Kis túlzássalA közelmúlt történelmének kis túlzással legjelentősebb eseményét, a Forma-1-es versenyt tévén néztem meg Csobánkán, melynek panorámája kis túlzással a Mont Blanc-éval vethető össze, együtt néztük a fiacskámmal, aki kis túlzással a világ legjobb gyermekének mondható s a feleségemmel, aki húszévi házasság után kis túlzással éppúgy lángra gyújtja vérem, mint megismerkedésünk első napjaiban. Nagy örömmel töltött el az is, hogy a magyar sajtó végre igazán lelkesedni tudott valamiért, s nem fogadta a kézenfekvő eredményeket olyasfajta fanyalgással, mint teszem azt a kis túlzással korszakalkotónak értékelhető magyar filmeket. A Vasárnapi Hírek című lapban, melyet én kis túlzással a kontinens legszínesebb hetilapjának tartok, a nagy eseményről a következő elmélkedést olvastam: „Valóban büszkeség töltheti el minden magyar szívét, mert kis túlzással Puskás Tivadar telefonhírmondójához, Szent-Györgyi Albert C-vitaminjához, Jedlik Ányos találmányához hasonlítható a Hungaroringen megtartott verseny…” Őszintén szólva nem értem, hogy mi a kis túlzás ebben az igen eredeti megállapításban. Az elmélkedés szerzője helyében én bátran és meg nem alkuvóan leírtam volna: A Hungaroringen megtartott verseny – igenis – Szent-Györgyi Albert C-vitaminjához hasonlítható! Kis túlzással ugyanis bármi és bárki összehasonlítható bármivel és bárkivel: a sörétes puska az atombombával, a mexikói vereség a mohácsi vésszel, Szent-Györgyi Albert Niki Laudával, Galsai Pongrác Marlene Dietrich-hel és így tovább… Az elmélkedés szerzőjét például én a legnagyobb elmékhez hasonlítanám. Kis túlzással. |