A paraván halad

„Tessék mondani, hol van a férfi illemhely?” – kérdezte tőlem egy vékony hang, de amikor körülnéztem, nem láttam senkit. Nem is láthattam, mert az illető körülbelül a köldökömig ért, s amikor véletlenül lefelé esett a tekintetem, egy gyötrődő férfit pillantottam meg, s a pöcsikéje gyömöszöléséből látszott, hogy végső energiáit emészti fel. Az eset ugyanis a Bábszínházban történt, ahol tíz évig szolgáltam mint dramaturg, s kedvenc helyiségem nekem is a „férfi illemhely” volt, a térdig érő kagylócskákkal a falon, s a fal mellett sorakozó éjjeliedénykékkel. Engem nem zavartak különösebben az alacsony kagylócskák, mert általában az ember lefelé könnyebben beletalál, mint teszem azt fölfelé. Ettől a miniatűr piszoártól minden felnőtt vendégünk meghatódott, de megható volt maga a Bábszínház is, az a túláradó lelkesültség, ahogy a dolgunkat végeztük. Ha kellett, beugrottam a paraván mögé is, felejthetetlen sikerrel alakítottam egyszer egy bárányfelhőt. A felmerülő nehézségeket a szemközti Különlegességi – ma ismét Lukács – cukrászdában vitattuk meg, izgatottan és harsányan. A vendégek őrülteknek tartottak bennünket, s egy idős házaspár rémülten elült mellőlünk, mert a bábtervező – az édes Bródy Vera – az ajtóból visszakiáltott: „A Misi farkát ne felejtsétek el szőrözni!” Mondanom sem kell, hogy éppen a Misi mókusra készültünk, s szent hevületünkben a bábukat már-már élőknek képzeltük. Elég az hozzá, hogy közben a Bábszínház világhírű lett, Tel-Avivtól Tokióig mindenüvé meghívták, az épületet újjáalakították, a felszerelést korszerűsítették. Egyetlen biztos pont volt, ami állandónak látszott, a parányi menedékhely az alacsony kagylókkal s a fal mellett sorakozó bilikékkel.

„Mi újság a Bábszínházban?” – kérdeztem a minap egy régi kollégától, miután tudtam, hogy a színház új vezetőséget kapott. „Egyetlen dolgot közlök – mondta ő elcsukló hangon –, ebből mindent meg fogsz érteni.” Kis szünet múltán halk fájdalommal elrebegte: „Feljebb rakták a vécékagylókat.” Elszorult a szívem. Valóban mindent értettem. Mindent, ami nap mint nap velünk történik, és nem csak a Bábszínházzal kapcsolatosan. Pedig hát kis dologról volt szó. Mondhatnánk: kisdologról, amelynek elintézésére némi találékonysággal számtalan megoldás kínálkozik. Ideig-óráig vissza is lehet tartani. Legfeljebb a takarító nénik megbeszélik majd egymás között, amit mi is gyakran hangoztattunk egy-egy bemutató után:

„Akkora siker volt, hogy szék nem maradt szárazon.”