Shakespeare az óvodában

Nyelveket tanulni hasznos dolog. A nyelvtudás megkönnyíti tájékozódásunkat a világban, váratlan barátságokat szül, s külföldi útjainkon igen sok örömet szerez. Aki nem tud nyelveket, kénytelen az utak forgatagában társalgási szótárakkal bajlódni, amíg hosszas lapozgatás után rábukkan a megfelelő kérdésre: „Szíveskedjék megmondani, hol találom a közfürdőt?” Az okos ember azonban már jó előre felkészül a külföldiekkel való kulturált érintkezésre. Így tett valaha felejthetetlen emlékű kollégánk, Kelemen János is, aki az ostrom alatt beszerzett egy orosz–magyar társalgási zsebkönyvet, és ebből tanult az óvóhelyen oroszul. A könyvet történetesen a múlt század közepén adták ki, aminek következtében Kelemen János így üdvözölte az első szovjet katonát: „Áldom a jóistent, hogy méltóságodat szerény dácsámban fogadhatom, jó izvoszcsikom már fűti a szamovárt…”

A társalgási szótáraknak az a legfőbb bajuk, hogy nagyon hamar elavulnak. Magam is őrzök egy kétszázötven éves francia–magyar nyelvű társalgási útmutatót, amelyet már semmire nem lehet használni, de azért érdemes megfigyelni benne, hogy a kényes francia nyelv miként ízesedik meg a reformkori magyar fordításban: „Du vin, garçon!” – rendel egy kancsó bort a fogadóban az egykori utazó. S ez magyarul így hangzik: „Adj innya, fickó!” Majd az étkezésre kerül a sor, s a fogadós pörköltet ajánl: „Voilà un bon ragout.” S hogy szól ez magyarul? „Egyék kegyelmed e jóféle hetyepetyéből!” Azután egy szalonban fordul meg az utazó, s a ház úrnője dallamos muzsikával kedveskedik a vendégnek. Erre a társalgási szótár szerint ezt kell mondani: „Elle joue bien à l’ épinette!” Vagyis a magyar fordításban: „Jól veri az spinétot!”

Ma már az efféle könyvecskéket is gondos körültekintéssel szerkesztik, s figyelembe veszik a növekvő igényeket. Azt az olasz társalgási zsebkönyvet például, melyet a közelmúltban adott ki a Tankönyvkiadó, nemcsak a pályaudvaron, a határon vagy a szállodában forgathatja hasznosan az utazó; értékes segítséget nyújt a színházban, a koncertteremben, sőt a múzeumban is, ahol a művelt magyar turista a következő szavakkal lelkesedhet – feltehetően a teremőrnek:

 

 

Hogy a teremőr mit válaszol erre, sajnos, nem tudjuk meg. De az biztos, hogy ezzel a zsebkönyvvel az utazó még egy könyvesboltban sem elveszett ember. Ha fellapozza az ide vonatkozó fejezetet, választékos társalgásra nyílik alkalma.

 

 

Nem mondom, szép dolog, ha a turista külföldön arra is szakít időt, hogy könyvkereskedésekben böngésszen, csakhogy – valljuk be – van ebben egy jó adag tipikus magyar nagyzolás is. Nem tud olaszul, kénytelen társalgási zsebkönyvet használni, de azért ragaszkodik a Dantéhoz, Barbi magyarázatával, mert hát Taglierini úr szerint a kritika nagyon dicsérte. Pedig Dantéhoz még Barbi magyarázata nélkül sem elég a társalgási zsebkönyv.

A társalgási zsebkönyv nem megoldás. A nyelveket meg kell tanulni becsületesen. És akik nem akarnak tanulni, legalább a gyermekeiket ne fosszák meg attól, hogy majdan felkészülten, művelt emberekként utazzanak szerte a nagyvilágban. A nyelvtanulást ajánlatos minél korábban elkezdeni, és erre van is most alkalom. Örömmel olvashattuk a lapokban, hogy megnyílt Budapesten egy angol nyelvű óvoda, ebben az óvodában három tagozatban is foglalkoznak a csöppségekkel, kezdő-, közép- és haladó fokon. Ez igen jelentős kezdeményezés, amikor először olvastam a hirdetést, nem is akartam elhinni. Vettem a fáradságot, és felkerestem az óvodát, ahol beszélgetésbe elegyedtem Ronyec Nusika haladó fokú hallgatóval. Azt kérdeztem Nusikától, hogy milyen érzés négyéves korban haladó fokon tanulni angolul, és hogy elégedett-e a Glasgow–Birmingham rugbymérkőzés eredményével. „Don’t disturb” – válaszolta Nusika tökéletes cambridge-i kiejtéssel, és csak egy egészen kicsit emelkedett fel az éjjeli edénykéjéről. „Ne zavarjon a bácsi, most éppen Milton Elveszett paradicsomát olvasom, és szeretném gyorsan befejezni, mert Gizi néni mindjárt hozza a tejbegrízt.” Még akartam valamit kérdezni, de Nusika visszaült az edénykére, többet nem foglalkozott velem, s már csak a hátam mögül hallottam egy méltatlankodó megjegyzést: „What a man!”

Útközben, hazafelé a brit szellemóriás szavait mormolgattam: „Több dolgok vannak földön és egen, mitsem bölcselmetek felfogni képes…”

Ez így igaz – állapítottam meg magamban. Manapság annyi csodával találkozunk lépten-nyomon, hagy csak ingatjuk a fejünket és ámulunk, bámulunk.