Hívások

Mexicói újságíró vagyok, azt mondják, hogy írjak önről egy portrét, valami vidámat, most kaptam táviratot a lapomtól, a mexikói Vogue-tól, hogy okvetlenül keressem meg önt, most értesültem róla, hogy ön nem Varsóban él, hanem Budapesten, csak egy óra kellene nekem. Nem nyaggatom politikával, majd a családjáról kérdezem. – De jó, hogy látlak, most indul a magyar Playboy, csodás volna tőled egy esszé, mondjuk Homo Eroticus címmel. Meglepően jól fizetünk, foglak még hívni néhányszor. – Német televíziós rendező vagyok, tudja mostanában többet beszélnek nálunk Budapestről, arra kérem, hogy mutassa be nekünk a városát, azt filmezzük, amit ön mutat nekünk. Szeretnénk a vásárcsarnokot, valami tüntetést, a hajdani gettót, a prostitúció terét, szóval valami színes csokrot. – Amerikai televíziósteam vagyunk, csak három perc, mondana valamit a személyes érzéseiről? Boldog-e, hogy a Szolidaritás kormányt alakít. Mit jelent az ön számára Nagy Imre és Kádár temetése, meg a vasfüggöny lebontása, meg a keletnémet menekültek átvonulása Magyarországon? – Új női lap vagyunk, kedves K. Gy. adjon interjút nekem a vágyódó magányról és a keserű beteljesülésről. – Biztosítási ügynök vagyok, ne mondja, hogy nem akar biztosítási szerződést kötni velem, a kedves felesége ezt már háromszor közölte velem, és az orromra nyomta az ajtót, de mondja, nem akarna regényt írni egy biztosítási ügynök életéről? – Gyere el Új-Zélandba a családoddal, van egy egész öblünk, vitorlázhatsz, kagylót gyűjthetsz, eszméket cserélhetsz a férjemmel, egy hallgatag, pipás, skót festővel. – Gyurikám, a forgatókönyvbe kellene egy álom, a diák, ötvennyolcban a halálraítéltek cellájában egy szökésről meg nőkről álmodik és ezt elmeséli a zárkatársaknak. Neked ez egy kis kiruccanás, két nap alatt megcsinálod, leugrunk a Balatonhoz, főzőcskézünk, borozunk a teraszon, észre sem veszed és már megírtad.

Egy nyilatkozat aláírására kérlek, már megszövegeztem, felugrom öt percre. – Maga aláírta azt a nyilatkozatot, beszélne valamit a televízióban arról, hogy mi volt ezzel a nyilatkozattal a célja? – Én bezáratom magam az állatkert egyik cellájába és televíziós kamerák előtt az ember és a többi élőlény viszonyáról szeretnék veled beszélni. Tenni kell valamit az élővilágért, neked is be kellene ülnöd abba a ketrecbe. – Mester, egyedül ön segíthet rajtam, a filmemben van egy jelenet, amelyben elhangzik három mondat az ön egyik esszéjéből, arra kérem, ismételje meg fennhangon azt a három mondatot, talán egy kissé meglepi, hogy hol, szóval a Vidám Parkban, egy dodzsemben ülve. – Hallottál már erről az m.-i disznóságról, a cigányok kilakoltatásáról? Még mindig nem olvastad el a riportomat róla? Állást kell foglalnod ez ellen a terv ellen! – Kérem, mondjon véleményt a verseimről, csak egy példányban kézzel írom őket, több nyelven írok verseket, elhozom mindet, leteszem az asztalára, maga pedig szemelget. – Azért keresem, mert van egy találmányom, egy eszköz, amely olyan mérőeszköz lehet a gazdaságban, mint a méterrúd. Ha ön az erkölcsi súlyával mellé áll, akkor ezzel talpra lehet állítani a magyar gazdaságot. Nincs idő. Robogunk a szakadékba. Nem tudom leírni, adjon rá öt-hat órát, azalatt elmagyarázom. A holnapi nap jó volna, ma egy lapszerkesztőnek mondom el, holnapután egy miniszterhelyettesnek, holnapra beírnám a naptáramba K. urat. – Csak telefonon válaszoljon rádiónk kérdésére lehetőleg franciául: K. úr ez az egész Közép-Európa szóbeszéd kinek hasznos, önöknek vagy a nyugatnémeteknek? – Egy ikerkonferenciát szervezek, az egyik Koppenhágában lesz, a másik Oklahomában a klausztrofóbia és az alkotó képzelet interdependenciájáról, egyetemünk elnöke önt kérné fel a nyitóbeszéd megtartására. Ne tegye le a kagylót! – Ön nem ismer engem, én ismerem önt. Ön okos ember, de én mélyebben élem át a világot. Amíg ön az írásaival pepecsel, én rohanok tovább. Múltkor leültem a magnetofon elé, belemondtam a történetemet, leírattam, hétszáznyolcvan oldal. Magának adom. Írja meg. Én nem érek rá. A honoráriumon osztozunk. Ha elolvasta, ad egy kis előleget. – Nagyszerű volt a könyved, egyébként egy ajánlást kérek tőled magyarul és angolul az Y alapítványhoz, hogy adjanak egy ösztöndíjat, tudod elkészültem egy nagyobb munkával, most egy kicsit lazítanék, kóborolnék, érted ugye, csak az a baj, hogy sürgős. – Gyere értem és váltsál ki. Ittam, fogyasztottam egy kicsit, de ma reggel a másik nadrágomat vettem fel, tudod, a farzsebemben tartom a pénzt. Addig nem engednek el, össze is koccantunk, hozzál ragtapaszt, meg könyvet is, hogy dedikálj itt a konyhafőnöknőnek, nagyon helyes asszony, hozzál annyit, hogy ma este még történhessen valami. – Kedves K. úr, én vagyok az a pacifista lelkész Weimarból. A segítségét kell kérnem. Innen a nyugati határról hívom, ide jöttünk a Fertő tóhoz nyaralni, most hogy már nem tiltott határsáv, még olyan szűz. Csakhogy B. falu határában elromlott a Trabantunk. Bekutyagoltam a faluba, hogy szerelőt hívjak. Mire visszaértünk a szerelővel arra a helyre, ahol elakadtam, a kocsi már nem volt ott. Szóval ellopták, hogy ne szépítsem a dolgot. Pedig mi olyan szeretettel jöttünk az önök országába. Talán azért lopták el, mert honfitársaim széthagyogatják az autóikat, s úgy sétálnak át a határon. De egy lelkész! Az nem szökik. Viszont mert keletnémet rendszám van rajta, elhagyott kocsinak vélhették, a kocsival mindenünk odaveszett. A feleségem azt mondta, hogy ne terheljük önt. Ugye nem volt igaza?