Variációk egy témára

Írónak tartom magam, a szó nemes értelmében, ezért távol állnak tőlem az irodalmon kívüli torzsalkodások, elfogulatlanul fogadok minden szellemi terméket, csupán egyetlen szempont lebeg előttem, hogy a megjelent mű igényes legyen és felszítsa az érdeklődésemet. Ha úgy olvas az ember – ezt manapság egy előítéletekkel terhelt művész talán el sem hinné –, valódi gyöngyszemeket találhat a még hivatalosan el nem ismert alkotók tollából is. Egy ilyen remekléssel találkoztam a minap az Új Demokrata hasábjain, olvasói levélként látott ugyan napvilágot, szerény Cs. G. aláírással, ám a pontos és tömör fogalmazás szinte belehasított a lelkembe. Szerencsére az epigrammatikus rövidség lehetővé teszi, hogy a művet teljes egészében idézzem:

„December 23-án este hazafelé tartottam a metrón. Arra lettem figyelmes, hogy a kettővel mellettem lévő helyen egy fiatalember Új Demokratát olvas (elég jellegzetes a nyomdai kialakítása). Elővettem én is. Amikor a srác leszállt, elment előttem, felnéztem: kíváncsi voltam, észreveszi-e, mit olvasok. Észrevette. Összemosolyogtunk. Talán még nincs egészen elveszve Magyarország.”

A remekműveknek az a tulajdonságuk, hogy gondolkodásra késztetnek. Nekem például rögtön az jutott eszembe, hogy milyen irigységgel olvashatta e sorokat egy más világnézetű sajtótermék szerkesztője, hiszen csak a szóban forgó lap címét kell megváltoztatni, s a hatás ugyanaz marad:

„December 23-án este hazafelé tartottam a metrón. Arra lettem figyelmes, hogy a kettővel mellettem lévő helyen egy fiatalember Szabadságot olvas (eléggé jellegzetes a nyomdai kialakítása). Elővettem én is. Amikor a srác leszállt, elment előttem, felnéztem: kíváncsi voltam, észreveszi-e, mit olvasok. Észrevette. Összemosolyogtunk. Talán még nincs egészen elveszve…” (Tanulság nyilvánvaló.)

Az ötletgazdag alkotások valósággal ontják magukból a lehetőségek egész sorát. Csapongó fantáziámmal egy meghökkentő változatot is el tudtam képzelni:

„December 23-án este hazafelé tartottam a metrón. Arra lettem figyelmes, hogy a kettővel mellettem lévő helyen egy fiatalember nem olvas semmit. Én sem olvastam semmit. Amikor a srác leszállt, elment előttem, felnéztem: kíváncsi voltam, észreveszi-e, hogy nem olvastam semmit. Észrevette. Összemosolyogtunk.” (Tanulság tetszés szerint.)

Ám, ha a szerző leszállt volna az eszmei magaslatokról, az írás akkor sem veszít értékéből. Csekély változtatással remekbe szabott életkép kerekedhetne az adott szövegből:

„December 23-án este hazafelé tartottam a metrón. Arra lettem figyelmes, hogy a kettővel mellettem tévő helyen egy fiatalember elővette. Elővettem én is. Amikor a srác leszállt, elment előttem, felnéztem: kíváncsi voltam, észrevette-e, hogy elővettem. Észrevette. Összemosolyogtunk.” (Tanulságra nincs szükség. Minden tiszta, világos, érthető.)

Mint föntebb említettem, magam is író vagyok, és egy író általában, ha neki tetszőt olvas, tüstént elkezd gondolkodni, vajon ő hogy írta volna meg. S mindig talál valamit, ami – ha gyengébb is, mint az eredeti –, inkább megfelel a saját ízlésének. Én a magam részéről, a következő kis csavarral tettem volna még vonzóbbá az amúgy is fordulatos történetet:

„December 23-án este hazafelé tartottam a metrón. Arra lettem figyelmes, hogy a kettővel mellettem lévő helyen egy fiatalember Új Demokratát olvas. (Elég jellegzetes a nyomdai kialakítása). Elővettem én is. Amikor leszálltunk, a srác elment előttem, felnéztem: kíváncsi voltam, észreveszi-e, mit olvastam. Észrevette. Összemosolyogtunk. Talán még nincs egészen elveszve Magyarország.

A peronon egy oszlop mögé bújva már vártak ránk az ápolók.”