A mélyből fölmerül

Voltaképpen mindig is megvolt a lappangó – személyes találkozásokon eszmét cserélő – civil, párhuzamos és ellentársadalom, vagyis az államtársadalom másik arca. Nincsen tökéletesen alárendelt, hierarchikus, rendi függésben élő, katonai személyiség, minden tisztségviselőben benne lakik a polgár. Az állami ember civil fele a mélyből fölmerül, mint a lochnesi szörny. Megmozdul a hivatalos maszk, a sajtfejűek sem teljesen sajtból vannak. Kiderül, hogy ugyanannak az embernek más gondolatai is vannak. Lám csak, mi minden volt ennek a fejében! Az emberek némi meglepetést szereznek a többieknek. Nézd csak, gondoltad volna róla? A föld alatti beszéd betör a föld feletti beszédbe, mindenki politizál, zord elragadtatottság. Az akart közöny helyét elfoglalja a magántársalgásokban is a közügy; van miről beszélni. Régen csak a magánkörök voltak és abból sem sok. Most ezek rendszeresen kitágulnak többszázas vagy többezres tömegekké. Néhány évvel ezelőtt negyven ember összejövetele volt az esemény, most meg már ezer sem. Azelőtt minden kis eretnek szöveg a nyugati rádiók magyar adásán át teljes egészében visszajött. Most a rádiók szelektálnak, idéznek, mert annyi szöveg van. Retorika-infláció, rengeteg beszéd. Paradigma-vákuum és egyszersmind valami keletkezés. Nem lehet még meghatározni ezt a változást, de számomra ez inkább kreáció, mint szétbomlás, inkább ébredés, mint agónia. A társadalom kinőtte az államszocializmust. Szemben a formulával, maga a társadalom egyre életteljesebb. Dühös, de nem erőtlen. Sok hír van, folyamatosan zajlik a belpolitika. Statisztikailag mérni lehetne szavak, mint például a „többpártrendszer” előfordulásának a növekvő gyakoriságát.

*

Az átszivárgást nyugatra, ezt a fluidabb metódust a magyarok kezdték. Adott hardware-be egy kicsivel szellemesebb software-t tápláltak. Kifolyunk a blokkból. A személyek kelet-nyugati forgalma rekordmagasságúra nőtt. Mindenkinek vannak összehasonlító tapasztalatai. A rendszer pucér. Egyre-másra hullanak le a leplei. Kezd mindenki politikus lenni, mert mindenki tudja, hogy a kockázat nagy. Mindenki tudja, hogy az ilyenfajta kísérleteknek eddig rossz vége lett. A remény és a pesszimizmus váltóláza elkapta a hazai társadalmat. A transzformáció izgalmát érzem az újságokban, a levelekben és a hazulról jövők beszámolóiban. Azzal kezdik, ami a legtartósabb. A törvények lecövekelésével. Ami nincs tiltva, ami nem büntetendő, az szabad. Az élet kihúzódik a büntetendő szférájából a természetes, a magától értetődő, a normális szférájába. Mindenesetre vannak döntések, vannak személyes kockázatok és van tétje a játszmának.

*

Mi marad a szocializmusból? Ez a sok szocialista realista ember. Azok, mert a szocialista realitással éltek együtt negyven éven át, a többség tehát egész életében. Ennek a negyven évnek a leckéjét, nyomát, stílusát, erkölcsét és logikáját nem lehet csak úgy beejteni a papírkosárba. Szocialista emberek csinálnak most demokráciát. A korábbi hivatalos nyelvezet egy beszédes országban olyannyira megrozzant, hogy már szinte használhatatlan. Az elmékbe ellenállhatatlanul behatol egy alternatív retorika és ezzel a másik nyelvezettel szemben még az ellenfelei sem tudnak védekezni, mert ha más okból nem, de kíváncsiságból odafigyelnek rá. Az 1956-os év – egymást váltó fordulataival nem termett alternatív szellemi apparátust. Most valamivel jobban állunk. Az elmúlt években történt valami az elméleti reflexiókban. Most a rendszer szépen, csendesen államszocialista keretek között felmorzsolta magát. Maga mögött tudva az egész lakosság elégedetlenségét, az értelmiség fokozatosan önállósodik. A súlypont a pártértelmiségről áthelyeződik a szakértelmiségre, amely kibővül és felfrissül a tegnapi disszidensekkel. Jó volna már közelről érzékelni, hogy milyen a hangulata ennek az átrendeződésnek. Úgy tapasztaltam, hogy a nyugaton élő magyarok jobban örülnek, mint az otthoniak. Otthon a szorongás a növekvő nélkülözéstől, a türelmetlenség a felemás változások miatt és a katasztrófa előérzete, a közép-európai, edzett rémlátás hangulata, az új karrierista hemzsegés látványa beárnyékolja a változások örömét. Különben sem illik örvendezni. Én azért dőre bizalommal mégiscsak leszögezem, hogy érdekes egy olyan társadalom, amely kísérleti állapotban van, amely nem pontosan tudja, hogy hova menjen, mégis egyre inkább megy, ha máshova nem, Európába, vagyis a saját helyére. Úgy csinálják az alkotmányt, ahogy Nyugat-Németországban is csinálták, összeszedik a többi demokrácia alkotmányából.

*

A cenzúra háttérbe vonul és az állami értelmiség az ellenzéki értelmiséggel karöltve szállást csinál… ki másnak? A burzsoáziának. Mást nem tehetnek. Jobb, ha tudják. Ez a magyar fejlődés. A Magyar Demokrata Fórum lapcímének a Hitel szót választotta, utalva Széchenyi gróf több mint másfél évszázaddal ezelőtt külföldön, engedély nélkül kiadott könyvére, a Hitelre. Előbb volt a Hitel pátosza, és csak aztán jött a bankélet. Igen, a szó hiteléhez hozzátartozik a megbízható fizetőképesség. Amihez hozzátartozik a megbízható minőségű munka, tehát a versenyképesség. Mellesleg két évtizeden át hitelből élt az ország, ezért most drámaian számít a hitelképesség.

Előbb-utóbb lesz egy zóna, az európai semlegeseké, amelyeknek az Európai Unióval különleges viszonya van. Svédország, Svájc, Ausztria, Jugoszlávia, Finnország. Számolnunk kell azzal az eshetőséggel, hogy esetleg Magyarország lesz a következő semleges ország, amely a Szovjetunióval fair viszonyt próbál kialakítani. Ma egy ilyen fair viszonynak vannak kilátásai. Jugoszláviának is, Ausztriának is korrekt viszonya van a Szovjetunióval. Nem valószínű, hogy az oroszoknak ennél sokkal több kell. A táguló világban mindenki visszatér a maga különleges nemzeti-regionális érdekeihez, amelyek mindinkább kimondhatóak, tehát a tárgyalóasztalra tehetőek. Van az integrációnak demokratikus és diktatórikus útja. Európa keleti felében most a nemzetek viszonyában is készülődnek a demokratikus változások.

*

Nem elég a történész kíváncsisága, az akaratnak is megvan a maga szerepe. Hinni kell abban, amit akarunk. Amit valóban akarunk, az lehetséges. Néhány évtizedre oda sem nézünk. Mindenki játssza önmagát. Ne legyél mások ügyvédje, kivált, ha nem kértek föl rá. Beszélj magadért, tedd a saját történeteddel érthetővé az akaratodat. A finnyáskodás nem elég jó. Most, amikor a köznép beszáll a politikába, akkor a finomak kiszálljanak belőle? Intézményes biztosítékokkal véglegesíteni kell a cenzúra eltörlését. Itt Amerikában is szükség van a polgári szabadságjogokat védelmező szövetségre. Most még tarthatok attól, hogy a könyveim megjelentetése múló széljárás, ideiglenes kurzus, tehát visszavonható. Elemi érdekem, hogy a publikációs szabadság ne legyen visszavonható.

*

Az emberi valóság csekély ismerete azt sejteti velem, hogy odahaza most minden kétes alak előtolakszik, hogy a hangoskodók is szóhoz jutnak, hogy a tisztábbak közül néhányan félreállnak. Én ezt a félreállást nem tartom szellemesnek. Elég ásatag séma. Tekintsük inkább a demokratikus folyamatot egy közösség iskolájának. Nem áll a rendelkezésünkre készen a demokratikus viselkedés stílusa. Mindenki maradjon meg a saját játszmájánál, akkor hisznek neki. Most az a szép, ha kialakulnak pazar változatossággal a szerepek. Fejtsétek ki az alaktalanságból magatokat, csak mondjátok a magatokét, akkor is, ha vér bukik ki, akkor is, ha epe. A győzelem nem biztos, a jó mulatság azonban valószínű. Igen keskeny rés van előttünk, azon kell áthaladni. Mentesíteni kell a konfliktusokat, a stratégiakülönbségeket egymás erkölcsi megvádolásától. Az is a hierarchia embere, aki versenytársának erkölcsileg is fölé akar kerülni. A hierarchia szellemével fülig átitatott férfiak szidják nagy erkölcsi garral a hierarchiát.

*

Én otthon a Szabad Demokraták Szövetségének tagja leszek, mert az a szamizdatos, demokratikus ellenzék jogutódja. Gondolom, valamilyen tanácsadóféle leszek, természetem és helyzetem okán, nem több időt költve rá, mint amennyit az ilyesmire korábban fordítottam. Amúgy sem bírom a sok beszédet még estefelé sem. A szövetségnek csak akkor van értelme, ha az a szellemi autonómia mozgalma és a demokrácia iskolája lesz. Nem a tőke-munka viszonyban állunk egyik vagy másik oldalon, tudjuk, hogy ezek mindenütt kiegyeznek. Számomra érdekesebb az értelmiség viselkedése az átalakulásban. Málladozik az állami értelmiség szerepe, le kell adni az előkelőségből, be kell sároznunk az ujjunkat vállalkozásokkal. Honnan jön az értelmiség pénze? Meg kellene alapoznunk a gondolkodás anyagi függetlenségét, az értelmiségi mesterségek, művek és műhelyek személyes és csoportos önállóságát. Hogy mindenki a maga természetes állapotában, abban a munkájában, amihez a legjobban ért, legyen szabad demokrata. Ennyiben engem jobban érdekel a demokrata magánemberek szövetsége, mint a leendő hivatásos politikusoké. Most aki akar, az talán még képviselő lehet, de a legtöbb ember nem lesz képviselő.

*

Már most a nagy számokra függeszteni vágyódó szemünket? Százezreknek szónokolni lenne szép? Inkább az infrastruktúrákat kellene megcsinálni. A Szövetséget, amelynek egyik alvállalkozása a választási párt. Mit akarjanak ezek a társaságok? Nem négyévenként történik a döntés, hanem naponta. Vajon lehet-e egyesíteni a parlamenti párt és a grassroot hálózat előnyeit? A szövetségnek, amelynek tagja vagyok, a szabályos versenyfeltételek kultúrájának országos előmozdítása legyen az elsőrendű feladata. Átcsusszanhat-e egy rendi társadalom a versenypályára? Nincs-e túl sok irigy és tohonya előítélet a verseny eszméjével szemben? Nem túlságosan idegen-e a közmentalitástól az érdemet követő jutalmazás? Fontosabb, hogy a verseny fair legyen, mint az, hogy győzzünk benne.