Muszáj nevetni!

Min lehet ma nevetni Pesten? A megboldogult Henri Bergson, aki a nevetés filozófiájával foglalkozott, bizonyára épületes tanulmányt írt volna erről a témáról, ha meghallgatja a válaszokat szerdán reggel a tévé riporterének körkérdésére: mikor nevetett utoljára?

Az első megkérdezett – egy középkorú, finom úr – azt mondta, hogy ő a kormányon nevet leginkább. Meg a parlamenti üléseken. „Ebben az országban jelenleg ez az egyedüli, ami nevetségre ad okot.”

Sokat nevetünk mostanában – vallotta egyöntetűen két csinos lány –, elsősorban a nyomorunkon és a kilátástalanságunkon.

Egy munkába igyekvő fiatalember azt mondta, hogy ő a barátaival szokott nevetni, de jókat mulat néhány törvényjavaslaton is.

Mindenen tudok nevetni, mosolyodott el a kérdésre egy joviális külsejű férfiú fekete napszemüveggel. Reggel például azon nevetett, hogy a szervizben még mindig nem csinálták meg az eltörött kipufogóját, pedig mára biztosra ígérték.

Egy másik fiatalember nagyon jó viccet hallott, azon nevetett utoljára, de nem volt hajlandó elmesélni, mert vannak benne olyan szavak is, amelyeket nem lehet a nyilvánosság előtt kimondani. A riporter erre azt javasolta, hogy a csúnya szavak helyett mindig fütyüljön egyet. Ekkor a fiatalember elmondta a viccet, de nem lehetett belőle semmit érteni, mert csupa füttyből állt.

Azután egy idős munkást kérdeztek meg, aki egyszer nevet egy hónapban, amikor megkapja a nyugdíját. Huszonhét év öntödei munka után ennyi nyugdíj! – csóválta a fejét, és már nevetett is.

A műsorvezető Juszt Lászlót is megkérdezték, hogy mikor nevetett utoljára, mire ő azt mondta, hogy akkor kacagott igazán, szívből, amikor elolvasta a televízió legújabb átszervezéséről szóló anyagot. Azt nem árulta el, hogy mi volt olyan mulatságos ebben az anyagban, de látszott, hogy már a visszaemlékezéstől is ragyog a tekintete.

Igazán vidám, lendületes műsor volt. Ahogy mondani szokták: ilyet is csak Pesten lehet látni.