Éljen a kultúrmocsok

Március huszonharmadikán, szerdán, nagyon jó napom volt, s már a reggel is jól kezdődött. Kellemes női hang kívánt jó reggelt a Rádióból, a Reggeli csúcs kezdetén. Meghitt és mosolygós volt ez a hang, hétalvó nebulókat ébresztgetnek így, gyöngéden meg-megrántva a takarót. Hat óra múlt néhány perccel, kívül még sötét volt, George Michael a Hit című dalát énekelte és a műsorvezető elmesélte, hogy hajnalban bekopogott hozzá egy feketerigó. Azután Végvári Ádám a Neoton famíliából eldalolta, hogy: „…a bőröd illatát, a hangod bársonyát a verssorokban mindig meglelem!” Ezt követően a műsorvezető örömmel közölte, hogy a Bródy Sándor utcában elállt az eső, és Michael Jackson máris énekelte, hogy Kövesd a csillagot. Hat óra húsz perckor fölcsendült a Máté passióból az ismert korál: „Ki ütött meg így téged, ó, én üdvösségem? Te nem vagy bűnös, mint mi és a gyermekeink, a bűnökről te nem tudsz semmit.” A Bródy Sándor utca fölött kezdtek felszakadozni a felhők, és a hőmérséklet hét fokra emelkedett, amikor Tina Turner következett. Kiderült, hogy Tina Turner már nagymama, de az utolsó koncertjére még mindig száznyolcvanezren váltottak jegyet. Mindezekbe az intimitásokba a műsorvezető avatta be a hallgatókat, és egyáltalán nem hallatszott a hangjából a nagyképűség, hogy ő mindent tud, s még a világpolitika fejleményeiről is ilyen közvetlenül tájékoztatott: „hát bizony nagy viták vannak a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről.”

A későbbiek folyamán Sopron jelentkezett: „Szevasz, Lacikám… Szia. Itt is felhős az ég, de nem fúj a szél.” Sopronban szakácskönyv-kiállítást nyitottak meg, a kiállításon szerepel egy kéziratos könyv is, amely Goethe nagymamájának a receptjeit tartalmazza. Megtudtam továbbá, hogy a kedvező időjárás hatására kinyílott a kárpáti sáfrány, és Zuglóban a gyerekek találtak egy kínai palotapincsit. Azután Cliff Richard énekelt, a műsorvezető pedig lelkendezett: „Régi szám, de micsoda jó szám!” Cliff Richard később háttérzenévé halkult veretes nevek mögött, abból az alkalomból, hogy száznegyven évvel ezelőtt alakult meg az első felelős magyar kormány. Deák Ferenc és Cliff Richard jól megfértek egymással…

Amíg a műsort hallgattam, mindvégig arra gondoltam, vajon mit jegyezhetett fel e kora tavaszi reggelen az a kitűnő író, aki egy jelentős szellemi fórumon úgy nyilatkozott, hogy a Rádió reggeli műsorából árad az amerikai kultúrmocsok, amely napról napra fertőzi az ifjúságot. A kitűnő író papírlapokat lengetett a hallgatóság felé, ez volt a bizonyíték, ő a jegyzeteiben mindent felsorolt. Nem értettem, mi korbácsolta fel az indulatait, és nem is hittem el, hogy erről a műsorról haragos jegyzeteket lehet készíteni: a meglobogtatott papírlapok valószínűleg ártatlan meghívók voltak a Hazafias Népfront teadélutánjaira. S habár nem értettem egyet vele, jó szándékában nem volt okom kételkedni, látszott rajta, hogy nagyon hisz a maga igazában, és nem enged a negyvennyolcból. Reformkori nemzetféltésével, zöld nadrágjával a derék peleskei nótáriust idézte, aki éppen amiatt füstölög, hogy a magyar theatrumban anglius darabok adatnak – exempli causa – Zsákospárna úrtól A velencei szerecsen. És én azon is eltűnődtem, hogy lehet-e ma zöld nadrágban esélyesen csatába indulni az ifjúság lelki üdvéért, amikor jezsuita páterek hosszú hajjal, kopott jeansekben popdalokat pengetnek az elektromos gitárokon… Ezeknek a daloknak olyasféle címük lehet, mint például a Hit, ez volt a címe George Michael dalának is, amely amerikai kultúrmocsokként szerepelt a Reggeli csúcsban.

Ez a műsor – még a Szív újság szemszögéből nézve is – olyan harmatos volt, mint egy pettyes labda a réti pipitérek között, és éppen olyan ártalmatlan. „I should be so lucky” – énekelte egy tizenhat éves ausztrál kislány – Szeretnék olyan szerencsés lenni… A bársonyos hangú Koncz Zsuzsa pedig arról dalolt: Jó volna egy nap úgy ébredni, hogy megfordult a világ.

Amikor a műsor a végéhez közeledett, a műsorvezető megint kinézett az ablakon, és örömmel jelentette, hogy a Bródy Sándor utca fölött csodálatosan kék az ég, s bár fúj a szél, de ez a szél már a tavasz illatát hozza. Akkor én is kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy az Irányi utca fölött is csodálatosan kék az ég. Hét óra múlt harminckét perccel, a világ tűrhetőnek tetszett, bizakodva néztem a jövőbe, és képzeletemben egy gitárt pengettem:

It’s spring, boys… Itt a tavasz, fiúk, csináljátok csak a magatokét, és rá se rántsatok a fontoskodó, öreg fütyikre… je… je… je…