Piros hó

A levelet egy kézirathoz mellékelték, a papír sárga volt, s a bal sarkában egy olyasféle virág pompázott, amelyhez hasonlót érzelmes lelkű leánykák naplóiban lehet látni. Tisztelt szerkesztőség! – így kezdődött a levél, amiben még mindig nem volt semmi szokatlan, hiszen a lapokhoz címzett levelek általában úgy kezdődnek, hogy: Tisztelt szerkesztőség! – nem pedig úgy, hogy Sziasztok, apafejek! A levél a sárga papíron, a virággal a bal sarokban azután így folytatódott: Ezek a részletek, melyeket elolvasásra, véleménymondásra és (jó lenne) közlésre küldök Önöknek, egy 120 gépelt oldal terjedelmű kisregényből valók, melyet a nyáron fejeztem be. Címe: Piros hó. 15 éves vagyok, az Egri Dobó István Gimnázium tanulója…

A szerkesztő bácsi, akinek arcán minden barázda egy-egy elfelejteni való kézirat emlékét őrizte, szomorúan felsóhajtott, mert még nem sejtette, hogy ő most egy karácsonyi ajándékot kapott. Kezébe vette a kéziratot, hogy legalább az első tíz sort elolvassa – mert az első tíz sort azért mégiscsak illik elolvasni –, azután elolvasott még tíz sort, ami bizony már rendkívüli volt olyan esetben, amikor a mű címe Piros hó, s a mellékelt levelet zsinórírással írták, sárga papíron, virággal a bal sarokban. A szerkesztő bácsi azután tovább olvasta a kéziratot, és egyszer csak azt vette észre, hogy nagyokat mosolyog magában, azután nagyokat meghatódik magában. Azután gépiesen fogta a tollát és elkezdte kitenni a hiányzó ékezeteket, írásjeleket. Itt is húzott egy kicsit, ott is húzott egy kicsit, összevont, szétválasztott, és egyeztette néhol az alanyt az állítmánnyal. Ilyesmit a szerkesztő bácsik akkor szoktak csinálni, amikor egy írás tetszik nekik, de azért azt is szeretnék megmutatni, hogy ők bizony megdolgoznak a fizetésért. A szerkesztő bácsi még egyszer a levélbe pillantott – a virággal a bal sarokban –, és elolvasta az utolsó sorokat: Várni fogom a válaszukat, üdvözlettel: Kishonthy Edina.

Akkor aztán nekilátott, hogy válaszoljon. Nagyon sok válasz volt mindig a fejében, általában nem is szokott már gondolkodni, amikor írta a válaszokat. De most nem jutott semmi az eszébe, talán mert nem volt sárga levélpapírja, virággal a bal sarokban.

Ült, ült az üres papír előtt, és csak azt dünnyögte maga elé:

Ez tök jó, tinike.