Figyelembe véve a bolti kínálatot, vásárlási igényeik sem tudnak szertelenek lenni, arra azonban telik, hogy beüljenek egy cukrászdába és halkan gördülő társalgásba mélyedjenek. A szemek egybekapcsolódnak, a beszélgetők mosolyognak, figyelnek egymásra. Nem látom, hogy a kocsmában vagy a kávéházban az egyik beszélő különösképpen fölébe akarna kerülni a másiknak, a társaságnak; nem észlelni hangoskodó, durva önteltséget. A csaposnő, a pincérnő olyan kellemes, csinos hölgyek, akikkel szívesen beszélgetnénk társaságban is, ha tudnánk csehül, kár és szégyen, hogy nem tudunk. Odakönyökölnénk a borozópultra, és kedvesünk társaságában minden bizonnyal jóízű társalgást folytatnánk vele, s a beszélgetésben felhangzanék annak a férfinek a neve, aki a falról is ránkmosolyog, aki hasonlít ezekhez az emberekhez, akiknek a nacionalizmusa is csupán valami ilyesmit mond: nem tetszik nektek velünk? Jó, hát menjetek. De ha már együtt vagyunk, csináljuk értelmesen. Se fölöttünk, se alattunk, elférünk egymás mellett. Elvégre tanulhattunk egyet-mást a történelemből.

 

*

 

Obscanske Forum. Vajszínű, klasszicista palota a Vencel tér sarkán, hetekkel ezelőtt még a Csehszlovák-Szovjet baráti társaság háza. Tömegtüntetés élén Pan Vaclav kikövetelte a kormánytól a Polgári Fórumnak. Adták, s a következő tüntetéseken a leendő elnök már onnan beszélt a Vencel-téren összesereglőkhöz. Gondolom ide is ugyanolyan nyugodtan, karonfogva mentek a prágai polgárok, mint Pozsonyban, ahol láttam, sűrűsödően tartottak szépen felöltözve a főtér irányába, mintha látogatóba mennének. Meglátogatták egymást a Vencel téren. Falmélyedésben gyertyafény rezeg a szürke vakolat barna foltjai alatt, alvadt diákvér. Ez volt az összejövetel ára. Szóba kerül Temesvár: „Ugyan, nálunk ez lehetetlen lett volna, így is szörnyen elvadultak a rohamrendőrök. Na de lőni!? Hova gondolsz, Prágában vagyunk.”

 

*

 

Ha bejutottál a Polgári fórum belsőségeibe, s kedves hölgyek állnak félre előled egy lépcsőlejárat előtt, odalenn ismerős látvány, sok érdekes arc és figura, pompás szakállkiállítás, rövid szoknyácska alatt remek combok, fentebb vörös hajkorona alatt forradalmi komolyság, méltóságos nyakkendős, bajuszos, szakállas valamint kopasz miniszterek, újak természetesen és idetartozók, a csinos, okos mosolyú igazságügy-miniszterasszony, aki a bíróság előtt védte a demokratikus ellenzék embereit, egy kisportolt harmincas munkás, élénk, érvelés, könnyed kézmozdulatok, ő volt a nagyüzem polgári fórumának élén a természetesen kiválasztódó sztrájkvezető, most szociálpolitikai miniszter, éppen a börtönből szabadultak elhelyezésének nehézségeiről beszél a pirosszvetteres miniszterasszonnyal. És itt áll egy pohár sörrel a kezében a nagynevű disszidens, Peter Uhl, akinek franciasága és elméssége a rövid beszélgetés alatt is élénk tetszést vált ki a látogatóból. Forradalmi szocialistának állítja magát, halljuk egy jelenlévő angol újságírótól; talán ő húzott le a chartások közül a legtöbb évet a börtönben. S ki áll mellette? No ki? Adam Michnik, akitől most is kaphatsz széles ölelést, nagy nevetést, kérdéseket velős egymásutánban, valami új ideát, és felgyúló lelkesedést, ha te is valami jót mondasz. Hetvennyolcban már negyvenöt letartóztatás volt a háta mögött, aztán – a Szolidaritás-idők után – megint jónéhány év börtön. Nem csodálatos, hogy ilyen mosolyt sem a csehszlovák sem a lengyel köztársaságban nem találsz, mint ezé a két megátalkodott másként-gondolkodóé, akiknek szerfölötti pontossággal működik a szabadságérzékenysége? Ami egyszersmind annyit jelent, hogy a nemszabadságot, a hamis retorikát frissen megorrontják. Adamról még lesz szó, tereljük rá a fényszórót egy karcsú fiatalemberre – pullóver, fekete haj, magas homlok, szívélyes, elegáns, szemérmes viselkedés, működő és lényeges angol beszéd. Szasa Wondra a neve. Havel barátja, tanácsadója, titkára, emlékezete. Földrajzolt tanult, börtönben is ült egy kicsit, aztán politizált, szerény, ironikus, nem kapkodó. Átlátja, észben tartja és elvégezi a teendőket. Most még itt a Fórumban, aztán a Slávia kávéházban, Jutkával, Michnikkel, Szigetivel, holnap a várba, az elnöki kancellária ajtajában. Az elnök most Pozsonyban – parlamenti beszéd, és az új demokratikus magyar lap, a Nap szerkesztőségében tett látogatás valamint sok egyéb teendő után – nézi a Mester és Margarita új szlovák operaváltozatát. Holnap, kora reggel zászlajával együtt visszarepül Prágába, hogy tíz órakor frissen borotválva a Hradzsinban fogadhasson bennünket.

 

*

 

Termeken megyünk át sietősen, amelyek lehetnének akár Versaillesban vagy Schönbrunnban is, de történetesen itt vannak a prágai várban, amelyben nem a Nemzeti Könyvtár és Galéria van, mint Budán, hanem százötven tisztviselővel az elnöki hivatal és rezidencia. Utóbbit Havel nem foglalta el, alszik inkább a saját ágyában, ír inkább a saját asztalánál. Felesége nem szokott ide járni, nem kedveli az elnökné asszony szerepét, hivatalos útjaira nem kíséri, Amerikába azonban muszáj lesz elmennie, mert a Fehér Házat feleségestül illik látogatni. Mire kezet fogunk a Csehszlovák Köztársaság elnökével, akit a csehszlovák kommunista párt főtitkára és az előző miniszterelnök tavaly még senkinek, nullának nevezett, érezzük, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. Michnik hozza a házigazda könyveit lengyelül, valami jó konyakot, csókolózik. A pullóveres, farmeres, egyenes tekintetű házigazda az üdvözlés után nyomban megmutatja elnöki trófeáit, fura valamiket, amiket más elnököktől kapott. Nevetgélünk, diákhumor, rendjel próbálgatás. Körbemutat, szabadkozik, ez volt Husak ízlése, olyan széles bőrfotelek, amelyekbe akár egy víziló is beleülhetne. A képeket már kicserélték, a design tavasszal megváltozik, még amíg ő itt van: Forman díszlettervezője fog valami mást csinálni. Az előszobában barátok, hatalomba emelt értelmiségi szakemberek. A tömegakarat idefújta őket, élükön a mesterrel, aki most is színdarabot ír, rendez, játszik, szívenütő vicc! Persze, hogy halálosan komoly.

 

*

 

Michnik azt mondja, ebben a két évszázadban még soha nem voltak lengyeleknek, csehszlovákoknak és magyaroknak mind összesen és külön-külön – ilyen jó esélyeink. Mire is? Arra, hogy a saját történelmünknek önálló alanyai legyünk. Ha minden összejön, előáll valami olyan kivételes tünemény, amilyet a történelem még nem pipált, hatalom és szellem játékos találkozása, egy nagy politikai föllélegzéssel összekötve. Most ha valami csúnyát művelünk, az nem muszáj lesz, hanem a belső csúnyaságunk kimutatása. Ez az elnök és a barátai, meg a társaságuk által becsült személyek – hasonlítanak. Azt mondják, hogy jó csapat; lehet, jó arcok. Szellős és intenzív forradalmi kormányzás, a mozdulatok még oldottak, hisztériának nyomát sem látom. Fanyar enthuziazmus; nem forró és nem szilaj, inkább hűvös és eltökélt odaadás. Munkacsapat, világos struktúrával. Megválasztották az elnököt, ezt a prózai külsejű, bajuszos cseh embert, akit ha eltiltanak a színháztól, abba nem nyugszik bele. S mert vérbeli mester, más dimenzióba helyezi át a színházat: alaposan közreműködik a „gyengéd forradalom” nevű sikerdarab színpadra állításában. A komolynak és a tréfásnak ez a keverése, úgy képzelem, tetszik a helyi nagyközönségnek, nem sérti az ízlésüket. Pátosz és gyalázkodás vegyülékeire itt, azt hiszem, kevesebb vevő akadna, mint nálunk. Egy prágai nagypolgár – húsz éves szellemi ellenállás pedigréjével – a helyén van ebben a várban. Egyszerre előkelő és népi figura.

 

*

 

Ki a várból, társaságunkban az elnök lekívánkozik a legközelebbi sörözőbe, a Vitus székesegyház mellet. Egyszerű, tiszta vendéglátóhely, a finom mosolyú pincér a belső szobába vezet. Söröskorsók, a hagyománynak megfelelően van külön elnöki pohár is, magasabb a többinél, külön elnöki sonkászsömle nincsen. Odamenet kósza, alternatív tévések előtt eljátszatik a vendégek átkarolása, a kameraman is haver. Jön a tévé új főnöke, megnyerő, nagy darab szakállas férfi, beesik Jaroslav Sabata, kiváló pacifista disszidens is, aki már évek óta európai polgári – ha tetszik civiltársadalmi – parlamentet tervez, akkor mosolyogtunk rajta, most büszke. Pullóveresek jönnek-mennek: „Vasek, vár a parlament alelnöke! Vasek, legalább három fontos papírt alá kellene írnod!” A munkatársak utánahúzódnak; a szomszédos nagyobb helyiség gyalult asztalainál söröspoharak mögött komoly tárgyalások zajlanak. A választásokig, júniusig ki kell nevezni kilencvenkét parlamenti képviselőt, eddig a régiekből annyi mondott le. De honnan vegyenek annyi embert? Hiszen a fontos munkatársakra szükség van a választási kampányban meg az új hivatalokban. Jön a pápa meg a dalai láma, aki időre pontosan megjósolta a fordulatot. Kis neheztelés egyházi körökben, hogy egy mondatban emlegette őket. A közeli programban Amerika és Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió. Havel divatba jött, elnökök várják mindenfelé, de előbb a szomszédok. Pan Vaclavnak, a színházi embernek lesz egy-két olyan lépése, amin törhetik a fejüket a politikusok. Például: Washingtonban csak két napot tölt, a körutazás elmarad, hazajövet nem Londonban áll meg, hanem Reykjavikban, nem azért, mert utóbbi hatalmasabb főváros, hanem mert az itteni miniszterelnöknő előzően a nemzeti színház igazgatója volt, s mi több, az ő egyik darabját is műsorra tűzte. A hivatásrendbe beszabadult egy furcsa figura. „Képzeljétek, én hoztam össze egy helyiségben a német kancellárt és elnököt; amúgy nem szoktak beszélni egymással.” Nem kívánok pletykákat kiszivárogtatni, de az új csehszlovák elnök elég szuverén módon vélekedik kartársairól, s ennek megfelelően egyenrangúan viselkedik velük. Ami csak helyeselhető, ha kis ország vezetője áll szemben nagy országok vezetőivel. Méltósága nagyobb, mint az ország keményvaluta készlete. Mivel hogy a politikában elsőrendű fontossága van a mítosznak és a varázsnak, ez az alacsony növésű, vállas cseh író, aki hét végén hazamegy soron következő beszédeit megírni, mert ő a saját szövegét akarja felolvasni, és mert ő valóban azt írja, amit gondol: emblémája lett a közép-európai erőszakellenes, demokratikus átrendeződésnek, amely az öreg kontinens hiteles polgáraivá avat bennünket a magunk különös egyéniségével, saját otthonunkban. Havel mostanában furcsákat álmodik. Ott ül a börtönpriccsen és meséli a zárkatársainak, hogy ő bizony elnök volt. Azok meg a fejüket csóválják, nevetnek, a homlokukat kopogtatják: „Vasek, agyadra ment a dutyi?”