Nyerek egy bankettet

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy részt vegyek-e a tévé Bumm! játékában, szerettem volna ugyanis nyerni egy hatszemélyes porcelán étkészletet vagy egy kétszemélyes utazást Bécsbe. De azután elvetettem magamtól a gondolatot, mert attól féltem, hogy meghívást nyerek egy tízszemélyes vacsorára, amivel nem tudok mit kezdeni. Ketten vagyunk a feleségemmel, rokonaim nincsenek, ezért a baráti körömből kellene még nyolc személyt kiválasztanom. Aki ismeri a baráti körömet, az tudja, hogy nincs közöttük egy sem, aki a Hiltonban ne számítana szokatlan vendégnek – gondolom, nem egy Dob utcai kifőzdébe szólna a meghívás –, hangoskodnak, megjegyzéseket tesznek a nőkre, és sokat isznak. Ez az utóbbi, amitől a leginkább kell tartanom. A rák meridon előtt egy Martini dry az nekik semmi, ha én fizetem. A pezsgőt is nagyon szeretik, némelyek még skót whiskyvel is keverik, mert azt hiszik, hogy ez így előkelő. Summa summárum, a tévé tízszemélyes vacsorameghívása nekem legalább kéthavi fizetésembe kerülne, és még azt is el kellene tűrnöm, hogy egyik-másik barátom kedélyesen megcsavarja a fülemet, mondván: „Te… te kis mázlista! Bár eszed volna annyi, mint szerencséd.”