Magyarnak lenni Európában

Magyarnak lenni Európában annyit jelent, hogy nem vagyunk egyedül. Száz más nemzetbeli európai között van egy-két magyar. Társaságban nem hagyatkozhatunk a magánbeszédre, beszélni kell a többiekkel, nyelveket muszáj tanulni és olyasmit kell mondani nekik, aminek átélhető értelme van. Az embernek nem esik rosszul, ha kedvelik a társaságban, vonzó magaviseletének jutalmaként. Gőgös, sértett, irigy, gyűlölködő embernek nincsenek jóbarátai, ami újabb sérelem forrása. Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy milyen a rokonszenves ember, akit mondjuk éppen szomszédjául kíván vagy akként megbecsül. Semmi okom sincs feltételezni, hogy az erkölcs és az illendőség más a nemzetek, mint a személyek esetében.

 

*

 

Európainak lenni Magyarországon annyit jelent, hogy megtanuljuk a bibliai demokráciát, hogy valóban egyenrangúak vagyunk a többi emberrel minden élethelyzetben, munkahelyen, asztalnál, ágyban egyaránt. Európa számra és munkára nézve erősebb nyugati fele kialakította a liberális demokrácia politikai erkölcsét. Európai az az ország, ahol az egyén szabadsága sérthetetlen, ahol az emberi személy méltósága az értékelés alfája és ómegája, ahol különös tulajdonságaiért, semmilyen közösséget nem üldöznek. Felebarátaink megfélemlítése, korlátozása vagy akár elpusztítása azért, mert ilyen vagy olyan sokasághoz tartoznak, a faji, nemzeti és osztálygyűlölet Európában visszatekintve is, hagyományként utálatossá vált éppen azért, mert az európaiak tanultak a saját történelmükből, és ma már tudják, hogy a diszkrimináció gyilkossághoz vezet. A gyengébbek megbántása, a fölényeskedés az egyenrangúak között, a csatlós alázat a nagyokkal szemben – olyan magatartás, amely az európai tekintélyuralmakban a helyén volt és van is mind a mai napig, de már nincs a helyén és szerencsétlen elmaradottságnak tűnik fel szabad nemzetek polgárai között. A peckes csatlós az alakuló-tanuló Európában panoptikumfigura. Lehetséges-e demokrácia demokratikus személyiségek nélkül? Utóbbiakat inkább azonosítanám a játékossal, mint a harcossal. Zsarnokságok üledéke, ha a harc vérre megy, ha a játékosok valóban meg akarják sérteni és ki akarják készíteni egymást.

 

*

 

Európai áru, ez Amerikában azt jelenti: jó minőségű. Ha a kirakatainkat, városaink, falvaink gondozottságát nézem, mindazt, ami látható, akkor a magyar munka az európai átlagnál inkább rosszabbnak, mint jobbnak látszik. Egy holland ember tegnap egy budapesti cukrászdában húsz percig várt a kávéjára, a kisasszonyok elmélyülten társalogtak, majd amikor a vendég szóvá tette ezt, felvilágosították: „Ne felejtse el, uram, hogy Budapesten van!” Ami azt jelenti, hogy itt ez a normális, a rossz munka. Annyi vagyunk a többi európai szemében, amennyit a műveinkből és a szolgáltatásainkból megvásárolnak és élvezni tudnak. Többek közt Budapest vagyunk a szemükben: Európa egyik legszebb és legbüdösebb városa. Nem vagyunk viaszgyurma figurák, mi magunk is formáltuk magunkat, városunk nemcsak csinálódott, mi is csináltuk, igen, ilyenné. A szabadság is munka, az elnyomás is az, kormányzat és lakosság közös műve.

 

*

 

Axiómaként kell leszögeznünk, hogy az egész lakosság felelős – ha nem is egyedül felelős – a történelméért, uralkodó eszméiért és hagyományaiért, jó és rossz értelemben egyaránt. Nemcsak a dicsőség a miénk, hanem a szégyen is. Nem mazsolázhatod ki a múltból mindig azt, ami éppen ízlik. A jó és rossz mértéke a nemzetre is alkalmazott európai humanizmus, a bibliai és a görög-római politikai erkölcsi reflexiótól kezdődően, s mielőtt a felsorolásba belebocsátkoznék, jobb, ha a teljes, a költőket és a gondolkodókat magában foglaló európai irodalmat említem a törvény egyik corpusaként. Érezzük, hogy miről van szó, de nem tudjuk meghatározásokba foglalni. Legújabban azonban van egy tételes, az egész emberiséget átfogó törvénygyűjteményünk az alapvető emberi és polgári jogokról, amit kiegészítenek az európai államok különös ilyen tárgyú megállapodásai. Az emberi jogok tiszteletének megvan a maga logikája. Elvezet a demokráciához. Európa nyugati fele ezt felismerte, nemkülönben a belső összetartozást a szabadon kutató homo sapiens, a szabadon vállalkozó homo oeconomicus, és a szabadon határozó homo politicus között. Minden társadalmi kísérlet, amely az ember ezen alapvető szabadságigényeinek akár csak egyikét is megsérti, elpereli, homályba borítja, az kénytelen szembefordulni a többi szabadsággal is, mert mind a demokratikus és mind pedig az autokratikus paradigmának megvan a maga kényszerítő belső logikája. Ha valaki A-t mond a demokrácia útján, annak előbb-utóbb B-t is kell mondania, és így halad előre az ábécében. Aki az önkényuralmat reformálni kezdi, annak muszáj lesz idővel kikötnie, megkapaszkodnia a demokráciában. Egy nemzeti társadalom a maga kiegyensúlyozott nyugalmát, folyamatosságát, a nemzedékek közötti termékeny átörökítést csak akkor tudja biztosítani, ha alapvető törvénybe foglalja az egyén kulturális, gazdasági és politikai szabadságjogait. Európában ma egy nemzet annyira tiszteletreméltó, amennyire állama és polgártársai tisztelik a nemzet alkotóit, az embereket, amilyen mértékben elmondható róla, hogy a politikusai a közösség érdekeit a személyiség szabadságának semmi más alá nem rendelhető értékéből vezetik le; persze ki-ki a maga módján. Az alapvető emberi és polgári jogok tiszteletének és a rájuk épülő logikának nincsen törvényes alternatívája. A szabadságcsorbítások minden fajtája, kisebbségek bármilyen diszkriminációja törvényszegés és szemben áll a választott, elfogadott és az európai parlamentek által is törvényerőre emelt politikai erkölccsel. Zavaros gondolkodást, közelbutulást, önkényuralmat, alkalmasint sok erőszakos halált eredményez az az együgyű cinizmus, amely az ember védelmének ezt a törvényét nemzeti, osztály vagy bárminő más érdek alapján viszonylagosítja. A históriai nacionalizmusból és materializmusból háborúk és táborok következtek. A nemzeti szuverenitás eszméje nem igazolhatja a nemzetállamon belül az egyének és a kisebbségek jogainak korlátozását. Az európai politikai erkölcs bárkit feljogosít arra, hogy beleavatkozzon szomszédállamok vagy akár távoli országok belügyeibe, hogy föllépjen az emberi jogok megsértése ellen bárhol a világon. Ezen alapul például az Amnesty International tevékenysége. Enélkül a gondolkodásmód nélkül, amely régi is, új is, és a hetvenes évek óta erősödőben van, aminek jele, hogy Dél-Európa után Latin-Amerikában és Délkelet-Ázsiában katonai, illetőleg pártdiktatúrák helyén civil demokráciák keletkeznek, Kelet-Európa sem jutott volna el a mai politikai földcsuszamláshoz. Ez a modern európai humanizmus megtermékenyült a kelet-európai demokratikus mozgalmak tapasztalatától, tanult a kollektív egók felpuffadásaiból, görcseiből és hisztériáiból, és rejtelmes növényi erővel megotthonosodott a mi kultúránkban is; nélküle a magyar 1989 nem volna lehetséges. Hozzáteszem: a mi idei békés forradalmunk, s vele párosulóan a többi közép- és kelet-európai nemzeté – új fejezetet nyitott az európai autonómia történetében.

 

*

 

Van, igen van a nemzeteknek, etnikumoknak, minden emberi csoportnak, minden településnek, még egy iskolai osztálynak, vagy akár egy családnak is összetéveszthetetlen, bonyolult és inkább esztétikailag érzékelhető, mint tudományosan meghatározható egyénisége. Ha egy személyről szólva is sántít minden általánosítás, több személyről szólva még inkább. Ezért a művészi empátia dolgozik bennünk, amikor egy közösséget ugyanúgy megérteni kívánunk, mint egy embert. Közösségekhez előítélettel közeledni elvont, rideg, nem-érdeklődő lélekre vall, olyan emberre, aki a hozzá legközelebb állókat sem igyekszik megérteni. A nemzetek különössége csak akkor emelkedik méltó rangra, ha mély korreszpondenciában van a személyi különösség méltánylásával. A személyes és kollektív különösségek igazi pástja a művészet. Ez nem korlátozó értelmű megállapítás. Figyelmükbe ajánlom azt a hipotézisemet, hogy az ipari társadalom, ha el bírja kerülni az ökológiai katasztrófát, kénytelen átnőni a művészi társadalomba.

 

*

 

Ezzel a nyolcvankilences teljesítményünkkel jó osztályzatokat kaptunk a világsajtó nagyobbik részétől. Legújabban azonban a groteszk elemek halmozódnak, látogatóink valami furcsát észlelnek: miközben az államháztartás inog, demokratikus szervezetek fő gondja a politikai harc más demokratikus szervezetek ellen. A politikai vetélkedés gyűlölettel párosuló módja elidegenítő. A nemzet azonos a stílusával. Önmagunkat ábrázoljuk és minősítjük. Néznek ránk, itt van a világsajtó, hallgatnak és lefordítanak bennünket. A csúnya beszédet is hallja a világ, s hallatán számos megfigyelőnek elmegy tőlünk a kedve. Ki gyönyörködnék a célozgató iszapbirkózásban? A vádaskodásban, pukkancskodásban, abban a sok selejtes megnyilatkozásban, ami a szabadabb szólás velejárója. Sem a tanulatlanság, sem a szegénység, sem az elnyomottság nem tesz jobbá. Elnyomott és önmagukat elnyomó társadalmak demokratikus forradalma gusztustalanságok tömegét hozza felszínre. Olyan országot kellene most csinálni, amely megismerve is tetszik a többi európainak. A tanuló nemzetre sem a dicsekvés, sem az önostorozás nem jellemző. Az, amit idén eddig csináltunk, nem rossz, most egy szabad szilveszter estéhez közeledve, ne rontsuk el a játszmát.