Könnyek az esőben

Kedden reggel frissen borotválva leültem a tévé elé, hogy megnézzem a Parlamenti Naplót, manapság olyan kevés a jó műsor, hogy még egy kisgazdapárti felszólalás is eseményszámba megy. Néhány percnyi késéssel kapcsoltam be a készüléket, éppen egy jóképű férfi beszélt, eddig még egyetlen vitában sem láttam felszólalni. Azután egy nagyon szép nő jelent meg, ami szintén ritkaság a parlamentben. A dolog akkor kezdett különössé válni, amikor a férfi és a nő ajka vad csókban forrott össze. De még akkor is gyanútlan voltam, hát istenem – gondoltam –, vége a pártállamnak, modernek vagyunk, közeledünk Európához. S csak amikor a nő több ruhadarabját levetette, s a fél cicije már kint volt, akkor kezdtem gyanakodni, hogy nem a parlament ülésszakát látom. Mint később megtudtam, a közvetítés elmaradt, helyette a Könnyek az esőben című angol filmet vetítették. S bár egy szó sem esett benne a kártalanításról meg a jövedelemadóról, nekem ez a film is nagyon tetszett, mindenesetre többet lehetett sírni rajta, mint a parlamenti közvetítéseken. Kiderült ugyanis, hogy a szerelmesek nem lehetnek egymáséi, mert vérségi kapcsolat van közöttük, a lány anyja félrelépett a fiú apjával, az öreg lorddal.

De azért nem oda Buda. A film vége felé – annyi könny és szenvedés után – egy régi levélből megtudtuk, hogy a lányt pár napos korában fogadták örökbe, az anyja nem az igazi anyja. Ezzel az akadályok elhárultak, többé már semmi nem állt útjában a fiatalok boldogságának. Az öreg lord sírt, és nekem is elborították az arcomat a könnyek. És a házmesterné is szipogva csengetett be, hogy elkérje a fűtési díjat. Azt mondta, hogy ő is látta a filmet, és ilyen szép, szerelmes filmet utoljára lánykorában látott a Rialtó moziban. És azt is mondta, hogy ezentúl mindig a Parlamenti Naplót fogja nézni.

Hátha elmarad.